Pesti Srácok

Pedofil mentőst buktatott le a Nemzeti Védelmi Szolgálat – A gyanúsítottnak a gyermek anyjával is viszonya volt

Pedofil mentőst buktatott le a Nemzeti Védelmi Szolgálat – A gyanúsítottnak a gyermek anyjával is viszonya volt

A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) felderítése buktatta le azt az egészségügyi dolgozót, aki viszonyt létesített egy fiatalkorú fiúval, majd – hogy azt fenntartsa – annak anyjával is összeköltözött. Az ügy rávilágít az egészségügyi szolgálati jogviszony bevezetésének egyik mellékszálára: amióta az egészségügyi dolgozóknak egészségügyi szolgálati jogviszonyuk van, velük kapcsolatban is vizsgálódhat a szervezet, akárcsak a rendőrök vagy katonák esetében.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai május 3-án elfogtak és gyanúsítottként hallgattak ki egy 43 éves férfit kiskorú veszélyeztetése és szexuális visszaélés elkövetésének gyanúja miatt. Azt írták, a Veszprém megyei tartózkodási hellyel rendelkező férfi még 2019 decemberében az interneten megismerkedett az akkor még kiskorúnak számító, tehát 14 év alatti gyerekkel, majd a bizalmába férkőzve, lelki támaszt és pénzügyi segítséget is nyújtott neki. Tavaly augusztus 7-én a férfi megismerkedett a fiú édesanyjával, akivel látszólagos szerelmi kapcsolatba, majd élettársi kötelékbe került azért, hogy a fiával a közeli, bizalmas viszonyt fenntartsa, illetve vele látszólagos apa-gyermek kapcsolatot alakíthasson ki.

A férfit a Blikk információi szerint a nevelt fia iránti viselkedése buktatta le egy gyámhatósági eljáráskor, ami többre engedett következtetni egy átlagos szülő-gyerek viszonynál. Mivel ez már az egészségügyi szolgálati jogviszony bevezetése után történt, így kapott jelzést az NVSZ. A meggyanúsított férfit, aki források szerint, az egyik mentőszolgálatnál dolgozik, őrizetbe vették, majd kezdeményezték a letartóztatását, amit a bíróság május 5-én el is rendelt.

Azt, hogy az NVSZ el tudott járni az ügyben, az tette lehetővé, hogy idén március elsejével hatályba lépett az egészségügyi szolgálati jogviszony. Ez alapján a Nemzeti Védelmi Szolgálat ugyanúgy elvégezheti az egészségügyben foglalkoztatottak megbízhatósági vizsgálatát, mint a rendőrségnél, a rendvédelemben, illetve 2021. január 1-jétől a közigazgatásban dolgozókét.

PestiSracok facebook image

– mondta Váradi Piroska ezredes, a Nemzeti Védelmi Szolgálat Korrupció-megelőzési Főosztályának a vezetője. Hozzátette:

A főosztályvezető hangsúlyozta, hogy az NVSZ nemcsak a tudomására jutó korrupciós vagy hivatali bűncselekményekkel kapcsolatban jár el, hanem minden olyan bűntettre vonatkozóan értesíti az illetékes nyomozó szerveket, amely a védett állományt érintheti.

Forrás: Blikk; Fotó: Getty Images

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?