David Pressman, az Egyesült Államok budapesti nagykövete a Facebook-oldalán köszöntötte a feltehetően NATO-ügyek miatt Magyarországra látogató szenátorokat, akik elé ki is rohant a repülőtérre, hogy elsőként üdvözölje őket. Szijjártó Péter szerint nyomásgyakorlással nem érdemes próbálkozni, de persze nagyon örülnek a látogatásnak, hiszen végre saját szemükkel láthatják, hogy Magyarország egy szuverén ország.
Örömmel üdvözlöm Shaheen, Tillis és Murphy szenátorokat Magyarországon! NATO-szövetségünk, valamint az amerikai–magyar kétoldalú kapcsolatok szempontjából rendkívül fontos pillanat a mai
– köszöntötte a Facebook-oldalán David Pressman, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete a Magyarországra látogató három amerikai szenátort.
Jól nyissák ki a szemüket, amíg itt vannak
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken reagált a látogatással kapcsolatos kérdésekre. A hivatalos indoklás szerint a NATO és hazánk előtt álló stratégiai ügyek állnak a szenátori vizit hátterében, viszont a delegáció nagysága szokatlannak számít. A külügyminiszter a Magyar Nemzet kérdésére elmondta:
Természetesen nagy örömmel üdvözöljük az Egyesült Államok kongresszusi képviselőit itt, Magyarországon, mint ahogy minden külföldi látogatót is. Örülünk, hogy eljönnek ide, mert a saját szemünkkel láthatják, hogy mindaz, amit olvashatnak a liberális amerikai médiumokban Magyarországról, szemenszedett hazugság, és így a saját szemükkel is meggyőződhetnek arról, hogy itt, Magyarországon a magyar–amerikai együttműködésnek, annak javításának mi semmilyen módon nem vagyunk az akadályai.
A külügyminiszter kifejtette, hogy a remek gazdasági együttműködést is megtapasztalhatják a látogatók, ami a két ország között van.
Ha esetleg azzal a céllal jönnének, hogy elmondják nekünk, hogyan lenne érdemes élnünk, hogy milyen döntéseket lenne érdemes hozni, akkor ezt nem javaslom nekik. Nyomásgyakorlással azért sem érdemes próbálkozni, mert mi szuverén ország vagyunk, és azt gondoljuk, hogy egy szuverén ország a másikra ne gyakoroljon nyomást, főleg akkor ne, ha szövetségesekről van szó.
– hívta fel a figyelmet Szijjártó Péter, hozzátéve: Svédország NATO-tagságának ratifikációja kapcsán világos az álláspont.
Nagyon várjuk a svéd miniszterelnök látogatását itt, Magyarországon. Azt gondolom, hogy ha el tudott menni Törökországba is a ratifikációs folyamat során, akkor meg tud látogatni minket is
– jelentette ki Szijjártó Péter.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Facebook
bandita
2024-02-19 at 10:51
Mikor mennek?
Judit
2024-02-19 at 10:04
Persze mann fogadta a dollármilliókat szállító soros-bidé-sátáni szörnyeket.!!!
Átkozott banda.!!!
K
2024-02-19 at 07:46
–Magyarország szakadatlan rágalmazásával a svédek kiérdemelték a NATO tagságukat,
és a svéd NATO tagság garancia arra hogy a svédek továbbra is rágalmazni fogják Magyarországot, pontosan ugyanúgy mint ahogyan a finnek is tették korábban a NATO-ba való beszavazásuk után is.
lesi
2024-02-19 at 06:50
oszt ki nem szarja le őket
Dr. Belák Ferenc
2024-02-19 at 06:13
Úgy látom, hogy a szenátornő elhozta a bevásárló szatyrát is. Gondolom, majd meglátogatja valamelyik termelői piacot és végre vegyen valami jó terméket is. Persze ha liburnyák, akkor szöcskét eszik, azt meg a termelői piacokon hál a jó Istennek nem árulnak.
Hórukk
2024-02-18 at 23:50
Szerintem ezek egész éjszaka mászkálni fognak a városban és nem hiszik el hogy senki nem akarja őket kirabolni meg seggbe kúrni?
Majd öregasszony odaszól a presinek ,te átbasztáűl minket nem így írtad le nekünk Magyarországot!
Ezek szerint
2024-02-18 at 21:05
Testbeszéd és szájolvasó
szerint a következő párbeszéd zajlott a reptéren.
D.P. tündéri Szenátor Asszony, én igazán majd’ bele döglöttem a szervezésbe, de ennyi sikerült.
Sz A. Semmi baj Mókuska vagy hogy hívják, majd beguritunk a térre 5 mrd-ot és rendezünk egy kis hancurt.
Szenátor a lépcsőn: hogy a francba jöttem én ide, asse tudom hol vagyok.
2 ÉNAKI
2024-02-18 at 20:50
A Magyar Kormàny tudtommal nem hívta meg az amerikai szenátorokat,igy nincs kit fogadni. Aki hívta az ott van,képviselteti magát.
matrix
2024-02-18 at 20:27
Megjöttek a gyarnat helytartok akik az 1$ küldik a magyar ssennycsatorna rárcsáloknat ?
Kuvasz
2024-02-18 at 20:10
Látogatóba nem úgy szokás menni ha meghívják az embert?
Dezső
2024-02-18 at 20:02
Akkor itt a lehetőség, hogy a külügyminiszterünk meglátogassa őket – hisz ez a dolga és ez a protokoll is – és elmagyarázza nekik, hogy Magyarország SZUVERÉN ÁLLAM, amibe nincs bele vaú!!!!
És amennyiben megpróbálkoznak vele – akülügyminisztérium megkerülésével – azonnali hatályal kitiltani magyarországról az USA minden delegációját!!!!!
Nahát
2024-02-18 at 19:40
“Hivatalos találkozót kértünk a kormánnyal, a Fidesz tagjaival, és sajnálattal azt kell mondjam, hogy a magyar kormány egyetlen tagja sem fogadta el a meghívást a delegációval való találkozóra.” Előzmények: megszüntették a kettős adózás elkerülését szolgáló egyezményünket, amely intézkedést még legnagyobb ellenségükkel, Oroszországgal szemben sem hoztak meg, valamint szigorították a magyarok beutazását is, mivel az ESTA-engedélyek minden magyar útlevéllel rendelkező személy számára már csak egy évig és csak egyszeri használatra érvényesek. Amerika ellenségként kezeli a magyarokat, és most csodálkoznak, ha nem vagyunk rájuk kíváncsiak. Pressman urat sem fogadta még Orbán Viktor. Jól tette, köszönet!
T.rex
2024-02-18 at 19:38
Mindegy minek jöttek!Kb.ugyanannyi értelme van,mint az EU-libernyákok”látogatásának”!A vélemény(ítélet) már le van gépelve (lásd A tanú c.film),vagyis Magyarországon minden szar!
Római Birodalom 3.75
2024-02-18 at 19:25
Van egy gyengéd bája annak, hogy az Amerikai Egyesült Államok politikai vezetéséhez tartózó szenátorok ellátogatnak a provinciába, hogy megerősítsék a Konzult, folytassa a tervek szerint.
T.rex
2024-02-18 at 19:03
Dokoli / Nem! A futár fogadja őket, akiktől Menczer rendeli a pizzát!
Frenki
2024-02-18 at 18:59
#Pesztonkát# csak a hátsó sorból biztatják!Európai földre valószínű most lépett először ez a különítmény!Jutalom út…?
T.rex
2024-02-18 at 18:58
De Péter! Nem kell itt magyarázkodni, meg üdvözöljük őket!Ki a fasz hívta ezeket ide?A buzi nagykövetük,megint szereptévesztésben van, asszongya szeretettel üdvözöljük Magyarországon ezt meg ezt!És ha nem üdvözöljük szeretettel akkor mivan?A magyarok nevében te ne beszélj,te ki pöcs!Hát b+ megérthetjük, hogy Orbán Viktor helyett Pressman asszony fog évértékelőt tartani!!selejtes kurva anyátokat!
JG
2024-02-18 at 18:46
A DEMOKRATA BUZI KELTETŐBŐL MEGLÁTOGATJÁK A KIS FÉLSZERZETET.
Szánalom a köbön, ahová a globalista zsidók juttatták az USA -t.
Herczeg György
2024-02-18 at 18:45
Mindhárom demokrata szenátor erősen szélsőliberális. Valószínűleg P. meghívására jöttek nyomásgyakorolni.
Logikus
2024-02-18 at 18:35
Ahogy jöttek, úgy el is mennek. Nem érdemes velük foglalkozni.
X3
2024-02-18 at 18:29
Hú de megijedtünk. Mi van itt? Meghívta valaki az amerikai szenátorokat? DK vagy Pressman.
Ungarn über alles !
2024-02-18 at 18:27
kétségtelen hogy nemcsak szopásban, de nyalásban is kiválóan jeleskedik ez a metélt képződmény
Nahát
2024-02-18 at 18:20
Soros emberei jöttek fenyegetőzni, zsarolni.
Dokoli
2024-02-18 at 18:08
Menczer Tamás második helyettese fogadhatja őket egy fél órára míg megisznak egy presszó kávét. Na jó, egy piroska szörpöt is háromnapos száraz pogival.
Cukkerberg galaxis
2024-02-18 at 18:01
Az amerikai szenátoroknak 1956-ban kellett volna idelátogatniuk.
na4
2024-02-18 at 18:01
Javaslom, hogy induljon útnak egy magyar delegáció és borítsák az asztalt fingos debil Joe-ra és bandájára. 1:1.
Királytigris
2024-02-18 at 18:01
Amikor távoznak vigyék magukkal ezt a sorosi sameszes pedofil ratyi CIA disznójukat is!
Ugyanis ez itt csak az ellentéteket szítja Magyarország és az USA között. Az ürgének semmi építőjellegű tevékenysége itt még nem volt. Ahol csak tud rombol!
Karácsony.sk
2024-02-18 at 18:00
A liberálfasiszta hadak jöttek megnézni s tanulni, hogy milyen a demokráia valójában, mert Ők ilyet még sohasem láttak!
De nehogy ez egy előre elkészített Majdan része legyen!
Szlovákiából…..