Legalább annyi szavazatot és mandátumot szereztünk, mint az előző választáson, ami azt jelenti, hogy megvalósítottuk választási céljainkat, ezért mondhatom, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség győzött – hangsúlyozta Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség megbízott elnöke vasárnap késő esti sajtótájékoztatóján, a Szerbiában aznap tartott választások eredményeit kommentálva.
A párt célja az volt, hogy megtartsa az önálló képviselőcsoportját a belgrádi parlamentben – amihez öt képviselő kell –, ezt a célt pedig minden előzetes eredmény szerint elérte. Rámutatott, hogy a VMSZ egy nehéz időszakot, a pártelnök, Pásztor István halálát követően is meg tudta tartani az erejét. Mint mondta, sokan arra számítottak, hogy egy ilyen tragédiát követően szétmorzsolódik a párt, azonban nem ez történt: a párt egységes és erős maradt, a vajdasági magyarok támogatták a pártot.
Szerbiában az előrehozott parlamenti választás mellett vajdasági tartományi választást is tartottak. A vajdasági tartományban a VMSZ-nek a harmadik legnagyobb képviselőcsoportja, ezzel megelőzve több szerb pártot is. A Vajdasági Magyar Szövetséget csak a Szerb Haladó Párt listája és a Szerbia az erőszak ellen nevű ellenzéki lista előzte meg.
Pásztor Bálint megköszönte a magyar kormánynak, illetve a Fidesznek azt a támogatást, amelyet a kampány során nyújtott a VMSZ-nek. A megbízott pártelnök a támogatóknak és az aktivistáknak is köszönetet mondott azért, hogy a VMSZ a segítségükkel meg tudta tartani politikai erejét. A Vajdasági Magyar Szövetség 2014 óta tagja a kormánykoalíciónak, és a következő időszakban is ilyen szerepre számít. A kormányzati munkában államtitkári szinten kíván részt venni.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Molnár Edvárd
Orientál
2023-12-18 at 17:37
Pásztor Bálint Úr gratulálok sikeretekhez!!! Magyarok szerbek együtt hajrá a kereszténydemokráciáért!!!.👍👍👍
nemzeti
2023-12-18 at 12:19
Ezektől vegyen példát a többi külhoni magyar.
Fiatal társaság a prés alatt.
Szkupsty Náthán
2023-12-18 at 10:12
Ez már mámorító, Bálintka,
előkerülhet a pálinka.
Az eddigi bevált bús 3,14nák
orgonálhatják a szkupstinát.
Fönti szinten kupi, a lentin drug store:
virágzik a biznisz, Valentin Pasztór.
Ám szaporodjanak a keresztek,
jól jegyezd meg: én sohase vesztek.
Juhmanager Jenny
2023-12-18 at 08:40
Illata kisért ma, bűze nem:
így van, ha miénk a győzelem.
ViAM
2023-12-18 at 08:28
Micsoda küzdelem lehet a győzelem mögött! Legalább egy(!) boldog mosoly látszana valaki arcán. Éppen ezért is nagyon sok sikert és gratulálunk!!!