Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Öles léptekkel a világháború felé

A NATO öles léptekkel halad a korábban közösen felrajzolt vörös vonalak átlépése felé – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter azt mondta: az észak-atlanti szövetség amellett, hogy az ukrajnai fegyverszállításokat és az ukrán katonák kiképzését az eddigieknél szorosabban akarja koordinálni, most százmilliárd dollárt akar még belepumpálni a háborúba. Közben elemzők szerint a nyugati vezetők egymásra licitálnak a háborús hangulat fokozásában, amely nagyon könnyen egy atomháborúhoz vezethet.

Vlagyimir Putyint nem lehet diplomáciával meggyőzni a háború befejezéséről – erről a német külügyminiszter beszélt Lengyelországban. Annalena Baerbock úgy fogalmazott: az orosz elnök csak a nyers gazdasági és katonai erőből ért.

Hétfőn a NATO-főtitkár bírálta a szövetség tagjait, mert nem teljesítették az Ukrajnának tett fegyverszállítási ígéreteiket. Jens Stoltenberg felszólította a NATO tagjait, hogy a saját érdekeiket is rendeljék alá Kijev igényeinek. „Ha a szövetségesek azzal a választással szembesülnek, hogy a saját üres készleteiket töltsék fel, megfelelve a NATO elvárásainak, vagy Ukrajnát segítsék, akkor az ukránok támogatásának kell elsőbbséget élveznie” – fogalmazott a NATO főtitkára. Növelik a fegyverszállításokat, és a fegyvereknek minél előbb meg kell érkezniük a háborúba – mondta Jens Stoltenberg.

Szabadon engedték az Iráni Forradalmi Gárda által csaknem három hete lefoglalt MSC Aries teherhajó legénységét – közölte csütörtökön Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter észt hivatali partnerével, Margus Tsahknával folytatott telefonbeszélgetése során. Amirabdollahián ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a teherhajó lefoglalása jogos volt és összhangban történt a nemzetközi irányelvekkel. Mint mondta, a jármű radarberendezése ki volt kapcsolva, és ezzel veszélyeztette a hajózás biztonságát a Perzsa-öbölben. A portugál zászló alatt hajózó MSC Aries iráni közlések szerint izraeli tulajdonban áll. Az Iráni Forradalmi Gárda haditengerészeti erői április 13-án tartóztatták fel a hajót a Hormuzi-szorosban. Az akciót a teheráni vezetés első megtorló intézkedésének tartották a damaszkuszi iráni diplomáciai képviselet ellen végrehajtott izraeli légicsapás nyomán.

PestiSracok facebook image

Izrael folytatja a tűzszüneti tárgyalásokat a Hamásszal, egyiptomi, amerikai és katari közbenjárással, ám Benjámín Netanjáhú úgy véli, hogy a terrorszervezet ezt el fogja utasítani. Jahja esz-Szinvár, a Hamász vezetője azt nyilatkozta, hogy ő csapdát sejt az Izrael által javasolt feltételekben, ám sem a feltételeket, sem az aggályokat nem nevezte meg. Az viszont kiderült, hogy a Hamász egyik feltétele a háború végleges lezárása. Izraeli és amerikai elemzők szerint Szinvár, aki még mindig az alagutakban rejtőzködik, arra játszik, hogy mentse hatalmát és maradék hadseregét. Tudja, hogy a túszok miatt hatalmas a társadalmi nyomás Netanjáhún és kormányán, és mindent egy lapra tesz fel, abban bízva, hogy az izraeli miniszterelnök elfogadja a feltételeit. Izrael szerint még 124 túsz van a terroristák kezén, a Hamász hírcsatornája szerint további 34 elhurcolt életét vesztette az izraeli légicsapásokban. A katonák korábban már megtalálták 12 személy földi maradványait.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.