Pesti Srácok

Skizofrénia és szánalmas hazudozás húsvéti kiadásban | Karanténvlog

Húsvéti találós kérdésünk a következő: ki az, aki néhány éve még imádta a magyar kormány minden cselekedetét, fel is szólalt többször, pozíciója volt (csak nem elég magas), és aki kimondta, hogy Magyarországon a legjobb fiatalnak lenni? A kérdéssor folytatódik: ki ugyanaz az ember, aki 2024-ben és 2025-ben már úgy gondolta, hogy minden rossz hazánkban, a jobboldali kormányzás pedig 15 év alatt folyamatosan teljesen csak rosszat csinált. Valóban, Magyar Péterről beszélünk és igen, skizofrénnek kell lenni ahhoz, hogy ezt a kettőt össze lehessen simítani. Már csak ez a feloldhatatlan önellentmondás elég ahhoz, hogy normális ember intsen egyet és messze meneküljön ettől a szektától és arról még nem is beszéltünk, amit Magyar Péter az utóbbi hónapokban csinált, ahogyan uszított, hergelt és ahogy pellengérre állított embereket csak azért, mert kritikát mertek megfogalmazni. A Karanténvlog emellett kicsit kielemzi Kollár Kinga szánalmas tiszás mentegetését is, illetve a magukat függetlennek nevező, kőbalos és liberális médiumok izzadságszagú próbálkozását Kollár mosdatásában. Tartsatok most is velünk!

Fotó: Hatlaczki Balázs/PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.