Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Feloszlatták a frankfurti terrorelhárító osztagot, Kim Dzsongun pedig Oroszországban tárgyalt Putyinnal

Peter Beuth, Hessen tartomány belügyminisztere elbocsátotta mind a húsz kommandóst, akik Frankfurt am Main speciális alakulatában az SEK-ban (Sondereinsatzkommando) szolgáltak. Az ok: pár rasszista karikatúrája, amelyeket a rendőrök privát chatben küldtek egymásnak két évvel ezelőtt. Az egyik karikatúra a hír szerint az észak-afrikaiakat gúnyolta ki, mivel a német üdítő markából az „Afri-Colából” „Nafri-Colát” csinált. „Nafri” pedig egy rövidítés, amit a német rendőrök találtak ki észak-afrikai (nord-afrikanische) elkövetőkre. A szót gyakran használták a szolgálati rádióforgalomban, egészen addig, amíg valaki ezt rasszistának találta és be lett tiltva. Magam is rákerestem a karikatúrára és az üdítő palackja látható rajta a felirattal, szóval semmi extrém mód durva rasszizmus nincs a mémben. Ráadásul a kommandós, aki ezt kollégáinak elküldte maga is sötétbőrű, mivel édesapja afrikai. A másik karikatúra valóban durva és az arabokat gúnyolja ki.

Szerintem egy fegyelmivel és pénzbírsággal meg lehetett volna büntetni az „elkövetőket”, akik napi szinten viszik bőrüket a vásárra, amikor fegyveres bűnözőket vesznek őrizetbe. Ám a politikai korrektségnek ez már nem volt elég. A rendőrök lakását és adathordozóit átkutatták, amely már önmagában is elég megalázó procedúra és mindezt két karikatúra miatt...

Hasonló ügy volt az, amikor ismeretlenek megvádolták a német hadsereg, a Bundeswehr kommandósait (KSK), hogy neonácik. Ott is házkutatásokat tartottak, elvették a mobiljaikat, laptopjaikat és az alkotmányvédelmi hivatal, valamint a katonai elhárítás szakértői vizsgálták át őket, majd meztelenre kellett vetkőzniük egy vizsgálóbizottság előtt, hogy vannak-e náci szimbólumok a testükre tetoválva. Semmit nem találtak, még kétséges karikatúrákat vagy vicceket sem. Több katona viszont felmondott az eset után mivel nagyon megalázónak tartották a heteken át folyó kihallgatásokat és a privát szférájuk átvizsgálását.

Találkozott Putyin és Kim Dzsongun

PestiSracok facebook image

Kim Dzsongun észak-koreai vezető megérkezett Oroszországba, hogy tárgyaljon Vlagyimir Putyin elnökkel. A megbeszélést négyszemközt folytatják majd és csak bizonyos részleteket közölnek a sajtóval. Az USA attól tart, hogy Moszkva esetleg fegyvereket és lőszert vásárol Phenjantól. Kim Dzsongun ismét páncélozott vonatját használta és Haszanszkoje város pályaudvarára futott be. A két országnak van egy rövid közös határszakasza Vlagyivosztoktól délre.

Ismét feszültségek vannak a Közel-Keleten

Ciszjordániában egy palesztin rálőtt két izraeli telepesre és megsebesítette őket. Ez várható volt, miután két nappal ezelőtt izraeli telepesek behatoltak a jeruzsálemi Al-Aksza mecset területére és megszentségtelenítették azt, valamint egy 16 éves fegyvertelen fiú meghalt egy izraeli razzia közben.

Hibáztak a szovjetek

Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint a szovjet vezetés hibázott, amikor tankokat küldött Budapestre és Prágába. Erről a Vlagyivosztokban zajló Keleti Gazdasági Fórum plenáris ülésén beszélt, amelynek leirata a Kreml honlapján is elérhető. A témával kapcsolatos kérdés azután érkezett, hogy az orosz elnök azt mondta, hogy Oroszország nem folytat neokolonialista politikát. „Régóta elismerjük, hogy a Szovjetunió ezen politikája helytelen volt és csak feszült kapcsolatokhoz vezetett. A külpolitika területén nem lehet olyan dolgokat tenni, ami egyértelműen ellentétes más nemzetek érdekeivel. Ennyi az egész” -mondta Putyin elnök.

Ez történt tegnap a fronton

Az ukrán erők állítólag először használtak német gyártmányú drónt orosz földön, a pilóta nélküli légi járművet (UAV) egy sikertelen támadás során vetették be a Brjanszki területen. A Quantum-Systems által gyártott, közepes hatótávolságú Vector drónt vasárnap lőtték le egy támadási kísérlet során a Novozibkov körzetben – jelentette a Mash orosz csatorna. A jelentés nem azonosította a tervezett célpontot. Annalena Baerbock német külügyminiszter asszony viszont pont az ellenkezőjét nyilatkozta, az elmúlt héten tett bejelentésének, amely szerint Berlin nem szállít „Taurus” rakétákat Kijevnek. Az 500 km hatótávolságú repülőről indítható cirkálórakéta alkalmas lenne orosz városok elleni nagyon komoly támadások végrehajtására. Most viszont azt nyilatkozta a zöldpárti politikus, hogy mégis meg kell fontolni a nagyhatótávolságú fegyverek átadását az ukrán kormánynak. Hasonló hangzott el Washington DC-ben is. Ez viszont komoly veszélyt rejt, mivel Moszkva akár nukleáris csapással is válaszolhat egy komolyabb rakétatámadásra.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.