Pesti Srácok

Kocsmai igazságok – Rossz lehet azoknak, akik nem akarnak velünk egy csapatban lenni

"Kell egy csapat!" És most van. Szeretnénk kiélvezni ezt az elmúlt évtizedekben nem megszokott helyzetet, de van az országnak jelentős számú olyan lakója, akiket nagyon zavar minden közösen megélt pozitív élmény. Nem a magyarok, nem is az ország, hanem egy szűk kisebbség életérzése ez. Nehogy már mások jól érezzék magukat. Nehogy már önfeledten jól érezzük magunkat, nehogy már feltétlen és kikezdhetetlen legyen az a pillanat, amikor megéljük az összetartozásunkat! Mi jól akarjuk és jól is tudjuk érezni magunkat, őket meg mindkettő nagyon zavarja, mert nekik a képességük sincs meg egyikre sem. A válogatotton is látszik, hogy megváltozott az ország lelki állapota, tudunk, akarunk nyerni és most már az apróságok is passzolnak, már nekünk kedvezően pattan a labda, az ellenfél érzi azt, hogy ez már nem jön össze neki. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.

Kérünk benneteket, osszatok meg bennünket minden lehetséges felületen, mert a liberálisok mindenhol letekernek bennünket!

Vezető kép: Budapest, 2023. november 19. Szoboszlai Dominik, a győztes magyar válogatott tagja a szurkolók között a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők tizedik, utolsó fordulójában, a G csoportban játszott Magyarország–Montenegró mérkőzés után a budapesti Puskás Arénában 2023. november 19-én. A nemzeti együttes 3–1-re nyert, így csoportelsőként jutott ki a jövő évi németországi Eb-re. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.