Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Migránsok fosztogattak az árvíz után Németországban

A Szövetségi Nyomozóhivatal (Bundeskriminalamt) közzétette azoknak a gyanúsítottaknak és elítélteknek az állampolgárságát, akik házakat fosztottak ki a 2021-es Ahr folyó okozta árvíz után. A természeti katasztrófában 180 ember vesztette életét. A fosztogatók adatait az egyik AfD-s képviselő adta át a sajtónak. A 275 elkövetőből 196 nem rendelkezett német állampolgársággal, 92 román állampolgárt vettek őrizetbe, ezen felül 13 törököt, 12 bolgárt és 8 szírt. Összesen 670 ingatlant fosztottak ki, két elkövető a hírhedt libanoni maffiához köthető.

Mindössze 45 személyt ítéltek kitoloncolásra, ám a végén ezeket sem hajtották végre. Az összes politikai párt képviselői megdöbbentek a törvénykezés tehetetlenségén, főleg egy ilyen esetben, amikor egy humanitárius katasztrófát használnak ki a bűnelkövetők.

Az ukrán titkosszolgálat vezetője Kyrylo Budanow nem tapasztalt semmilyen bizonyítékot, hogy a kínaiak már szállítottak volna harcászati eszközöket Oroszországnak. Budanow a „Voice of America” rádióállomásnak adott egy interjút. Iránt viszont megnevezte, mint az egyetlen külföldi beszállítóját Moszkvának. Budanow szerint az Iszlám Köztársaság drónokat szállít az orosz hadseregnek. Ezt eddig mind Teherán, mind Moszkva cáfolta.

Willam Burns a CIA igazgatója az elmúlt héten beszélt arról, hogy információi szerint Kína fontolóra vette lőszer és fegyverek szállítását Moszkvának.

PestiSracok facebook image

Zelenszkij ukrán elnök szerint a bahmuti helyzet egyre komplikáltabb. A városból szinte már alig maradt valami és nagyon súlyosak az ukrán veszteségek. Már a német hírügynökségek is lehozták kedd reggeli háborús beszámolóikban, hogy az ukrán hadseregnek már csak egyetlen út szabad a visszavonuláshoz. Az orosz csapatok szinte teljesen bezárták az ostromgyűrűt.

A Wagner csoport ismét közzétett egy videót, hogy összegyűjtötték az ukrán hősi halottakat, hogy hazajuttassák őket és katonai tiszteletadás mellett eltemethessék őket.

Manfred Weber az európai kereszténydemokraták elnöke még több és gyorsabb fegyverszállításokat követel Ukrajna számára, számolt be a német ARD állami TV társaság. Weber egy kétnapos kijevi látogatáson vett részt. A politikus szerint „ezt a háborút csak fegyverekkel lehet megnyerni, csak azok fogják megszüntetni a szenvedést Ukrajnában.” Érdekes felvetés egy katolikus bajor embertől és politikustól.

A Fehér Ház megköszönte Szaúd-Arábia segítségnyújtását Ukrajnának. A szaúdi külügyminiszter, Faisal bin Farhan al-Saud herceg Kijevbe látogatott és bejelentette, hogy országa 400 millió dollár értékben humanitárius segítséget nyújt Kijevnek.

Eközben a legnagyobb német napilap a „Bild” lehozott egy cikket, hogy a nyugati országok ultimátumot adhatnak Zelenszkijnek, hogy üljön tárgyalóasztalhoz az oroszokkal. A lap német és amerikai tisztségviselőkre hivatkozva arról számolt be, hogy a Nyugat „újabb fegyverszállításokkal kívánja lehetővé tenni, hogy Ukrajna őszre visszavegye a területeket”, de a Nyugat tárgyalásokat sürgető nyomása fokozódna, ha Ukrajna offenzívája kudarcot vallana.

Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.