Pesti Srácok

Bukodi Károly, Ócsa polgármestere: megyünk előre, tesszük a dolgunkat (Mi kérdezünk)

A kisvárosi hangulat nagyon vonzó, Ócsán ezt egészen biztosan megtalálja az ember. Ezt a nyugalmat, harmóniát azonban meg kellett teremteni és fenn kell tudni tartani, ami nem kevés munkával jár. Bukodi Károly (Fidesz) polgármester a Mi kérdezünkben egyebek mellett arról beszélt, miként lehet ezt megvalósítani. A városvezető 2010 óta fáradhatatlanul azon tevékenykedik, miként lehetne még jobbá, még élhetőbbé tenni a kisvárost, megőrizve annak különleges hangulatát. Talán Önök közül is többen jártak már a XIII. századi premontrei templomban, ami sok látogatót vonz a településre vagy kóstolták meg az ócsai bort, ami igen régi hagyományokra építkező pincészeti közösség munkájának eredményeként vált népszerűvé. A Mi kérdezünkben Bukodi Károly arról is beszélt, hogy immáron negyedik alkalommal méretteti meg magát az önkormányzati választásokon, a polgármester 2006 óta tagja a városvezetésnek. Az interjúból az is kiderül, milyen nehézségekkel, kihívásokkal, sikerrel és büszkeséggel kikövezett utat tett meg az eltelt 14 év alatt, de Ócsáról is igen sok érdekességet megtudhatnak majd azok, akik a PestiSrácok.hu oldalára kattintanak. Tartsanak velünk, érdemes!

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."