Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Győzelmi díszszemle Moszkvában

Ma ünneplik az Orosz Föderációban a náci Németország felett aratott győzelem napját. Ma 78 éve annak, hogy a Harmadik Birodalom kapitulált és feltétel nélkül letette a fegyvert. Vlagyimir Putyin elnök ebből az alkalomból beszédet is tart, amelyről egyelőre nem közöltek részleteket a Kreml szóvivői. A felvonulás főpróbáit a hétvégén és hétfőn tartották. Az orosz média arról számolt be, hogy az ukrajnai, folyamatban lévő katonai műveletben részt vevő egységek is szerepelnek majd a felvonulók között, akárcsak tavaly májusban.

Hét, korábban a Szovjetunióhoz tartozó ország elnöke és miniszterelnöke kapott meghívást, hogy csatlakozzon Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz a kedd reggeli győzelem napi díszszemlén – jelentette be a Kreml. Nikol Pasinján örmény miniszterelnök már Moszkvában van, Aljakszandr Lukasenka fehérorosz, Kaszim-Zsomart Tokajev kazah, Szadir Zsaparov kirgizisztáni, Emomali Rahmon tádzsikisztáni és Savkat Mirzijojev üzbegisztáni elnökkel együtt – jelentette az orosz média. A türkmén Szerdar Berdimuhamedowot is meghívták, de nem volt világos, hogy Moszkvába látogat-e, vagy inkább Dusanbéban ünnepli a győzelem napját.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfő este újságíróknak azt mondta, hogy a vezetők csatlakoznak Putyinhoz egy informális reggelire, amelyet a helyi idő szerint 10 órakor kezdődő hagyományos katonai parádé követ. Az ismeretlen katona sírjánál közös koszorúzás is szerepel a napirenden – számolt be a programról az oroszhirek.hu portál.

Olaszország külügyminisztériuma hétfőn közzétett üzenetében az "egyre súlyosabb orosz rakétatámadásokra" hivatkozva azt tanácsolta állampolgárainak, hogy azonnal hagyják el Ukrajnát. "A még Ukrajnában tartózkodó honfitársainknak nyomatékosan javasoljuk, hogy a még rendelkezésre álló eszközökkel, köztük vonatokkal azonnal hagyják el az országot, olyan időpontokban, amikor nincs érvényben kijárási tilalom" – áll az üzenetben, amely arra figyelmeztet, hogy rakétatámadásokat regisztráltak Kijevben és Ukrajna-szerte.

PestiSracok facebook image

Ursula von der Leyen a mai napon ismét találkozni fog Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy biztosítsa a korlátlan támogatásáról. Brüsszel eddig egyetlen lépést sem tett a béke és a tárgyalások irányába, hanem csak a fegyver- és a lőszerszállítmányokat preferálja. Jelenleg 35 ország szállít fegyvereket Ukrajnának.

Csin Kang kínai külügyminiszter ma Berlinben tárgyal Annalena Baerbockkal. A német külügyminiszter asszonyt kissé hűvösen fogadták Kínában, mivel folyamatosan kritizálja az emberi jogok helyzetét, Kína jó kapcsolatait Oroszországgal és nyíltan kiállt Tajvan függetlenségéért. Kína az egyik legfontosabb gazdasági partnere Németországnak és az Európai Uniónak, ám mintha Berlinben és Brüsszelben ezt elfelejtették volna. Európai politikusok ismét felugrottak arra a vonatra, amelyet Washington indított és egy csendes-óceáni háború felé rohan. Igaz, Berlin és Brüsszel egyelőre csak szankciókkal fenyegeti Pekinget, miközben a Fehér Ház már komoly háborús retorikát használ és fegyverekkel pumpálja Tajvant.

Teherán képes a szíriai hadsereget a legmodernebb fegyverekkel felszerelni, valamint katonai vállalatokat létrehozni Szíriában – jelentette ki Mohammad Reza Asztijaní iráni védelmi miniszter Damaszkuszban, szíriai kollégájával, Ali Mahmúd Abbásszal folytatott megbeszélésén. "Az iráni védelmi miniszter elmondta, hogy Teherán kész a legmodernebb fegyverekkel felszerelni a szíriai fegyveres erőket, valamint gyárakat nyitni az arab országban a stratégiai védelmi képességek előállítására" – jelentette a Tasnim hírügynökség.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.