Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Ismét dróntámadást hajtottak végre Moszkva ellen

Zelenszkij nem bír magával és mindenképpen be akarja tartani ígéretét, hogy a háborút átviszi Oroszország területére. Az ukrán erők éjszaka ismét dróntámadást hajtottak végre Moszkva ellen. A város polgármestere szerint egy drón becsapódott egy irodatoronyba és a 21. emeleten károkat okozott az épület homlokzatában, személyi sérülés nem történt. A drónok miatt egy időre ismét le kellett zárni a Vnukovo nemzetközi repülőteret. Orosz hadihajók viszont ukrán tengeri drónokat semlegesítettek a Fekete-tengeren.

Az orosz hadsereg ismét rakétákkal támadott katonai célpontokat Ukrajna egész területén, így Krivoj Rogban is, Zelenszkij szülővárosában. Harkovot pedig katonai drónokkal támadta a Föderáció. Olekszij Makejev, Ukrajna németországi nagykövete ismét fegyvereket kunyerált Olaf Scholz kormányától: az F–16 típusú vadászgépek mellett Taurus cirkálórakétákat és aknamentesítő eszközöket kért. A cirkálórakétákra Scholz az elmúlt időben többször is nemet mondott.

Az amerikai gyártmányú Abrams harckocsik, amelyeket Washington Kijevnek ígért, a fejlett felszerelésük egy része nélkül érkezhet Ukrajnába – jelentette több nyugati hírügynökség. Az ilyen alkatrészeket állítólag „túl érzékenynek és túl kifinomultnak” tartják ahhoz, hogy átadják az ukrán hadseregnek. A harckocsik elveszíthetik legfejlettebb elektronikájuk egy részét, mielőtt harcba kerülnének Ukrajnában – jelentette hétfőn a Newsweek. Az amerikai harckocsikat bonyolultabb platformoknak tartják, mint más nyugati nehézpáncélosokat, és a működtetésük további kiképzést igényelne – írta a lap.

Az igazság az lehet, hogy a Pentagon attól tart, hogy az oroszok zsákmányolhatnak az Abramsokból, és így hozzáférhetnek az amerikai csúcstechnológiához, amelyet lemásolhatnak és alkalmazhatnak a saját tankjaik fejlesztésénél. Eddig az összes nyugati eszközből – legyenek azok fegyverek vagy járművek – jelentős mennyiséget tudtak megszerezni az orosz katonák. A Pentagon szeptemberben készül hat, maximum nyolc harckocsi átadására az ukrán erőknek.

PestiSracok facebook image

Az, hogy Kijev nem hajlandó tárgyalásokat folytatni a jelenlegi moszkvai vezetéssel, előnyökkel jár, mivel lehetővé teszi Oroszország számára, hogy előrevigye az ukrajnai katonai hadjárat minden céljának megvalósítását – jelentette ki Dmitrij Medvegyev volt elnök. A Telegramon hétfőn írt bejegyzésében az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese örömét fejezte ki, hogy „Ukrajna bomló holttestét” szolgalelkű és nem különösebben okos, „korrupt szélhámosok és megkövült bohócok vezetik, akik nyugati uraikhoz imádkoznak”.

A Pobeda diszkont légitársaság október 29-től járatokat indít az Egyesült Arab Emírségekbeli Abu-Dzabiba – közölte weboldalán a légitársaság. „A Pobeda diszkont légitársaság (Aeroflot-csoport) megnyitotta a jegyértékesítést a Moszkva (Vnukovo) – Abu Dzabi járatra a pobeda.aero hivatalos weboldalon. A járatok ezen az útvonalon 2023. október 29-én indulnak” – közölte a társaság. A nyugati szankciók miatt egyre több orosz turista utazik a Közel-Keletre, és a járatok bővítése miatt egyre nő a turisták száma az Emirátusokból és a többi Perzsa-öbölbéli államból. Oroszország a baráti országok számára bevezeti az interneten igényelhető elektronikus vízumot.

Fehéroroszország és Irán aláírtak egy szerződést a két állam együttműködéséről védelmi téren. Viktar Hrenyin dandártábornok teheráni látogatása alatt Mohammad Reza Astiani dandártábornokkal közösen ratifikálták a dokumentumot. Mivel mindkét országot nyugati szankciók sújtják, ezért fontosnak tartják a kooperációt a hadiipar fejlesztése és a katonai együttműködés terén.

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.