Online fogadóórát tartott Józsefváros vezetése. A közel kétórás beszámoló alatt gyászos képet kaphattunk az egykor szebb napokat látott Palotanegyedről, sőt, az egész kerületről. Az előző évek alatt felhalmozott tartaléknak nyoma sincs, mára több mint négy milliárdos hiánnyal küzd a kerület. Legalábbis Pikóék szerint. Ezért történhetett meg, hogy híre-hamva sincs a beígért fejlesztéseknek, helyette magyarázkodásba csomagolt semmittevést és az emberek megsarcolását láthatjuk.
Természetesen mindenről a kormány tehet. A szokásos sallangok és kifogások folyamatosan, szinte mantraként hangzottak el a maratoni hosszúságú online meghallgatáson: a kormány által kivéreztetett önkormányzatokról szólt a fáma, ráadásul a lakók kérdései komplexek, így nehéz rá válaszolni, satöbbi, satöbbi.
A köztisztasággal kapcsolatos áldatlan állapotokkal és a hajléktalanok okozta kétes helyzettel kapcsolatban Pikó András a következőkre ragadtatta magát:
A köztisztasággal kapcsolatban minden kritikát elfogadok. Ugyanakkor tudni kell, a köztisztaság szubjektív dolog, amivel nem mentegetni akarom magunkat (…) azt akarom mondani, hogy bizonyos pillanatfelvételeken sokkal szebb arcát tudja mutatni Józsefváros.
Érdekes gondolat. Konkrét megoldásról azonban nem esett szó, mivel a kormányzati elvonások ellehetetlenítettek minden további, érdemi intézkedési szándékot. A hajléktalanokkal és a deviáns elemekkel, italozással kapcsolatban a polgármester úr ismét kitűnő életlátásról tett tanúbizonyságot, amikor kijelentette, hogy
Mindannyiunk életét megnehezíti ez a helyzet (…) különösen látványos, és szembetűnő, amikor járvány idején kevesebben vannak az utcán (…) nagyon nehéz a köztéri italozással szemben fellépni (…) a nyomait látjuk nagyon sokszor (…) ezekkel a problémákkal muszáj együtt élnünk, amíg meg nem tudjuk oldani.
Bravó. Talán modernizálni kellene a kerületben működő, több mint kétszáz kamerából álló megfigyelőrendszert, esetleg újakat telepíteni, és a közterület-felügyelet létszámát is lehetne növelni. Abból a pénzből, amit Pikóék magukra költenek (hiszen a saját fizetésük felemelése nem okozott gondot), telne esetleg ilyen, mindenki számára fontos innovációra is.
A liberális linkség csúcsra járattatása folyik
Miközben naponta negyven rendőr segíti a közbiztonságot fenntartani Józsefvárosban, és napi húsz-harminc szabálysértési eljárást indítanak el – főleg maszkhasználat vagy annak hiánya jegyében –, arról hallgattak Pikóék, hogy ők mivel járulnak hozzá a kerületiek jóllétének javításához. Úgy tűnik, az egész katyvaszt a közbiztonsággal kapcsolatban a rendőrségre hagyták. S bár az átmenő autós forgalom csökkentésére is szerettek volna áldozni hatvanmillió forintot, de mily meglepő, hogy ez a pénz is teljes egészében zárolva van. Pikó András a II. János Pál pápa térre ígért térgondnokság kialakításával kapcsolatban is sunnyogott egyet:
A tárgyalások elindultak tavaly tavasszal, aztán beütött a Covid-járvány, és le kellett állnunk ezzel a munkákkal (…) közben az önkormányzat gazdaságai lehetőségei radikálisan csökkentek, nemcsak a járvány miatt, hanem a már ismert kormányzati elvonások miatt.
Tehát a hetvenmilliósra tervezett fejlesztést ugyancsak elfújta a szél, meg a vírus, csak a Soros Györgyhöz köthető Menhely Alapítványnak csurrant-cseppent hárommillió forint. Ugyanakkor Pikóék vannak annyira szemfülesek, hogy kreatívan sarcolják meg a kerületben élőket. Sára Botond kormánypárti politikus ezzel kapcsolatban a következő bejegyzést osztotta meg a közösségi oldalán.
Józsefváros baloldali vezetése úgy döntött, hogy áprilistól a második autóra nem jár az ingyenes parkolási engedély a kerületieknek, ami több tízezer forintos terhet is jelenthet a családoknak már a járvány idején is. Ráadásul a döntés jogszabályellenes, ugyanis a Kormány megtiltotta az önkormányzatoknak, hogy a járvány idején újabb adókat, díjakat vezessenek be, emeljenek, vagy bővítsék a fizetésre kötelezettek körét. A Kormányhivatal ezért törvényességi felhívást küld az önkormányzatnak és felszólítja a baloldali vezetést, hogy vonja vissza döntését. Sajnos azonban a Kormányhivatal fellépése csak ideig-óráig tudja megvédeni a lakosságot, amint vége lesz a veszélyhelyzetnek, a józsefvárosi baloldali vezetés olyan díjat vezet be és emel, amilyet akar. Nem lesz, ami akadályozza őket. És nem ez a díjemelés az egyetlen tervük, „új parkolási koncepciójuk”, vagyis a mindenki számára fizetős parkolás, és a zónákra osztott fizetős parkolási engedély is terítéken van. Sőt, korábban már egy 170 milliós adót is bevezettek volna, sírnak is folyamatosan, amiért ezt a Kormány megakadályozta, így nincs kétségem, hogy amint szabad a pálya, meg fogják tenni. És ki tudja, miről nem tudunk még. Így vették vissza Józsefvárost. Maguknak
– fogalmazott Sára Botond. Úgy tűnik, a józsefvárosiak számára a liberális álomvilág szivárványszínű lufija hamarabb pukkadt ki, mint azt sejthették volna, köszönhetően annak, hogy sikerült egy totálisan alkalmatlan önkormányzati vezetésnek felhatalmazást adniuk 2019-ben…
Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS