Az Aranykéz utcai robbantás mai tárgyalásán elhangzott, Boros Tamás egy „rendőrháború” áldozatának tartotta magát, és rettegett Pintér Sándor jelenlegi belügyminisztertől. Állítólag, amikor Boros 1998-ban megtudta, hogy a volt országos rendőrfőkapitány kerül a Belügyminisztérium élére, kijelentette: „neki vége”. Portik erre reflektálva azt hangsúlyozta, hogy az Aranykéz utcai akció rendőri segítség és beleegyezés nélkül elképzelhetetlen lett volna, és a rendőrség több gyilkosságban is részfeladatokat látott el.
PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu
Tanúvallomásokkal folytatódott az Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság összevont pere pénteken a Fővárosi Törvényszéken. A tárgyalás azzal kezdődött, hogy újra meghallgatták a harmadrendű vádlott Portik Tamás élettársának édesanyját, Riskó Juditot. A megismételt vallomásra azért volt szükség, hogy tisztázzák Portik egykori jobbkezének szerepét a robbantással kapcsolatban. A nő ugyanis legutóbb azt állította, Hunyadi Ferenc körülbelül két héttel a robbantás előtt figyelmeztette őket, hogy amíg nem szólnak, kerüljék el a belvárost. Hunyadi emellett elvitte az Aranykéz utca szomszédságában lévő, Portik fia nevén is lévő Régiposta utcai lakás kulcsait is, majd közölte, jelzésükig ebbe a lakásba sem tehetik be a lábukat.
Fontos iratok tűntek el a Nemzeti Nyomozó Irodából
Azonban azóta a védelem okiratokkal igazolta, hogy a bizalmas a tanú által megnevezett időpontban börtönben volt. Riskó Judit elmondta, azért keverhette össze valaki mással Hunyadit, mivel korábban kilencvenkilenc százalékban vele tartották a kapcsolatot, a legtöbb esetben ő hozta az energolos utasításait. Portik viszont kijelentette, hogy „anyósa” hamis tanúzást követett el. Riskó Judit beszélt arról is, hogy fontos, általa leadott, Portik ügyeihez kapcsolódó dokumentumokat tüntettek el korábban a Nemzeti Nyomozó Irodában. Erről bizonyítéka is van, hiszen az NNI két korábbi vezetője, Petőfi Attila és Csizner Zoltán is levélben tájékoztatta az eltűnt dokumentumokról – állította a tanú. Riskó Judit, ahogy korábbi kihallgatásán, ezúttal is hangsúlyozta, abban az időben, ha Portiknak üzenni akart, annak legegyszerűbb módja az volt, ha besétál az NNI-be és ott vallomást tesz, mert arról „veje” napokon belül tudomást szerzett.
Tanyi végezte a piszkos munkát
G. Judit, az 1998-ban felrobbantott vállalkozó özvegye vallomásában arról beszélt, nem tud róla, hogy egykori férje tartott, vagy félt volna a gyilkosság megrendelésével vádolt Portik Tamástól. Állítása szerint Boros inkább Radnaitól és körétől félt, igaz, a nemrég újra letartoztatott volt maffiavezér cégét és az Energol Rt-t egy körként tartották számon férjével. G. Judit úgy tudja, a Szeged-Szőreg-i közös olajüzlet miatt volt férje követelte a pénzét Radnaitól, ám azt nem kapta meg. A tanúvallomás szerint, amikor Borost letartóztatták, a vállalkozó rögtön arra gondolt, a kiváló rendőrségi kapcsolatokkal rendelkező Conti Car főnök keze van a dologban. A nő megjegyezte, ismerte Tanyi Györgyöt is, aki egyszer személyesen őt is megfenyegette. A Lakatos-merénylettel nemrég meggyanúsított férfi a tanú tudomása szerint a Conti Car katonája volt, akivel a cég a „piszkos munkát” végeztette. Elhangzott az is, hogy a megölt üzletember saját maga lövetett rá solymári házára, azonban az Attila úton elkövetett támadás véresen komoly volt. G. Judit több tanúhoz hasonlóan megerősítette, hogy volt férje utolsó éveiben kábítószerfüggő volt, sok ellenséget szerzett és rengeteg adósságot halmozott fel.
Boros: „Nekem végem”
Szóba került, az áldozat egyetlen egyszer megemlítette Pintér Sándor belügyminiszter nevét is. G. Judit azt vallotta, amikor eldőlt, hogy 1998-ban Pintér Sándor kerül a Belügyminisztérium élére, Boros kijelentette: „neki vége”. Portik észrevételében meg is jegyezte, hogy a pentitó nagyon jól tudta, hogy „meg fogják ölni” és megismételte – ki tudja hányadszor -, tudomása van arról, hogy Pintér adott parancsot az Aranykéz utcai robbantásra. Szerinte „ilyen akció” rendőri segítség és beleegyezés nélkül elképzelhetetlen lett volna, és a „rendőrség több gyilkosságban is részfeladatokat látott el”. A fővádlott nehezményezte, hogy az ellenük folyó nyomozás a „szereplők kicserélésével zajlik”. A harmadrendű vádlott újból előszedte a BRFK életvédelmi alosztályának volt vezetőjét, Doszpot Péter elődjét, Chilkó Ferencet is, „akinek a környezetében többször történtek gyilkosságok és erőszakos cselekmények” – tette hozzá Portik.
A pentitó tartott Pintér Sándortól
A tárgyaláson meghallgatták Boros Tamás egy közeli hölgyismerősét is, aki elmondta, az üzletemberen a halála előtt elhatalmasodott a paranoia. Rettegett minden ellenségétől, akikről a tanú megjegyezte, “nem az volt a kérdés, hogy kivel van Boros haragban, hanem hogy kivel nem”. A tanú arról is beszélt, hogy Boros személyesen is találkozott 1997-ben Portikkal és Radnai Lászlóval, akikről dühösen megjegyezte, hogy üzleti-elszámolási vitájuk van és „milyen szarháziak, hogy átverték”. A tanú elmondta azt is, Radnain és Portikon kívül Boros félt a rendőrségtől, saját feleségétől, illetve Pintér Sándortól is, akivel összefüggésben azt mondta, „fejétől bűzlik a hal”. Boros a tanúnak kijelentette, hogy ő egy „rendőrháború áldozata”, és „ebben a játszmában csak egy sajt az egérfogóban”.
Portik azt állítja, személyesen ismeri Orbán Viktort
Portik a tanú által elmondottakhoz hozzáfűzte, hogy Pintérnek 1998-ban létkérdés volt, hogy hatalomba kerüljön, mivel egy MSZP kormány alatt letartóztatták volna, ehelyett Sándor István Papa került rács mögé. Megjegyezte azt is, ismeri Orbán Viktort, és állítása szerint személyesen is találkozott a 90-es évek közepén a miniszterelnökkel, mivel gyermekeik egy általános iskolába, egy osztályba jártak. Portik azzal vádolta Orbánt, hogy tudott az 1998-as választások előtti önmerényletekről, azaz a székházrobbantásokról, amire „Pintér adta ki a parancsot”. A belügyminiszterrel kapcsolatban a vádlott elmondta még, hogy az Aranykéz utcai robbantás után éppen akkor tűntek el kamerafelvételek, cellainformációk és híváslisták, amikor ő irányította a rendőrséget. De az egykori olajos újra beszélt az 1996-os Lakatos-merényletről is, megemlítve, hogy a helyszínen megjelent belügyér bizonyítékokat tüntetett el.
Annyit azonban mindenképp érdemes Portik szavaihoz hozzáfűzni, hogy az elkövetőről készült kamerafelvételek – a tanúvallomások szerint – az energolossal jó viszonyban lévő Doszpot Péter hivatali ideje alatt tűntek el a BRFK-ról.
Címlapfotó: Mészáros Péter/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS