Péter Gáborért rajongtak, de egymást szerették: Gobbi Hilda és Galgóczi Erzsébet leszbikus szerelme
Gobbi Hilda színésznő és Galgóczi Erzsébet írónő egy párt alkottak a kádári diktatúrában. Nem mellékesen mindketten kommunisták voltak. Gobbi idolja és barátja Péter Gábor volt, így nem véletlenül készíthetett éppen Galgóczi interjút vele. Tóth Eszter Zsófia történész írásából az derül ki, hogyan viszonyult a Kádár-korszak a leszbikussághoz, és megjelent-e a nyilvános térben az írónő és a színésznő szerelme.
Egymásra nézve – ez volt Makk Károly 1982-ben bemutatott filmjének címe, amely két nő szerelmét vitte filmvászonra. Makk Károly – bár legszívesebben Törőcsik Marira és Psota Irénre bízta volna a főszerepeket – nem merte magyar színésznőkkel leforgatni a filmet: két lengyelt választott ki.
A film Galgóczi Erzsébet kisregényének, a Törvényen kívülnek a feldolgozása volt. Maga az írónő, Galgóczi Erzsébet is érintett volt a témában – ő Gobbi Hilda színésznővel élt együtt, és kimondhatjuk: nem tudott nélküle élni. Gobbi 1988-as halála után egy évvel szívinfarktus végzett vele.
A Kádár-diktatúrában a férfi homoszexualitás tiltott volt, rendőrségi nyilvántartásban is szerepeltek az érintettek. A női szerelem ezzel szemben tűrt volt. A kádári diktatúra nem bonyolította túl a kérdéskört: a nő nővel, a férfi férfival devianciának számított a heteroszexuális normával szemben. A férfi-női kapcsolat legális terepe a házasság volt, olyannyira, hogy szállodába is csak házaspárok jelentkezhettek be egy szobába, élettársak nem. Ha két nő jelentkezett be egy szobába, az lehetséges volt: feltételezték, hogy barátnők vagy munkatársak.
Azonban két híres ember – Galgóczi és Gobbi – leszbikus szerelme nem kaphatott nyilvánosságot.
A kádári diktatúra a nők szerelmét nem büntette, azonban már a megnevezéssel is küzdöttek az újságírók, amikor az Egymásra nézve című filmről írtak. Az Egymásra nézve szerelmi szálát röviden összefoglalva: Szalánczky Éva újságírónő Budapesten kap állást egy lap szerkesztőségében. Szerelmes lesz kolleganőjébe, Líviába, aki férjes asszony. Lívia is beleszeret Évába, emiatt féltékeny katonatiszt férje rálő fürdés közben. Az asszony megbénul, Évát pedig a nyugati határnál szökés közben lelövik a határőrök.
A Kossuth Rádió tudósítója szerint „egy vibrálóan igazságkereső lány” és „egy simogatásra éhes, telivér asszony” találkozásának lehettünk szemtanúi.
A film bemutatja a két nő kapcsolatának kibontakozását, romantikus szerelmi történetként ábrázolva. Olyan jelenet is van, amelyben csókolóznak egymással. Az Esti Hírlap filmkritikusa azonos neműek szerelmeként definiálta a leszbikusságot. A Magyar Hírlap 1982. október 7-i száma „az eleve elrendelt, biológiailag meghatározottan leszbikus – tehát a normálistól eltérő – szerelmi és nemi ösztönök súlyos terhet hordozóként” definiálta a film szereplőit.
Maga a leszbikus kifejezés csak a Kádár-korszak végén bukkant fel gyakrabban a sajtóban. 1986. február 9-én a Magyarország hetilap Amerikáról írva használta e kifejezést. A Világ Ifjúsága 1989. októberi számában mutatott be egy ausztrál leszbikus párt.
Gobbi Hilda esetében előszeretettel boncolgatják, miért a saját neméhez vonzódott, szerepet játszhatott-e ebben gyermekkori trauma, vagy erőszak.
Gobbi mindenesetre férfias megjelenésű volt és nem is rejtette véka alá, hogy a saját neméhez vonzódott. Galgóczi fényképeit nézve sem a nőies az a jelző, ami eszünkbe jut.
Tehát ők nem úgy alkottak párt, hogy egyikük férfias, a másik nőies lett volna. Mindenesetre hiába keresünk róluk közös képet, nehezen fogunk találni a nyilvános térben.
Gobbi Hilda és Péter Gábor
Gobbi Hilda munkásmozgalmi kapcsolatrendszerének köszönhette Galgóczi Erzsébet azt, hogy 1977-ben interjút készíthetett Péter Gáborral, az ÁVH visszavonult, korábban rettegett vezetőjével. Péter Gábor is azok közé tartozott, akik olyan szinten védve voltak a Kádár-rendszerben, hogy egy könyvtárosi állással evickélt el a rendszerváltoztatásig.
A Kádár-kori sajtó mélyen hallgatott Gobbi és Galgóczi magánkapcsolatáról.
Galgóczi és Gobbi közös munkái
1979-ben a Film Színház Muzsika arról tudósított, hogy Galgóczi a Használt koporsó című tévéjátékot kifejezetten Gobbi Hildára gondolva alkotta meg. Ugyanígy a Bolondnagysága című mű címszerepét is neki szánta, és szerepelt a Bizonyíték nélkül című tévéjátékában is. Nézzük meg, hogy Galgóczi Úszó jégtáblák című művének – amelyből szintén tévéjáték készült és Gobbi Hilda játszott benne – mi volt az alapkonfliktusa: Moszkvában tanuló magyar diáklány szünidőre érkezik haza és akkor szembesül szülei kapcsolatának konfliktusaival. Elnézve a tévéjátékok sorozatát – amelyeket Galgóczi írt és Gobbi szerepelt bennük –, állíthatjuk, hogy kifejezetten Gobbi számára írt figurákat. A nem publikus magánélet így fordult át művészetbe. Ha együtt jelentek meg egy-egy bemutatón, senkinek nem tűnt fel, hiszen az írónő darabjában, filmjében szerepelt a színész.
Galgóczi egyedül Gobbi kutyáiról nem úgy gondoskodott, ahogy a nagy állatvédő hírében álló Gobbi szerette volna.
A 168 Óra 2004. március 4-i cikke szerint Gobbi két idős kutyáját szétválasztotta: az egyik Galgóczi falujába, Ménfőcsanakra került, a másik a lakásban maradt, de az ebek a sintértelepet is megjárták, ahonnan közfelháborodás szabadította ki őket. Végül Lanczendorfer Irén gondozta őket. Lehet, hogy véletlen, bár kevésbé tartom valószínűnek, mindenesetre a Népszabadság 1990. augusztus 27-i számában egymás mellé tördelve jelent meg két cikk: az egyikben a színháztörténet kapcsán Gobbi Hildát idézi fel az újságíró, aki szerinte elégedetten gyújt rá egy cigarettára a sírjában. Emellett olvasható megemlékezés Galgóczi Erzsébetről, aki akkor töltötte volna be 60. életévét.
Utóélet
Jóval mindkettőjük halála után Berkes Erzsébet Galgócziról szóló, 2001-ben megjelent életrajzában eléggé kifacsarva írt nemi identitásáról: „fel kellett ismernie s – az ehhez igen kedvezőtlen, sőt ellenséges magyar környezetben – egyben kezdenie is kellett valamit avval a ténnyel, hogy »természetes« és »magától értetődő« heteroszexualitása illúzió, hogy egy Másik követeli tőle önmaga megvalósítását: a homoszexuális leszbikus Én.”
A Magyar Nemzet 2003. október 18-i cikke így jellemezte Galgóczit: „Szikár, véres komolyságú vallomás minden novellája; ő az, akinek írásai legélesebb fénnyel világítják be a Kádár-korszak hátsó udvarait, s ő mutatta meg azt is, mit fizettettek velünk az élet látszatáért. Nincs rajta kívül senki, aki így megszenvedte volna, hogy egyforma erővel próbált a korról és magáról vallani.”
A mából nézve elborzasztó Gobbi Hilda kiállása a Kádár-rendszer mellett, Galgóczi Erzsébet esetében pedig leginkább a Vidravas című alkotása tűnik időtállónak. Elképzelhető, hogy a Galgóczi-hagyaték azon része, amely kapcsolatukról szól, egyszer majd napvilágot láthat.
