Pesti Srácok

Temuról rendelt angyalszárnyakon járja a magyar vidéket a zsebmessiás | Karanténvlog

A Karanténvlog megelégedett a mai műsorban az orosz-ukrán háború lezárásának lehetősége mellett két becses szereplő kivesézésével, hiszen egyrészt ismét velünk lesz a szemkilövető, másrészt a zsebmessiás is ugrabugrál kínjában, mi pedig úgy érezzük, hogy ennél jobban már nem szeretnénk megterhelni a kedves nézők lelkét és agyát. Gyurcsány olyan eldöntendő kérdést tett fel nektek, mint a vodkásüveg, hiszen a bolsevik szeszkazán olyan mélyre süllyedt, hogy a legelemibb gondolatokat sem sikerül értelmesen elmondania. Rövid elemzést és alkoholszintmérést követően azonban tovább kellett repülnünk, hiszen ahogy a zsebmessiás temus angyalszárnyakon járja az országot, mi sem maradhatunk le az övcsat mestere mögött. Magyar Péter most két védhetetlen ember mögé állt be, hiszen Ruszin-Szendi Romolusz és a genderaktivista Bódis Kriszta harsány testőreként visítja tele a vidéket. Látható, hogy feladatot teljesít, hiszen óriási gondok vannak mindkét személlyel, ugyanis az egymilliárd forintos szolgálati villát összerakó Ruszin és a gyerekeknek homoszexuális propagandát tukmáló Bódis önmagát járatta le. De az is tetten érhető, hogy a zsebmessiás megkapta a rezsicsökkentés eltörlésére vonatkozó ukázt is, hiszen az utóbbi időben Bódis is azt mondja, hogy nem igazságos ilyen keveset fizetni a rezsiért, Magyar Péter pedig kínjában a tűzifa árába kötött bele két repedt fazék vonyítás között.

Vezető kép: Hatlaczki Balázs/PS

PestiSracok facebook image