Pesti Srácok

„Akiket nem akarnak látni, azt eltakarítják" – Németh Szilárd és az Öreg

A címben szereplő mondattal kommentálta Németh Szilárd, a Fidesz ötödszörre megválasztott alelnöke, hogy a Youtube után a Facebook is a letiltotta a PestiSrácok.hu tartalmait, a nyilvánosság kapuőreként a tűrt kategóriából a tiltottba sorolta.

Németh Szilárd úgy látja, a Facebook is a világkormányzás egyik eszköze, ezért számukra nem létezik szólás- és sajtószabadság, és azok a jobboldali, nemzeti orgánumok, akik nem kedvükre valók, azokat elhallgattatják. Ez történt a PestiSrácokkal. Hozzátette: ezek a szolgáltatók az úgynevezett háttérhatalom utasításait hajtják végre, ahogy például a hazai dollárbaloldal is teszi. Ezzel kapcsolatban Németh Szilárd kiemelte, hogy ma már egyértelmű bizonyíték van arról, hogy magyar balliberális pártok arra kaptak dollármilliókat, hogy megdöntsék a kormányt, személy szerint Orbán Viktor miniszterelnököt.

A háttérben pedig – Soros arcával, őt a frontvonalba állítva – ott vannak az amerikai demokraták és Brüsszel.

Az Európai Parlament több mint kétszáz tagja fizetett alkalmazottja Soros számtalan civil szervezeteinek vagy alapítványainak. Ezekhez kapcsolódik a Demokratikus Koalíció – Gyurcsánnyal és Dobrevvel az élen – úgy, hogy a baloldali politikusok – Karácsonnyal, a Jobbikkal együtt – Fletó zsebéből kandikálnak ki.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta Németh Szilárd, aki nem mulasztotta el újra leszögezni, hogy a jelszó továbbra is megmaradt:

Azaz Magyarország érdeke mindenek előtt; az illegális migráció káros Európára, mert a milliók bevándorlása a terrorizmust hozza magával és veszélyezteti a keresztény Európa értékeit. Szóba került az is, hogy az amerikai nagykövet, Pressman ismét leantiszemitázta a magyarokat. Az alelnök úgy látja, hogy komolytalanná vált Pressman, mert ezt egy olyan országban állítja, ahol az antiszemitázással szemben nulla tolerancia van érvényben, és amíg Nyugat-Európában, az USA-ban életveszélyben vannak a zsidó származású emberek, durván elterjedt az antiszemitizmus, addig Magyarországon a zsidóság virágkorát éli, biztonságban van.

– mondta ki a geopolitikai egyszeregyünket Németh Szilárd, így az orosszal, a kínaival, az amerikaival és a Brüsszel álmodta európaival is; mi pedig meg akarjuk őrizni a szabadságunkat, mert Magyarországon mindig akkor ment jól, amikor szabadok voltunk.

Végül a Fidesz alelnökével kitértünk a jövő évi önkormányzati és európai parlamenti választásra. Szerinte győzni kell és győzni is fogunk, ha nem akarjuk azt, hogy a globalista erők tönkretegyék hazánkat. Hozzátette még azt is, hogy a rezsicsökkentés, a családtámogatás marad, a nyugdíjkorrekciók pedig folyamatosak annak ellenére, hogy az Európai Unió adminisztrációja mindent elkövet, hogy ezek megszűnjenek.

Ajánljuk még

NoÁr VS Vasvári vita, vagy miért van lincshangulatban az ország? - Libz of TikTok Hungary

Libz'z of TikTok június 5.
Molnár Áron, még mielőtt ismét megszedné magát az RTL embereket kizsákmányoló “tehetségkutatójából” ismét hergelt egyet. Ezúttal az egykori “luxusfeleség”, ma pedig szintén luxusban élő többgyermekes édesanyára/influenszerre, Vasvári Vivienre uszította lincshangulatban lévő követőit. Vivien “bűne” annyi volt ebben az esetben, hogy arra buzdította milliós követőtáborát, vegyenek részt ők is a véleménynyilvánító szavazáson. A műsorunkban ezen eset kapcsán beszéltünk arról, hogy meddig megy még el a magyar társadalom egy része, a jobboldali, vagy jobboldalisággal vádolt gazdagok ellen elkövetett, egyelőre csak verbális erőszakban. Az adásban ennek kapcsán felmerült az is, hogy tapasztalataink szerint a “pusztuljanak a gazdagok” címszavú lincshangulatra azok a Z-generációsok is rendkívül fogékonyak, akik egyébként eltartják az online tartalomgyártó influenszereket.