Pesti Srácok

Kocsmai igazságok – Most úgy tűnik, hogy a Donáth Anna által vezetett Momentum lesz Magyar Péter első áldozata

A Momentum Mozgalom csak a kártékonyságában hasonlít a hosszú szenvedés után másfél évtizede kimúlt SZDSZ-hez, értelmiségi holdudvaruk nem mérhető össze. Még a boldogult Jobbik is izmosabb értelmiségi hátországot tudott felmutatni, mint a nómenklatúra unokák pártja, akik úgy látszik nem vegyültek családilag a szakértelemmel, sőt messze elkerülték még a kommunikációs szakembereket is. A Momentum már évek óta csak azzal tudott bent maradni a közbeszédben, hogy minden lehetséges fórumon rossz hírét keltette Magyarországnak, egyszerre a kormánynak és az országnak, bármiféle egyéb mondanivalóra nem futotta nekik. Azt sem ismerték fel, hogy a pártnak nincsenek törzsszavazói, a hangulat, amely az olimpiai pályázat megfúrása idején "megcsinálta őket", rég elillant. A kidolgozatlan távolodási kísérletük a DK-tól, illetve a Magyar Péter-jelenség pont a legrosszabbkor gyalulja le őket, az EP választások előtt, amelyen öt évvel ezelőtt sikerült legitimálni magukat, valószínűleg először és utoljára. Nem fognak hiányozni. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.

Minden megosztást előre is köszönünk!

Vezető kép: Figyeljük meg a magyar zászló elhelyezkedését és a felszólaló csodás színű felsőjét. Donáth Anna, a Momentum európai parlamenti képviselõje beszédet mond a párt Nagytétényi forradalmi piknik címmel tartott ünnepi megemlékezésén a Nagytétényi Kastélymúzeum parkjában az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 176. évfordulóján, 2024. március 15-én. MTI/Purger Tamás

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.