Pesti Srácok

A kommunizmus a polgárság megtévedése volt – Alexa Károly járt Az Öregnél

A kommunizmus forrása a jólétében és kiégettségében szellemi csapongásokba süllyedt polgárság volt, kezdeti alakjai mind művelt és olvasott emberek voltak, kivéve talán Sztálint. A polgárságnak pont ezért kell vigyáznia magára, hiszen a jó ötletek végül népirtáshoz vezetnek. Az Öreg vendége Alexa Károly József Attila- és Prima-díjas irodalomtörténész volt.

Alexa Károly író szemléletesen ábrázolta az 1930-as évek Szovjetunióját: Németh Lászlót idézte, aki azt írta, hogy Sztálin volt az, aki szemöldöke magasságába húzta le az égboltot. Bolsevista cár volt, és ez a fajta kegyetlenség Rettegett Ivánnal kezdődött. Sztálin nevéhez a GULAG 30 millió áldozata fűződik, kivégezte a szovjet tisztikar színe-javát, de áldozatul estek magyar kommunisták is, mint Kun Béla vagy Mészáros László.

A kommunizmus áldozatainak igazi arcát Paszternak és Szolzsenyicin írásain keresztül ismerte meg a világ. De a kommunizmus eszméjének borzalmait előre jelezte már Dosztojevszkij is, aki az Ördögök című regényében látnoki képességgel előre jelezte, hogy mi lesz. Az olyan magyar írók, mint Tormay Cécile, Herczeg Ferenc, Kosztolányi Dezső vagy Márai Sándor pedig az 1919-es véres kommünt írták le realisztikusan. Ezeket a könyveket 1945 után a Rákosi-, majd a Kádár-féle kommunista diktatúra indexre tette, nem lehetett hozzájuk férni. Ahhoz a rendszerváltás kellett, hogy ismét a magyar nyilvánosság is tudomást szerezzen a Rákosi- és a Kádár-féle megtorlás időszakáról.

Szó esik arról is, hogy miért elnéző a Nyugat a kommunista diktatúrákkal szemben, annak ellenére, hogy világszerte csaknem 100 millió ember esett áldozatul a kommunista eszmének. Az okokat a francia forradalomban kell keresni, abban a liberális eszmében, aminek első taktusait Voltaire ütötte le, hogy később Marx, Engels és Lenin kidolgozott formában borítsa a világra. A kommunista eszmének – függetlenül az áldozatok számától – mindig jobb volt a PR-ja, mint a fasizmusnak vagy a nácizmusnak. Az is tény – emelte ki az irodalomtörténész –, hogy a bolsevizmus máig él tovább a globalizmus és a genderizmus képében.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.