Dilettánsok a szakmában – Nemcsák Károly és az Öreg
Nemcsák Károly Jászai Mari-díjas színművészt egyre jobban zavarják a dilettánsok a szakmában, úgy érzi, hogy ezzel leértékelődik a színészi hivatás, hiszen olyan emberek kerültek színpadra – nem tudja, hogyan –, akiknek semmi közük a művészethez.
A színház feladata – szögezi le az igazgató –, hogy előadásaival gondolkodásra késztesse a nézőt, az embert. Az egyoldalú pártoskodás, amely főként a liberális oldalon érhető tetten, tarthatatlan. Nevetséges, amikor egy múlt századi színdarabba becsempészik a napi politikát. Az egyoldalú szellemiség nem működik, mert ezzel elidegenítik a közönséget.
Nemcsák Károly szerint nem véletlen, hogy megbukott az SZFE (Színház- és Filmművészeti Egyetem) korábbi pedagógusi kara, hiszen a hallgatókat inkább ideológiai oktatásban részesítették, semmint a szakmai tudás fejlesztésére helyezték volna a hangsúlyt.
A színművész visszaemlékezett főiskolai tanáraira – Békés Andrásra, Valló Péterre, Major Tamásra, Hegedüs Gézára, Nádasdy Kálmánra –, akik bár különböző nézeteket vallottak, a színészi, rendezői és filmes szakmáról mégis ugyanazt gondolták: a mesterséget el kell sajátítani.
A kiemelkedő tehetséget szerencsére nem lehet elrontani – folytatta Nemcsák Károly –, csupán csiszolgatni kell. A József Attila Színház jelenleg tele van fiatal, tehetséges színészekkel, rendezőkkel és dramaturgokkal.
Arra a kérdésre, hogy még mindig periférikusnak érzi-e a színházát, tekintve, hogy a Kádár-korszakban ide száműzték a „rendetlenkedő” színészeket – mint például Darvas Ivánt, Mensáros Lászlót vagy Kaló Flóriánt –, határozottan válaszolt:
Már rég nem az! Sokoldalú, színes, nyitott, érdeklődő színház vagyunk, rengeteg nézővel. Lassan belvárosi színházzá váltunk.”
A beszélgetés végén Nemcsák Károly egy másik alkotó munkájáról is mesélt. Mocsolyástelepen, szülőfalujában, támogatással és falusi összefogással templomot építettek. Azóta áll a Golgota három kereszttel, és készül a kálvária is. Az épületet Ternyák Csaba egri érsek szentelte fel, és az ő szavait idézve zárta a beszélgetést:
Mi magunk vagyunk a templom, az élő egyház élő kövei, egymásra épülve.”
