Pesti Srácok

Palóc André a PS-nek: A magyar ellenzék a gazdaság összeomlásával riogatott, ehhez képest elérhetjük jövőre az EU-átlag feletti gazdasági növekedést (Videó)

"Az árfigyelő szempontjából a kulcskérdés a versenyhivatal szerepe, mert a verseny a lényeg, valójában úgy harcol így az infláció ellen a kabinet, hogy az árak közötti vetélkedést élénkíti" - fogalmazott lapunknak Palóc André. A Századvég vezető elemzője szerint, ha megjelenik egyfajta átláthatósági, gyakorlatilag versengés, akkor arról van szó, hogy a vásárlók látják, hogy egy-egy nagy bolthálózatban milyen árak érhetőek el. Ennek hatására a termékek ára csökkenni kezdett, az első heteket követően mintegy 6-7 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak. Palóc André arról is beszélt, hogy az infláció több mint ötödével alacsonyabb jelenleg, mint január elején. Szavai szerint fontos, hogy a trendvonal egyre meredekebben csökkenjen, mert ez vezethet el odáig, hogy egy jelentősen csökkenő inflációs pályára álljon rá a magyar gazdaság. Felidézte: korábban arról beszéltek a "kormánnyal nem olyan baráti" kereskedelmi tévéknél, hogy munkanélküliség jön, a magyar gazdaság tönkremegy, nagy arányú elbocsátásokra lehet majd számítani. Ehhez képest a tények mást mutatnak: 3,8 százalékos a munkanélküliség, lényegében a teljes foglalkoztatottság megmarad. Palóc André kiemelte, a legnagyobb érték az volna, ha az EU-s növekedési átlag fölötti eredményt sikerülne jövőre - és később is - elérni Magyarországon. Ugyanis ez vezet el bennünket valójában ahhoz az egyik legfontosabb távlati célhoz, hogy az EU-s életszínvonalat, az EU-s gazdasági átlagot elérjük. Részletek a videóban.

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.