Pesti Srácok

Libsi hókuszpókusz, vagy az emberek közvetlen érdekképviselete? – Grund a részvételi költségvetésről

A Grund legutóbbi adásában Hoppál Hunor Szepesfalvy Annával, Budafok-Tétény fideszes alpolgármesterével beszélgetett. A műsor témája a XXII. kerület részvételiköltségvetés-programja volt, amelyet Budafok a héten már negyedik alkalommal indított el. A kezdeményezés elmúlt három évada során sikerült érdemi eredményeket elérni, hiszen az elégedettségmérési indikátorok és egyéb visszajelzések alapján, valamint 19 megvalósított fejlesztés felmutatásával kiderült, hogy igenis van értelme az emberek közvetlen bevonásának a döntéshozatali folyamatokba. A kerület alpolgármestere arról is beszélt a legfrissebb Grundban, hogy a programban lakossági igények felmérése, ezek feldolgozása, majd a kerületi polgárok általi szavazás történik, így tisztán és organikusan a helyiek igényeinek becsatornázása valósul meg – idén 362,5 millió forintról lehet dönteni a budafoki részvételi költségvetés keretein belül.

– mondta el a részvételi költségvetésért is felelős alpolgármester. Szepesfalvy Anna szerint rugalmasan, nyitottan álltak neki a kezdeményezés kialakításához, így ebben is állhat annak sikere.

PestiSracok facebook image

– mondta el a negyedszerre útjára indított társadalmi igényfelmérésről a városvezető.

A részvételiség maga egy liberális hókuszpókusz, vagy az emberek életét valóban segítő elvi megfontolás? Honnan jött az ötlet 4 évvel ezelőtt? Mit mond a kerületi baloldal – egyöntetű támogatottságot élvez a részvételi költségvetés, vagy ebben az ügyben is pártpolitikai indíttatású széttartás tapasztalható? Mit szól ehhez a főváros és vajon Karácsony Gergelyék átveszik-e a működő mintákat a fideszes kerülettől? Mindezekre választ ad az adásban Szepesfalvy Anna, a programért felelős budafoki alpolgármester.

Grund minden hétvégén a PS TV műsorán. Kövessetek minket a Facebookon és iratkozzatok fel a PS TV YouTube-csatornájára!

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.