Pedig megígérted…

Jó Gyulám!

Még a nyári rekkenőben megbeszéltük, hogy amint véget ér ez a bitang meleg, összeülünk egy sörre, megbeszéljük a világ folyását, a haza sorsát, kitárgyaljuk Józsi csepeli boltos aznapi aranyköpéseit.
Hát most véget ért a sivatagi hőség, csodálatos ősz van, aranylanak a falevelek, és én készen állok. Minden adott, hogy megigyuk azt a sört!
Nem mondhatod, hogy nem jössz! Hiszen megbeszéltük. És amit te megígérsz, azt mindig tartod.
Minden áldott nap (hétvégén is!) hajnali ötre leadtad a napi humoreszkedet, szatírádat. Pontban hajnali ötkor. Mert megígérted.
Hajnali hatkor már több százan mosolyogtak a kávéjuk mellett. Miattad sok ezer embernek indult vidáman a napja.
(Persze, a humoreszkjeid érintettjei, akikből bohócot csináltál, ők nem örültek. Ők a kalapjukat a földhöz vágták, és megtaposták. És ez jól volt így.)
Gyula! Te mindig álltad a szavad, mindig leadtad időben a cikkedet. Nem mondhatod, hogy tegyük át a beszélgetésünket más helyre, más időre. Egy más világba.
Ne haragudj, de ezt nem fogadom el!
Tudni szeretném, mit mond most Józsi csepeli boltos. Mindegy, miről – bármiről, csak mondjon valamit!
És az is érdekel, azt is tudni akarom, mit gondol a világ folyásáról Gyula csepeli újságíró. Most már mindig tudni akarom. Még ha most új helyre költöztél, akkor is. Sőt: annál inkább. 
Jó Gyulám!
Ha nem jön össze ez a mi kis találkozásunk – úgy tűnik, egy rövidke ideig sajnos nem fog – ígérd meg, onnan föntről azért egyengeted a mi ügyünket. Ha cikket nem is adsz most már (bár, hidd el, ezt is nehezen bocsájtom meg neked!) a fanyar humorodból, életvidámságodból küldj nekünk ide lentre.
Megtiszteltetés volt veled egy sorban küzdeni, barátom!
Hiányozni fogsz!