Pesti Srácok

Pesti Riporter – Elkezdődött a jövőfesztivál a Millenárison (Videó!)

Pesti Riporter – Elkezdődött a jövőfesztivál a Millenárison (Videó!)

Csütörtökön és pénteken, ezúttal új helyszínen, a budapesti Millenárison zajlik majd Európa legnagyobb jövőfesztiválja. Az alapító, Böszörményi-Nagy Gergely a Pesti TV Pesti Riporter című műsorának szerdai adásában elmondta: a mai fiatalokat foglalkoztató témákat tűztek programra, az élelmiszeripar jövőjétől kezdve a technológián át a háborúk jövőjén keresztül egészen a környezetvédelemig. Arra is keresik a választ, hogy milyen szerepe van az anyanyelvnek az alapvetően angolul beszélő világban. A Brain Bar alapítója hozzátette: a jövőfesztivál kicsit olyan lesz, mint egy zenei találkozó, azzal a különbséggel, hogy nem együttesek, hanem tudósok, politikusok, gondolkodók és ötletgazdák lépnek fel a jövővel kapcsolatos vízióikkal. Az előadók között egyébként ott lesz Fudzsimoto Szou japán sztárépítész is, az épülő Magyar Zene Háza tervezője.

A Pesti Riporter teljes adása ITT nézhető vissza. A műsor minden hétköznap 19 órától látható. Szóljon hozzá élőben, jelentkezzen Skype-vendégnek a [email protected] e-mail címünkön! A Pesti TV fogható bárhol az országban előfizetés nélkül egy egyszerű, kisméretű digitális antennával, illetve elérhető a legtöbb szolgáltató alapcsomagjában, valamint műholdról is. A műsorok röviddel az adás után a pestitv.pestisracok.hu oldalon nézhetőek vissza! Kövesse a Pesti TV Facebook- és Instagram-oldalát, TikTok-fiókját is!

Forrás: Pesti TV

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.