Az amerikai lap szerint még 2021-ben, a vakcinabeszerzések előkészületei során Ursula von der Leyen privát szöveges üzeneteket váltott Albert Bourlával, a Pfizer vezérigazgatójával.
A The New York Times bírósághoz fordul az Európai Bizottság ellen, amiért az uniós intézmény nem adta ki az elnök, Ursula von der Leyen és a Pfizer vezérigazgatója, Albert Bourla közötti szöveges üzeneteket – írja a Politico.eu.
A per az Európai Unió Bírósága előtt fog zajlani. Az amerikaiak azzal érvelnek, hogy a Bizottságnak jogi kötelessége lenne kiadni az üzeneteket, amelyek információkat tartalmazhatnak a több milliárd euró értékű COVID-19-dózisok megvásárlásáról szóló üzletekről.
A keresetet még január 25-én adták be, de csak hétfőn tették közzé az Európai Bíróság nyilvános nyilvántartásában, de részletes információk még nem érhetők el online. Két, az ügyet ismerő személy megerősítette az ügy részleteit a Politicónak. A New York Times nem akart nyilatkozni az ügyben, a Bizottság pedig még nem válaszolt a lap megkereséseire.
A pandémia során az EU számos gyógyszeripari vállalattól, köztük a Pfizer/BioNTech-től is nagy tételben vásárolt koronavírus elleni vakcinákat, 2021-ben a The New York Times azt írta, hogy a szerződés előkészületei során Ursula von der Leyen privát szöveges üzeneteket váltott Albert Bourlával, a Pfizer vezérigazgatójával. A Pfizer-szerződéseket viszont azonnal titkosították.
(Mandiner / Kiemelt kép: MTI/AP/Efrem Lukackij)
Orientál
2023-02-14 at 21:01
Nem meglepő. Lehet hogy az USA sajtóorgánumnak túl gyenge szélsőséges balliberális zöld szempontból ez a von der Leyen.
Sanyáta
2023-02-14 at 17:07
Ha mindent töröltek,akkor mire alapoznak? VAGY MÉG VAN VALAMI A TARSOLYBAN?
Ezek szerint a
2023-02-14 at 15:36
Keresztapa rendet csinál.
Királytigris
2023-02-14 at 11:23
Szorul a hurok….
Schenkhyalfonz
2023-02-14 at 10:40
Magyarul kiadták a kilövési engedélyt a von der Pfizer hölgyre.
angelblind652
2023-02-14 at 07:55
A JAJÉTŐL BŰZLIK MÉG MINDIG AZ A BIZONYOS HAL…
aladin
2023-02-14 at 06:47
Már ideje volna ennek a korrupt van Leyen körmére nézni. Az EU. belépési hazugságaival terheli ezeket a szerencsétlen ukránokat, már EU. zászlot visz, különbözö diszes EU. dokumentumokat, közben mindenki tudja ez esetleg 8-10 év mulva lenne lehetséges.
Ernő
2023-02-14 at 05:37
Az eu-ban nincs senki aki ezt megtette volna?
János
2023-02-13 at 23:50
Holló a hollónak❓❓❓
Műbalhé vagy vagy rá akarják kenni a sarat.
Egyébként ha akarnak (pl.a cia), olyan és annyi “hiteles” SMSt készítenek, amennyit akarnak.
egon samu
2023-02-13 at 23:25
Szégyen és gyalázat az EU-országokra, hogy egy amerikai ballibes médiának kell a felderítöt játszani.
Mert Európában már minden poszton a korrupt EU-mafia büntársai ülnek….Mindenütt amire EU van ráírva, mocsok, csalás, ámítás, korrupció és embermegvetö bünözés van a csomagban…
vélemény
2023-02-13 at 23:00
Az eu 27 országa a megszokott hallgatásával cirógatja a pfizer-ügynököt.
A félmilliárd állampogár élete, egészsége schwabizálva lett ???
Napjainkra jellemző, összeomlás előtti moral insanity.