Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Bahmutban maradnak a Wagner zenészei

Jevgenyíj Prigozsin, a Wagner-csoport tulajdonosa bejelentette, hogy harcosai Bahmutban maradnak és folytatják a küzdelmet az ukrán csapatok ellen. Az orosz védelmi minisztérium annyi fegyvert és lőszert igért a Wagnernek, amennyire csak szükségük lesz. Pénteken Prigozsin azt mondta, hogy a Wagner harcosai súlyos veszteségeket szenvedtek el, az általa 70 százalékosnak nevezett lőszerhiány miatt. Később bejelentette, hogy a Wagner által tartott pozíciókat átadják az Ahmatnak, egy oroszországi csecsenföldi elitegységnek.

Az ukránok által Bahmut néven ismert Artyomovszk bányavárosért folyó ádáz és véres harc már több hónapja tart. Prigozsin azt állítja, hogy erői szinte az egész várost ellenőrzésük alá vonták, míg az ukránok egy kis területen, a nyugati részen tartják magukat. A fontos logisztikai csomópontnak számító Artyomovszk elfoglalása lehetővé tenné az orosz erők további előrenyomulását Donbasszban – számolt be az oroszhirek.hu hírportál. Az Ahmat egységek a már elfoglalt területeken végeznek nagyon fontos munkát, mert megtisztítják a terepet az orvlövészektől és a még bujkáló ellenségtől.

A Wagner csoportról már egy dokumentumfilm is készült, amely nagyon realisztikusan mutatja be a harcokat. A „Legjobbak a Pokolban” című alkotást magyar felirattal a Youtube-on lehet ingyenesen megtekinteni.

Az Orosz Föderáció a hétvégén 22 ukrán drónt semmisített meg a Fekete-tenger felett, két Szu–35-ös vadászgép pedig egy lengyel repülőt fogott be és kísért ki az orosz határ közeléből. A lengyel gép állítólag a Frontexnek végzett járőrfeladatokat. Vasárnapról hétfőre virradóan az Orosz Föderáció rakéta- és drónzáport zúdított Ukrajnára. A célok energetikai központok és a külföldi fegyverszállítmányok voltak.

PestiSracok facebook image

Az ukrán hírszerzés vezetője, Kirill Budanov tábornok a Yahoo Newsnak azt mondta, hogy szervezete, a GUR folytatja az oroszok elleni terrorista támadásokat „bárhol a világon”. A Kreml fogadkozott, hogy az ilyen merényleteket nem hagyják válasz nélkül. Budanovot – aki az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főigazgatóságát vezeti – a múlt hónapban egy moszkvai bíróság terrorista bűncselekményekkel vádolta meg, és az orosz hatóságok szabotázs- és merényletsorozattal hozták kapcsolatba, legutóbb egy meghiúsított összeesküvéssel, amelynek célja magas rangú orosz tisztviselők meggyilkolása volt a Krímben. A Zahar Prilepin orosz író elleni pokolgépes merénylet mögött is nagy valószínűséggel a GUR áll. Ők végeztek Darja Duginával politológusnővel és Vladlen Tatarszkij katonai bloggerrel is. A Prilepin elleni merénylet gyanúsítottját sikerült elfognia az FSZB-nek és a férfi beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy az ukrán elhárítás parancsára cselekedett.

Érdekes jelenség, ha egy fehérbőrű német férfiből a fehéreket gyűlölő és az afrikaiakat istenítő rasszista lesz. Axel Steier, az 1974-es születésű „tengerimentő”, aki a Mission Lifeline nevű Soros-szervezet vezetője, már a Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusainál is kiveri a biztosítékot gusztustalan és hazafiatlan megnyilvánulásaival. Az európai embereket csak „fehér kenyérnek” titulálja, és ki is mondja: azon dolgozik, hogy a fehér faj eltűnjön Európából. Hans-Georg Maassen, a német Alkotmányvédelmi Hivatal volt elnöke is felismerte Steier munkálkodását azon, hogy Németországot a migráció fegyverével elpusztítsa – erről Twitter-oldalán írt is. Steier nem maradt adós a válasszal: azt twittelte, hogy a Sea Eye nevű másik, Soros bérlistáján álló csapattal aznap 325 embert „mentettek ki” a Földközi-tengerből, és Maassen úgyem tud ez ellen semmit tenni.

– írta a migránssimogató aktivista. Egy másik tweetjében azt írta, hogy „mindaddig lesz rasszizmus a világon, ameddig Németország létezik”.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.