Pesti Srácok

Köztünk él az új Semmelweis Ignác, hiszen Gyurcsány Ferenc szerényen így nevezi magát – Karanténvlog

Mielőtt a szemkilövetővel foglalkoznánk a Karanténban, nem feledkezhetünk meg Karigeriék rémálmáról, Rákosrendezőről, hiszen a semmihez sem értő hangoskodók most valódi feladatot kaptak. Nagyon ment az izmozás és az ingatlanmutyi Bajnai Gordonék Wallis cégével, akik már látványteret is készítettek a területre, most azonban a fővárosi baloldali vezetésének meg is kell villanni, mert érvényesíthetik az elővásárlást. Ez azt jelenti, hogy teljesíteniük kéne azt feltételrendszert, amit az arab befektető vállalt, így mindenki kíváncsi arra, hogy a folyamatosan csődről siránkozó Karácsony Gergelyék hogyan fognak területet rendezni és tisztítani, építkezni és parkot létrehozni pénz nélkül. Vajon a szokásos munkakerülő, terelő brigád mit talál majd ki kifogásként? A Karantén nem mehetett el szó nélkül Gyurcsány Ferenc új őrülete mellett sem, aki szerényen az új Semmelweis Ignácnak aposztrofálta saját magát, aki magányosan harcol a sok gonosz ember ellen. A szemkilövetőnek van bőr a képén egyáltalán megemlíteni Semmelweist azok után, amit a saját nemzete ellen elkövetett, az pedig a ráadás, hogy önmagát hasonlítja hozzá. Természetesen a Karantén lecsapott, nem is akárhogyan. Nézzétek most is a Karanténvlogot!

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.