Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – A NATO nem akarja Ukrajna tagságát

Néhány NATO-tag, nevezetesen az Egyesült Államok és Németország óva int attól, hogy konkrét határidőt ajánljon Ukrajnának a NATO-csatlakozásra – írja a The Telegraph című lap forrásokra hivatkozva.

Egy forrás azt mondta a lapnak, hogy az amerikai kormányzat tisztviselői „nagyon szkeptikusak azzal kapcsolatban, hogy Ukrajnát még idén előrébb vigyék a teljes jogú NATO-tagság felé vezető úton”. „Az Egyesült Államok talán nem aggódik annyira, mint Németország, de aggódnak az Oroszország által a szövetség többi részére jelentett fenyegetés miatt” – tette hozzá. A lap szerint „miközben a NATO vezetői nem hajlandóak határidőt szabni Ukrajna tagságának, felajánlják a folyamat támogatásának jeleként a csatlakozáshoz vezető »hídként« vagy »útként« leírtakat”.

A támogatási csomag „demonstrálni fogja, hogy a tagsághoz vezető út egyre rövidebb”. „A csomag az ukrán fegyveres erők megerősítésére fog összpontosítani, hogy Ukrajna készen álljon az azonnali csatlakozásra a NATO-hoz, amikor a szövetség vezetői úgy látják, hogy eljött az ideje” – írja a lap. „Ez nem meghívás, de ez áll a legközelebb hozzá” – mondta egy diplomata. Ez a döntés, mint a cikk megjegyzi, nyilvánvalóan csalódást fog okozni Volodimir Zelenszkijnek, akit más országok vezetői figyelmeztettek, hogy ne követeljen „lehetetlent” a NATO-tól.

Kijevnek joga van ahhoz, hogy nyugati fegyverekkel támadjon meg oroszországi célpontokat az unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szerint. Josep Borrell Brüsszelben azt mondta: a nyugati fegyverek használata orosz célpontok ellen a háború törvénye szerint tökéletesen lehetséges.John Kirby, a védelmi minisztérium szóvivője viszont egy keddi sajtótájékoztatón kijelentette, hogy az USA nem engedélyezi Kijevnek, hogy az Egyesült Államok nem engedélyezi az általa szállított fegyverek bevetését Oroszország területén.

PestiSracok facebook image

Közben a német Bild azt írta: a háborúpárti országoknak már konkrét terveik vannak arra, hogy beavatkozzanak az orosz–ukrán konfliktusba. „Üdvözlöm Franciaország kezdeményezését, hogy kiképzőket küld Ukrajnába”– írta közösségi oldalán az ukrán fegyveres erők főparancsnoka, miután Sébastien Lecornu francia védelmi miniszterrel tárgyalt. Olekszandr Szirszkij arról is írt, hogy a francia kiképzők hamarosan megérkeznek Ukrajnába. Úgy fogalmazott: reméli, hogy Franciaország eltökéltsége más országokat is felbátorít majd, hogy csatlakozzanak ehhez az „ambiciózus projekthez”.

Alig három hónap kellett Franciaországnak, hogy valóban katonákat vezényeljen Ukrajnába. Emmanuel Macron francia elnök ugyanis már februárban arról beszélt, hogy nyugati katonákat kellene Ukrajnába küldeni. A NATO Ukrajnában képezné ki az ukrán katonákat, Nyugat-Ukrajna légterének védelmét a NATO biztosítaná, és konkrét elképzelések vannak a fegyver- és lőszerszállításra is – rántotta le a leplet a háborúpárti elképzelésekről a Bild. A német lap információi alapján a Magyar Nemzet azt írta: már konkrét terveket szőttek a beavatkozásról a háborúpárti országok. Több NATO-állam most már nemcsak a határra, hanem ukrán területekre is szállítana fegyvereket, de kiképzőket és aknamentesítő csapatokat is küldenének, ami sokak szerint a harmadik világháború, majd egy atomháború kirobbanásához vezetne.

Orbán Viktor miniszterelnök kampánykörútján viszont kijelentette, hogy hazánk nem fog katonákat küldeni Ukrajnába, mivel ez nem a mi háborúnk.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.