Pesti Srácok

Ilyennek látják Pottyondy Edina "humorát" az ELTE diákjai – The Fair Right (videó)

Egy korábbi cikkünkben már írtunk Pottyondy Edina "sajátságos" humoráról, ami a fingós viccektől csak egy hajszállal szórakoztatóbb. De mivel a humor szubjektív, ezért bármi belefér. Mondják azok, akik képesek azon is megsértődni, hogy a Jóbarátok című ikonikus sorozat egyik szereplője sem fekete és/vagy meleg. Pottyondy Edina mindenesetre odáig ment, hogy közel negyedmillió ember előtt "manóembernek" nevezte Nick Vujicic motivációs előadót, a hiénahordája pedig még tapsikolt is hozzá. Mi most megkérdeztük az ELTE többnyire liberális beállítottságú diákjait, mit szólnak Ede szavaihoz. Nézzétek meg a teljes videót!

A humor szubjektív. Talán még az ízléstelenség is, de vannak olyan általános mértékegységek, amiket még a globalista baloldal magyarországi Rosie O'Donnell-je sem tud relativizálni. Pottyondy Edina büszkén vállalja, hogy "mocskos nyelvvel felesel", ami önmagában még vicces és formabontó is tud lenni. A gond akkor kezdődik, amikor már nem tudja megugrani a saját maga által felállított mércét, és mint egy kábítószerfüggő - emeli a dózist. A fingós viccek már nem csalnak mosolyt a közönség arcára. A mocskos nyelv már nem elég mocskos a közönségnek. Több kell! Különben azt hinnék, hogy Edina elpuhult. Megszületett hát a nagy terv! Gúnyoljunk ki egy testi fogyatékkal élő motivációs előadót. De ne a szavait! Ugyan, dehogy. Űzzünk gúnyt a testi hiányosságaiból. Abból, hogy például nincsenek végtagjai. Vigyázat! Ez csak akkor hatásos, ha korábban már szidalmaztuk a kormányt, amiért szerintünk nem törődik eléggé a fogyatékkal élő állampolgárokkal.

Ha egy férfi szoknyát húz és kifesti magát, azon nem szabad nevetni. Nyugaton még bírság is jár érte (most még csak bírság). Ha viszont egy motivációs előadó kezek és lábak nélkül született - és még keresztény is - akkor ő bármikor gúny tárgyává tehető. Ezt üzeni nekünk a liberalizmus. Ezt üzeni a baloldal.

Az utca embere azonban nem így látja. Lehet, hogy Edina maga köré gyűjtötte a társadalom azon tagjait, akik szerint vicces más testi fogyatékát kigúnyolni, az ELTE diákjai azonban ezt máshogy látják. Nagyon máshogy. Nézzétek meg a teljes videót!

PestiSracok facebook image

Pottyondy Edina kirohanásáról szóló korábbi anyagunkat itt találjátok:

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.