Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Fehérorosz bázisa lett a Wagnernek

Az orosz védelmi minisztérium bejelentette a nehézfegyverek átvételének előkészületeit a Wagner katonai magáncégtől. Közölték, hogy a fegyverek a nemzeti fegyveres erők egységeihez kerülnek. A minisztérium által a közösségi médiában kedden közzétett rövid közlemény nem közölt további részleteket a fegyverátadásról. A Wagner csoport jelenleg számos olyan fegyverrel rendelkezik, mint a reguláris csapatok, köztük harckocsikkal, légvédelmi rendszerekkel és támadó repülőgépekkel.

A Wagner csoport teljes mértékben az állami támogatástól függ – közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden a Kremlben az ország katonai parancsnokainak találkozóján. A katonai magáncég vadászgépeit a védelmi minisztérium és az állami költségvetés szállította és fizette – tette hozzá. Az orosz hatóságok 2022 májusa és 2023 májusa között 86,26 milliárd rubelt (344 milliárd forint) különítettek el a Wagner vadászgépeire, bérekre és ösztönző kifizetésekre – árulta el az elnök. A befektetés azért nem bizonyult rossznak, hiszen a Wagner Ukrajna mellett még számos országban, így Szíriában, Maliban és Líbiában is érvényesíti Oroszország stratégiai érdekeit. Híradások szerint egyelőre nem is szándékozzák kivonni őket a külföldi bázisokról.

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök átadott egy katonai bázist a Wagner számára. Az elnök még kedden bejelentette, hogy jogi keretet fog teremteni a magánhadsereg számára. A Wagner viszont nem nyithat toborzóirodákat (egy már működik Fehéroroszországban) és nem hirdethet. Lukasenka szerint aki csatlakozni akar a magánhadsereghez, az úgyis megtalálja annak a módját.

Továbbra is heves támadásnak vannak kitéve az ukrán csapatok az összes frontszakaszon. Putyin elnök keddi beszédében összesítette a legfrissebb ukrán technikai veszteségeket: Ukrajna az ellentámadásának kezdete, június 4-e óta 259 harckocsit és 780 páncélozott járművet veszített – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor kedden katonatiszteket fogadott a Kremlben. Mindeközben az ukrán hadvezetés folyamatos sikerekről számol be. Az orosz katonai vezetés viszont beszólt Kijevnek, hogy ha ilyen tempóban haladnak előre, akkor 16 év múlva talán visszafoglalják a Donbasszt.

PestiSracok facebook image

A Google-t újabb bírsággal sújtották Oroszországban egy korábbi bírság megfizetésének elmulasztása miatt: az amerikai informatikai óriáscégnek több mint négymilliárd rubelt (kb 16 milliárd forint) kell fizetnie az orosz költségvetésbe – közölte a Szövetségi Monopóliumellenes Szolgálat. "A moszkvai Presznyenszkij kerület békebírósága a Google LLC ellen a meg nem fizetett összeg kétszeresének megfelelő bírságot szabott ki" – áll a közleményben. A szolgálat 2022 februárjában arra a következtetésre jutott, hogy a Google tulajdonában lévő YouTube videomegosztó oldal átláthatatlan, elfogult és kiszámíthatatlan szabályokat alkalmaz a fiókok és tartalmak blokkolására. A hivatal bűnösnek találta a vállalatot erőfölénnyel való visszaélésben, és kétmilliárd rubelt meghaladó forgalmi bírságot szabott ki. A Google megpróbált fellebbezni a döntés ellen, de a fellebbviteli választottbíróság helybenhagyta a hatóság álláspontját.

Több tucat orosz médiaforrás panaszkodott arra, hogy az ukrajnai különleges művelet megkezdése után blokkolták YouTube-csatornáikat. A Roszkomnadzor 2022 márciusában 54 ilyen esetről számolt be, amelyek többek között a RIA Novosztyit, a Szputnyikot, a Pervij Kanalt, a Rosszija–1-et, az NTV-t és az RBK-t érintették. Sokan közülük bíróságon támadták meg a blokkolást.

Rekordszámú bevándorló érkezett Németországba 2022-ben. A Szövetségi Statisztikai Hivatal szerint az elmúlt évben 2 666 000 ember költözött Németországba. Ebből mindössze 87 ezer európai uniós állampolgár. A legtöbb bevándorló Ukrajnából, Szíriából, Afganisztánból és Törökországból érkezett. Megnégyszereződött viszont azoknak a németeknek száma, akik elhagyják hazájukat. Tavaly 1 204 000 ember költözött el Németországból: a legtöbben Ausztriába, Svájcba és az USA-ba vándoroltak ki.

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.