Pesti Srácok

Magyar Péter úgy hazudozik, mint Gyurcsány – mondta Menczer Tamás, a Fidesz új kommunikációs igazgatója a PS-nek

Magyar Péter nagyjából úgy hazudozik, mint Gyurcsány, és teljesen azon a pályán halad, mint Márki-Zay Péter – mondta a PestiSrácok.hu Mi kérdezünk című műsorában Menczer Tamás, a Fidesz új kommunikációs igazgatója. Arra is kitért: nagyon beszédes, hogy Magyar Péter egyetlen mondatot sem mondott még a legsúlyosabb kérdésről, a háborúról. Nyilvánvaló, hogy a megbízóik ezt egyelőre nem engedik neki. Menczer Tamás a közelgő EP-választás mellett az önkormányzati választás tétjét is ecsetelte és – saját karakán kijelentéseire is magyarázatot adva – azt tanácsolta a Fidesz–KDNP polgármester- és képviselőjelöltjeinek, hogy ne hagyják magukat. A választókat tettekkel és eredményekkel kell meggyőzni, de "a politikai harcot is meg kell vívni, szó sem lehet védekező testtartás felvételéről".

Menczer Tamás Huth Gergellyel beszélgetve kijelentette: nem viccelt, amikor azt mondta, félti Magyar Péter barátnőjét. Szerinte nem kérdés, hogy Magyar támogatóinak egyetlen céljuk van: a kormány megbuktatása és a háborúpárti vonal hatalomra juttatása. Hozzátette azt is, kár vitázni Magyar Péter identitásáról, hiszen teljesen nyilvánvaló, hogy most hazatalált oda, ahova mindig is való volt: a baloldalra.

"Ha így lesz, Európának harangoztak!"

Megkérdeztük a Fidesz új kommunikációs igazgatóját arról is, hogy mennyire kell tartani az unió új migrációs paktumától, ami legalizálja a bevándorlást és büntetéssel fenyegeti az ennek ellenálló országokat.

PestiSracok facebook image

– érvelt Menczer Tamás, feltéve az égető kérdést:

Ha ez így lesz, a háború kiterjesztésével együtt annyit jelent, hogy Európának harangoztak – tette hozzá. A friss kinevezéséről így nyilatkozott a politikus:

Hozzátette:

"Kéjes öröm lesz számomra megvívni ezt a harcot az országrombolókkal szemben!"

Megkérdeztük azt is, hogy a most induló kampányban jobb pozícióból indul-e a Fidesz, mint 2019-ben, amikor a győri polgármester hátsó felével volt kiplakátolva az ország, és mit tanácsol a polgármesterjelölteknek, képviselőjelölteknek, miként kezeljék a támadásokat, lejárató akciókat?

Menczer Tamásnak felidéztük a választókörzetében felkorbácsolt vitát egy új játszótér kerítéséről és az arra adott, golyózáporszerű választ. A képviselő méltatta Budakeszi polgármesterét, a határozottan és sikeresen politizáló Győri Ottiliát, és e felvetésre válaszolta azt, hogy nemcsak a tettekkel és eredményekkel kell meggyőzni az embereket, hanem a politikai harcot is meg kell vívni:

A beszélgetés végén Huth Gergely felolvasta Menczer Tamásnak az egyik olvasónk levelét, amely így szól:

A kommunikációs igazgató megköszönte a kérdést és nyílt választ adott rá. Már csak ezért is érdemes megnézni a teljes videót!

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.