Keresztet vivők – Az Öreg vendége Petrás Mária kerámikus és Döbrentei Kornél költő, a Kossuth-díjasok
Ez nyugodtan elmondható a nemrég Kossuth-díjjal kitüntetett házaspárról, Petrás Mária keramikus művészről és Döbrentei Kornél költőről. Elhivatottságuk a hazához, a nemzethez a kisebb közösségükhöz (Mária csángó) a munkásságuk a bizonyíték. Ők valóban keresztet visznek a vállukon. A Kossuth-díj mindkettőjüknek meglepetés volt, erre nem számítottak. Hiszen volt részük kirekesztésből, fasisztázásból, antiszemitázásból. Döbrentei Kornél szerint ezek a vádak hazugságok, melyek már az 1919-es Tanácsköztársaság szellemi vezéreitől táplálkoznak, a kommunista Kun Bélától, Lukács Györgytől és Lenin-fiúk parancsnokától, Szamuely Tibortól.
Az ő hazugság áriájukat folytatta Rákosi Mátyás és Kádár János. Az egykori szellemi vezérek módszereit használják a balliberálisok, ami a gyűlöletbeszéden és a kirekesztésen alapul. Petrás Mária szelídebben fogalmaz. Szerinte bár rossz szelek fújnak, ő a megbocsátás híve. Mert aki hisz Istenben, vagy hinni fog, az előbb-utóbb üdvözül. Nem bánja a kirekesztést, mert az a réteg akiknek dolgozik – kerámia szobrok Jézusról, Szűz Máriáról, a Szent Családról.... – azok rajonganak a szakrális műveiért és azt is azért csinálja, mert a profán művek mostanában mindent elsöpörnek.
Az egyensúlyt próbálja fenntartani. Pedig a lényeg – Mária szerint –, hogy becsüljük, szeressük, tiszteljük egymást, akár szeressük ellenségeinket is. Az ő kis csángó közössége, kicsiny világa anyagilag szegény volt, de szellemileg nagyok, hitben, emberségben gazdagok voltak. A költő viszont nem volt ennyire megengedő. Döbrentei Kornél úgy vélte, hogy lélekben még nem ért el ilyen magas szintet. Úgy érzi, hogy akik az első arcát megütötték, azoknak nem nyújtja oda a másikat. Igenis szembe kell szállni, akár az ördöggel is és nem szabad belenyugodni az úgymond megváltoztathatatlanba. A hazáért mindent. S ezt az ars poeticat tükrözi az 1992-ben megjelent verseskötete a ,,Honvágy egy sosem volt- lehetett Magyarország után." Döbrentei mélyen elítélte azokat, akik harminc ezüstpénzért eladják, elárulják a hazájukat. A költő úgy látja, hogy nem az a lényeg, hogy mit tehet értem a haza, hanem az, hogy mit tehetek én a hazámért.
