Gobbi Hilda színésznő és Galgóczi Erzsébet írónő egy párt alkottak a kádári diktatúrában. Nem mellékesen mindketten kommunisták voltak. Gobbi idolja és barátja Péter Gábor volt, így nem véletlenül készíthetett éppen Galgóczi interjút vele. Tóth Eszter Zsófia történész írásából az derül ki, hogyan viszonyult a Kádár-korszak a leszbikussághoz, és megjelent-e a nyilvános térben az írónő és a színésznő szerelme.
Egymásra nézve – ez volt Makk Károly 1982-ben bemutatott filmjének címe, amely két nő szerelmét vitte filmvászonra. Makk Károly – bár legszívesebben Törőcsik Marira és Psota Irénre bízta volna a főszerepeket – nem merte magyar színésznőkkel leforgatni a filmet: két lengyelt választott ki.
A film Galgóczi Erzsébet kisregényének, a Törvényen kívülnek a feldolgozása volt. Maga az írónő, Galgóczi Erzsébet is érintett volt a témában – ő Gobbi Hilda színésznővel élt együtt, és kimondhatjuk: nem tudott nélküle élni. Gobbi 1988-as halála után egy évvel szívinfarktus végzett vele.
A Kádár-diktatúrában a férfi homoszexualitás tiltott volt, rendőrségi nyilvántartásban is szerepeltek az érintettek. A női szerelem ezzel szemben tűrt volt. A kádári diktatúra nem bonyolította túl a kérdéskört: a nő nővel, a férfi férfival devianciának számított a heteroszexuális normával szemben. A férfi-női kapcsolat legális terepe a házasság volt, olyannyira, hogy szállodába is csak házaspárok jelentkezhettek be egy szobába, élettársak nem. Ha két nő jelentkezett be egy szobába, az lehetséges volt: feltételezték, hogy barátnők vagy munkatársak.
Azonban két híres ember – Galgóczi és Gobbi – leszbikus szerelme nem kaphatott nyilvánosságot.
A kádári diktatúra a nők szerelmét nem büntette, azonban már a megnevezéssel is küzdöttek az újságírók, amikor az Egymásra nézve című filmről írtak. Az Egymásra nézve szerelmi szálát röviden összefoglalva: Szalánczky Éva újságírónő Budapesten kap állást egy lap szerkesztőségében. Szerelmes lesz kolleganőjébe, Líviába, aki férjes asszony. Lívia is beleszeret Évába, emiatt féltékeny katonatiszt férje rálő fürdés közben. Az asszony megbénul, Évát pedig a nyugati határnál szökés közben lelövik a határőrök.
A Kossuth Rádió tudósítója szerint „egy vibrálóan igazságkereső lány” és „egy simogatásra éhes, telivér asszony” találkozásának lehettünk szemtanúi.
A film bemutatja a két nő kapcsolatának kibontakozását, romantikus szerelmi történetként ábrázolva. Olyan jelenet is van, amelyben csókolóznak egymással. Az Esti Hírlap filmkritikusa azonos neműek szerelmeként definiálta a leszbikusságot. A Magyar Hírlap 1982. október 7-i száma „az eleve elrendelt, biológiailag meghatározottan leszbikus – tehát a normálistól eltérő – szerelmi és nemi ösztönök súlyos terhet hordozóként” definiálta a film szereplőit.
Maga a leszbikus kifejezés csak a Kádár-korszak végén bukkant fel gyakrabban a sajtóban. 1986. február 9-én a Magyarország hetilap Amerikáról írva használta e kifejezést. A Világ Ifjúsága 1989. októberi számában mutatott be egy ausztrál leszbikus párt.
Gobbi Hilda esetében előszeretettel boncolgatják, miért a saját neméhez vonzódott, szerepet játszhatott-e ebben gyermekkori trauma, vagy erőszak.
Gobbi mindenesetre férfias megjelenésű volt és nem is rejtette véka alá, hogy a saját neméhez vonzódott. Galgóczi fényképeit nézve sem a nőies az a jelző, ami eszünkbe jut.
Tehát ők nem úgy alkottak párt, hogy egyikük férfias, a másik nőies lett volna. Mindenesetre hiába keresünk róluk közös képet, nehezen fogunk találni a nyilvános térben.
Gobbi Hilda és Péter Gábor
Gobbi Hilda munkásmozgalmi kapcsolatrendszerének köszönhette Galgóczi Erzsébet azt, hogy 1977-ben interjút készíthetett Péter Gáborral, az ÁVH visszavonult, korábban rettegett vezetőjével. Péter Gábor is azok közé tartozott, akik olyan szinten védve voltak a Kádár-rendszerben, hogy egy könyvtárosi állással evickélt el a rendszerváltoztatásig. [Gobbi mindvégig rajongott a rettegett és soha el nem számoltatott terrorvezérért, erről és ismeretlen arcáról ebben a cikkben írtunk: Péter Gábor, az igazi mártír.] Az, hogy Galgóczinak adott interjút, azt is jelentette, hogy az újságírónő végtelenül megbízhatónak számított. Galgóczi, akárcsak Gobbi, a szocialista időszak kegyeltje volt: országgyűlési képviselő, Kossuth-díjas írónő.
A Kádár-kori sajtó mélyen hallgatott Gobbi és Galgóczi magánkapcsolatáról.
Galgóczi és Gobbi közös munkái
1979-ben a Film Színház Muzsika arról tudósított, hogy Galgóczi a Használt koporsó című tévéjátékot kifejezetten Gobbi Hildára gondolva alkotta meg. Ugyanígy a Bolondnagysága című mű címszerepét is neki szánta, és szerepelt a Bizonyíték nélkül című tévéjátékában is. Nézzük meg, hogy Galgóczi Úszó jégtáblák című művének – amelyből szintén tévéjáték készült és Gobbi Hilda játszott benne – mi volt az alapkonfliktusa: Moszkvában tanuló magyar diáklány szünidőre érkezik haza és akkor szembesül szülei kapcsolatának konfliktusaival. Elnézve a tévéjátékok sorozatát – amelyeket Galgóczi írt és Gobbi szerepelt bennük –, állíthatjuk, hogy kifejezetten Gobbi számára írt figurákat. A nem publikus magánélet így fordult át művészetbe. Ha együtt jelentek meg egy-egy bemutatón, senkinek nem tűnt fel, hiszen az írónő darabjában, filmjében szerepelt a színész.
Galgóczi egyedül Gobbi kutyáiról nem úgy gondoskodott, ahogy a nagy állatvédő hírében álló Gobbi szerette volna.
A 168 Óra 2004. március 4-i cikke szerint Gobbi két idős kutyáját szétválasztotta: az egyik Galgóczi falujába, Ménfőcsanakra került, a másik a lakásban maradt, de az ebek a sintértelepet is megjárták, ahonnan közfelháborodás szabadította ki őket. Végül Lanczendorfer Irén gondozta őket. Lehet, hogy véletlen, bár kevésbé tartom valószínűnek, mindenesetre a Népszabadság 1990. augusztus 27-i számában egymás mellé tördelve jelent meg két cikk: az egyikben a színháztörténet kapcsán Gobbi Hildát idézi fel az újságíró, aki szerinte elégedetten gyújt rá egy cigarettára a sírjában. Emellett olvasható megemlékezés Galgóczi Erzsébetről, aki akkor töltötte volna be 60. életévét.
Utóélet
Jóval mindkettőjük halála után Berkes Erzsébet Galgócziról szóló, 2001-ben megjelent életrajzában eléggé kifacsarva írt nemi identitásáról: „fel kellett ismernie s – az ehhez igen kedvezőtlen, sőt ellenséges magyar környezetben – egyben kezdenie is kellett valamit avval a ténnyel, hogy »természetes« és »magától értetődő« heteroszexualitása illúzió, hogy egy Másik követeli tőle önmaga megvalósítását: a homoszexuális leszbikus Én.”
A Magyar Nemzet 2003. október 18-i cikke így jellemezte Galgóczit: „Szikár, véres komolyságú vallomás minden novellája; ő az, akinek írásai legélesebb fénnyel világítják be a Kádár-korszak hátsó udvarait, s ő mutatta meg azt is, mit fizettettek velünk az élet látszatáért. Nincs rajta kívül senki, aki így megszenvedte volna, hogy egyforma erővel próbált a korról és magáról vallani.”
A mából nézve elborzasztó Gobbi Hilda kiállása a Kádár-rendszer mellett, Galgóczi Erzsébet esetében pedig leginkább a Vidravas című alkotása tűnik időtállónak. Elképzelhető, hogy a Galgóczi-hagyaték azon része, amely kapcsolatukról szól, egyszer majd napvilágot láthat.
Szalay Miklós
2020-12-14 at 20:42
Egy tömör és (szerintem) objektív összefoglaló a homoszexualitásról:
https://egyvilag.hu/temakep/051.shtml
(A kisbetűt ki lehet hagyni benne.)
Antikom
2020-12-14 at 13:52
Azokról a tehetségekről akiket eltiportak az ilyen férgek, sosem lesz cikk.
Amarna
2020-12-14 at 09:09
FUJJ- NEM CSAK buzik HANEM MÉG KÁRTÉKONYAK IS VOLTAK-SOK KIVÁLÓ SZÍNÉSZT NYÍRTAK KI
Nonvideor
2020-12-13 at 23:28
Homik, akik tömeggyilkos nyilasbolsevikért rajongtak.
Végül, ahogy elnézi az ember a balliberális oldalt és holdudvarát,
mit sem változtak.
Theo
2020-12-13 at 16:00
Jo film volt az igaz, maig emlekszem arra a feszultsegre es a nyomaszto hangulatra, amit arasztott. Ott nyilvanvalo volt az alkoto szandeka: van ilyen, de a vegen nem jo ez senkinek.
Ebben meg is egyezhetunk.
misabatya
2020-12-13 at 14:45
PG bejegyzéséhez szólva: Egy viszonylag jól megírt, témaérzékeny alapanyagból kitűnő érzékkel és érzékenységgel a téma iránt, alkotott maradandót Makk Károly rendező. De a sikerben jelentős részt vállaltak hiteles alakításaikkal a két kitűnő lengyel színésznő. Az Évát alakító Jadwiga Jankowszka, és a Líviát alakító Graczyna Szapolowska!
Olvasom, hogy eredetileg Makk Károly Törőcsik Maria és Psota Irénre osztotta volna a szerepeket! Hát, nem vagyok biztos benne, hogy abban a korban ez a két magyar kitűnőség vállalta-e volna az azonosulást a szereplők és a történet szexuális identitásának ismeretében…
Ènaki
2020-12-13 at 12:38
Èpelmèjū embernek felfoghatatlan ez az egèsz.
Nézzük_magát_a_dolgot
2020-12-13 at 11:23
Borzasztó ilyen fényképeket látni.
TS
2020-12-13 at 10:26
Megható a kép. A Gobbi hóna alól leső néni 1945 után nem kapott filmszerepet. Pedig akkor csak 65 éves volt. Vajon miért?
bl
2020-12-13 at 06:24
Attól, hogy a kiskutya szerelmes a pokrócba még nem kell őket összeadni. Az emberi természet a végtelennél is végtelenebbül képlékeny, bármire lehet érzékenyíteni, akár arra is, hogy holnaptól a fákat szeresse és azokkal szexeljen. A végtelen képlékenységnek határt kell szabni, mert relativizmusban élve a tegnap perverziója, holnap már szolid konzervativizmusnak fog tűnni. Hála Istennek akkor még nem mutogatták magukat nagy nyilvánosság előtt a gyerekeknek és ennek így is kell maradnia. Mert egyébként valami értelmezhetetlen, a túlélést lehetetlenné tévő anomáliák fognak fellépni. Az emberi viselkedés képes uralni a világot, tehát sokkal képlékenyebb bárminél ami a világban van. Ezzel játszani olyan, mint ha egy víruslaborban szabadjára engednénk a tenyésztési kedvet.
Etel
2020-12-13 at 01:32
Simon Jolán is beletartozott ebbe a kebelbarati körbe, sőt.
Nagy színész volt a Göbbi, annál nagyobb csak a gonoszsága és sokszor kegyetlen bosszuallasa volt nagyobb.
Nahát
2020-12-13 at 00:48
Gobbi Hilda kiváló karakterszínész volt, szívesen néztem a játékát, a politikai hovatartozásáról nem tudtam. Ha még élne, ő lenne Heller Ágnes II. Szomorú.
Kemény Szilárd
2020-12-13 at 00:25
Milyen ember lehetett az, aki Péter Gáborért rajong?
Még csak nem is Rákosiért, hanem a rendszer terrorszervezetének a nagyfőnökéért.
Ennél tényleg nincs lejjebb.
És ez a nő még mindig egy ikon…
SZOBORDÖNTÉST! Hungarian lives matter.
moliere
2020-12-12 at 22:47
apro_marosan_petergabor
Azért azt gondolom, hogy valahogy meg kéne honosítani Nigériában, meg a vele szomszédos összes országban. Meg azok szomszédaiban. Meg azok szomszédaiban. És egy indiai kör is jó lenne. A következő negyven évben ha nem születne egy gyerek sem, és csak a ma születetteknek csak akkor lenne gyerekük, már akkor is sokan lennének.
Piszematyi
2020-12-12 at 21:54
Mindkettő csúf, büdös bolsevik szarházi volt! Csúf, mint zsidó templomban az útálatos kép!
Esvány
2020-12-12 at 21:35
Úgy tudtam, hogy Gobbi Hilda Major Tamással együtt besúgó volt. Galgócziról meg a Vidravas kapcsán olvastam. Az azért érdekes, hogy a Vidravas című könyvet igencsak “megvágták” az akkori kultúra vigyázók.
nemzeti
2020-12-12 at 21:26
De nagy kedvenc volt pedig Gobbi Hilda még az egyszerű keresztény
falusi enberek szemében is.
PG
2020-12-12 at 20:54
Nem igaz az, hogy homoszexuálisnak születnek, meg hogy genetikai adottság. A nevelésük során válnak azzá, vagyis tudatosul bennük a nemi szerep. Éppen ezért tiltják kiskorúak, illetve gyermekek körében a szexuális befolyást. A szülök ösztönösen nevelik jól a gyerekeket. Például a lányoknak többnyire babát adnak játszani, a fiúknak meg autót, stb. Éppen a “Pesti TV”-ben láttam egy döbbenetes képet, ahol egy amerikai anya azzal dicsekszik, hogy az ő fia már egy éves korában “meleg”. Hát kérem a csecsemők nemi identitása még nem létezik, mert szinte kizárólag a szüleikhez vonzódnak, esetleg a bölcsődében a gondozó nőhöz, nemtől függetlenül. Mellesleg azt a filmet (Egymásra nézve) én is láttam. A maga módján jó film.
Galamb
2020-12-12 at 20:17
Gobbinál megint szembe találjuk magunkat az objektivitást teljesen kizáró zsigeri reakciókkal. Gobbi óriási színész volt, akárcsak Major vagy Garas. Értsük meg már végre, a tehetség isteni adomány. És kik vagyunk mi, hogy a Jóisten szándékát, döntését kétségbe vonjuk? Higgadtan szét kell választani a művészi teljesítményt és az emberi, politikai produktumot. Itt van(volt) pl. Somló Tamás(LGT), egy fantasztikus hang, egyébként meg elmehet a búsba.
csakafidesz
2020-12-12 at 20:03
Én ezt nem “szerelemnek” szoktam nevezni, hanem fajtalankodásnak, de mindegy. Gobbi nem erről volt híres, hanem a feljelentéseiről. Féltek is tőle a színésztársak.
Scorpicer
2020-12-12 at 19:35
Nem mondanám, hogy rajongott érte, mint ahogy őérte sem rajongtak…
Elég jól ismerem a történetét, sok-sok könyvét doksiját olvastam.
Kedvelem G.E. a könyveit, Gobbit pedig az egyik legnagyobb színésznőnek tartom. A nyelvöltögetés.. Nos.. Khm..
“Galgóczi Erzsébet 1977 decemberétől – Gobbi Hilda közbenjárására, illet-ve közvetítésével – számos alkalommal egy időben pedig rendszeresen találkozott Péter Gáborral valamint feleségével Simon Jolánnal. Az inter-jú minden valószínűség szerint 1978-ban készült ….. Galgóczi munkafeljegyzé-seiben találunk ugyanakkor olyan közbevetett megjegyzéseket, melyek arra utalnak, hogy Péter később igyekezett kitérni az újabb találkozók elől Az anyag1 így – lehet, hogy más okból is – a tervezett, de meg nem írt munkák közé sorolódott, s csak töredékes jegyzetek, a gyűjtőmunka torzói maradtak fenn.”
“”A jobbágy, illetőleg a paraszt évszázadokon át nem volt tagja a Magyar Szent Koronának, nem a nemzetben élt, hanem a „nemzet alatt.” A fel- szabadulás földhöz juttatta ugyan, de a hatalomnak továbbra sem lett részese – legfeljebb a parasztságból kiváló egyedeiben. (Erre azelőtt is volt példa: Bakócz Tamás esztergomi érsek jobbágyivadék volt.) Rákosi nem marxista, hanem szektás politikát folytatott, s a két háború közötti, fasiszta, tehetségtelen vezető réteget azonosította a magyar néppel s ezt a fasiszta népet meg kívánta büntetni. Nemcsak gazdasági, hanem politikai megfontolások is indokolták a beszolgáltatási rendszer bevezetését, az erőszakos téeszcsészervezéseket, a kuláklistát, amelyek végül is gazdasági katasztrófába sodorták az országot, s az iparban elkövetett hibákkal együtt az 1956-os válsághoz vezettek.”
“1953 és 61 között nem jelent meg könyve. Jelent ez valamit?
– Az életem mindig párhuzamoséin alakult az ország sorsával. A magyar parasztság 1952-ben válságba jutott, akkor jutottam válságba én is. 1959-ben megalakították a tsz-eket, a parasztság fellélegzett, én is. Közben én írtam mindenféle novellákat. 1954-ben írtam egy novellát, bevittem a Csillaghoz. Arról szólt, hogy a szerelmet hogyan eszi meg a nyomor. A főszerkesztő azzal adta vissza, hogy nem tipikus történet, de én ráadásul nagyon közepes író is vagyok. Akkor eltűnődtem, hogy egy huszonnégy éves emberről ho¬gyan lehet egyáltalán megállapítani, hogy közepes vagy nem közepes? “Ez a válság 1952-től 56-ig egyfolytában tartott. Semmit nem tudtam megírni, ráadásul egzisztenciális problémáim is voltak. 1957 januárjában megszűnt az újság, ahol dolgoztam és többet nem kaptam állást. Egy évig 56-57-ben rajta voltam a feketelistán, nem is mertek elfogadni tőlem semmilyen kézira¬tot. Ha nem Darvas József a filmgyár igazgatója, aki korábban is ismert már, és nem ajánl fel egy szerződést, hogy írjam össze mi történt 1956-ban vidé¬ken, akkor egyszerűen éhen haltam volna.”
“Belőlem ötvenhat csinált írót. Mintha hályogot operáltak volna le a szememről, egyik pillanatról a másikra megértettem mindent. De csak visszamenőleg, ötvenhatig. Ötvenhatot nem értettem, és körülbelül egy évig nem értettem az ötvenhat utáni politikát sem.
És főleg: változatlanul nem tudtam írni. A személyi kultusz éveiről talán már tudtam volna, de már nem érdekelt, a jelenben szerettem volna eligazodni. Nem tudom, a többi prózaíró hogyan van ezzel, én csak „papíron” tudok gondolkodni. Egy jelenséget, akár önmagamban, akár a külvilágban, csak akkor értek meg teljesen, ha megfogalmazom – ha az a tollam alatt „adekvát művészi formát” nyer. Ezért történik az, hogy bármilyen alaposan tervezek el egy novellát, megírás közben „kijön” belőle valami plusz, valami új, ami az elképzelésben még nem szerepelt. A „jelenről”, az akkori jelenről ötvenhat után sem tudtam írni.
Három nehéz évet tartok számon az életemből – a háborút nem számítva, az mindenkinek nehéz volt – 1957 volt a harmadik.
A Művelt Népet, ahol a főiskola elvégzése után dolgoztam, 1957. január 1-én megszüntették. Az utcára kerültem mindenféle „szabadúszó” tapasztalat nélkül.
Próbáltam elhelyezkedni más újságoknál, különféle kulturális intézményeknél – dramaturgiából van oklevelem –, de sehol nem vettek fel. Nem tudom, miért, mert ezt nem magyarázta meg senki. Nem valószínű, hogy a személyem ellen lett volna különösebb kifogás – 56-ban nem „keveredtem” bele semmibe, Romániában voltam –, inkább csak nem törődtek velem. S ez rosszabb volt mindennél. Ebből azt véltem kiolvasni, hogy tehetségtelennek, értéktelennek, jelentéktelennek tartanak. S a pszichológiának van egy nagyon egyszerű igazsága: ha egy józan embernek tartósan bizonygatják, hogy részeg, akkor billegni kezd alatta a föld.
Megélni éppen megéltem, cikkekből, a Rádióból, a filmgyárból. De a ruháim lassan leszakadtak rólam, az órám és a jobbik kabátom egyre a zálogban volt. Húsvétra azért nem tudtam hazautazni, mert nem volt miben. Én a szülőfalumban nem Galgóczi Erzsébet, hanem a Galgóczi József lánya vagyok, aki húsvét napján nem mehet végig kopott kabátban az utcán…….” G.E.: A küszöbön
“1986. december 1.
Úgy történt, hogy hat évvel ezelőtt, amikor országgyűlési képviselő lettem, Háry Béla, az akkori megyei párttitkár – aki egyébként húsz év után „rehabilitált” engem Győr megyében, ahol a megyei tanácselnök, L. elvtárs (azelőtt Leisztinger) húsz éven keresztül „közellenségnek” tekintett, s egyszer nyilvános fórum előtt kijelentette: „Ha ez a dögkeselyű még egyszer be meri tenni a lábát a megyébe, kitoloncoltatom” –, szóval Háry elvtárs mesélte el nekem azt a történetet, amit később Vadkacsalesen címmel írtam meg azzal a ki nem mondott, de sugalmazott szándékkal, hogy írjam meg, buktassam le ezt a két gazembert, mert nekik nem sikerült. Többször hozzáfogtam, de nem ment. Végre tavaly – 1985 nyarán – összeállt a fejemben, megírtam tévéjátéknak. Kisebb változtatás után a TV elfogadta, s az idén januárban Esztergályos Károly osztályvezető kifizette, 10 000 forint. Nemere László rendezőm megkapta rá az engedélyt és a pénzt – ha jól emlékszem, 14 millió forintot – s úgy tervezte, hogy ősszel leforgatja, mert vadkacsát csak ősszel szabad vadászni.”
Vak Pali
2020-12-12 at 19:16
Látássérültként viszonylag ritkán járok moziba, de Makk Károlytól kaptam tiszteletjegyet az Urániába az “EGYMÁSRA NÉZVE” díszbemutatójára. Az első sorban ültem. Mellettem Elbert János és fia ültek. A halál vőlegényei…Az egész családot eltették láb alól.
Tudományos libsizmus
2020-12-12 at 18:29
Major Tamás is nagy rajongója volt Péter Gábornak. Major egyik testvére egyébként nyilas vészbíró volt, majd kommancs népbíró lett.
Gáspár Anette
2020-12-12 at 18:15
Mensikov!
https://videa.hu/videok/film-animacio/szent-kristof-kapolnaja-1983-103-perc-magyar-nzo2ZNbVjHbmMbCI
Miniszter úr és restaurátos szeretőjének története.
Ebben Páger a lényeg. Nekem.
apro_marosan_petergabor
2020-12-12 at 18:12
Általában, akárcsak a homoszexuálisoknál akkor fordul deviáns irányba nemi érdeklődés (ritka kivétellel – 0,5%, ahol helyben meg van), ha valami történik, sérelem, trauma. A nő nővel, a férfi férfivel teremt könnyebben kapcsolatot, kontaktál stb.Vagy ez a könnyebbik irány. A másik nemet, a vele vaó bánásmódot meg kell tanulni (ha valakinek nincsen a vérében). Így a külvilági behatások egy idő után felülírják a tanult nemi identitással a meglevő, vegy különböző okok miatt elnyomott, elrejtett igazi, normális nemi identitást (tekintsünk most el a génhibások nem tipikus példájától). Így lett dívat a búzavilág, no meg a leszbiai is.
De nem erősíteni kellene ezt a trendet, hanem gyengíteni, orvosolni, türelmesen ezt persze ma a genderlobbi nem hagyja.
pedig igény van rá!
TS
2020-12-12 at 18:05
Mind a két nő ocsmány volt. A tehetségük megvolt, de 10 év múlva a kutya sem fog rájuk emlékezni. Ellenben biztos, hogy pl. Latinovitsnak vagy Sinkovitsnak lesz tábora akkor is.
A Vidravas addig volt esemény, amíg keményebbeket meg nem jelentethettek mások az ötvenes évekről.
Mensikov
2020-12-12 at 17:58
Láttam a Televízióban anno A Szent Kristóf kápolnája tv-játékot, Galgóczy írta. Nagyon tetszett azóta sem találom sehol, pedig megnézném.
Welszibard
2020-12-12 at 17:55
Kedves Tóth Eszter Zsófia!
A témaválasztása nagyon jó és ma különösen időszerű, de ebben a történetben jóval több lehetőség van, amit sajnos kihagyott. Példának csak kettőt mondok, de van több is.
1. Hogyan lesz egy “kulák” lányból ilyen buzgón kommunistákhoz dörgölődző lény?
2. Az “Egymásra nézve” Makk Károly film valóságos történeti alapja egy magyar ÁVH-s százados tiszt valós történetéhez kapcsolódik. Ez önmagában megérne egy külön történetet, de ehhez Mező Gábor kitűnő levéltári és állambiztonsági kutatásaira lenne szükség.
Tisztelettel javaslom a téma alaposabb kifejtését és feldolgozását, feltétlenül megérné.
Ventus
2020-12-12 at 17:47
A mai napig nem sikerült megtudnom, hogy ha egy nő nőt szeret, akkor miért tetszik neki az, hogy közben a párja úgy néz ki, mint egy férfi? Akiket látni az utcán leszbiket, mindegyik tüsi hajú, bajuszos, kicsit durung megjelenésű, farmer/póló/sportcipőben csoszog… ebben hol a nő, amihez egy másik nő vonzódhat?
túródóra
2020-12-12 at 17:39
Undorodtam mindig a nyelvöltögető ripacstól .
moliere
2020-12-12 at 17:35
Úgy nézem a képek alapján, hogy Gobbi volt “apu”, aztán az utolsó előtti Galgóczi képet is látva fene tudja.
Mindkettő “apu” volt, mint a rendes bvziknál.