Pesti Srácok

Putyin: Amíg én vagyok az elnök, nem lesz melegházasság Oroszországban

Putyin: Amíg én vagyok az elnök, nem lesz melegházasság Oroszországban

Nem lesz melegházasság Oroszországban, amíg Vlagyimir Putyin az államfő – ezt maga Putyin szögezte le csütörtökön Moszkvában.

Az orosz államfő az ország alkotmányának tervezett módosításával kapcsolatos ülésen vett részt, amelyen ő elnökölt. Ennek a munkacsoportnak jogászok, aktivisták, politikusok, sportolók, valamint a kultúra egyes szereplői is tagjai. Több résztvevő is saját kezdeményezésekkel állt elő az ülésen: egyikük például azt javasolta, hogy az alkotmányban egy férfi és egy nő házasságaként határozzák meg a család fogalmát. Helyi sajtóbeszámolók szerint Putyin erre azt mondta, hogy ez sértené az egyedülálló szülők jogait, azonban kiemelte, hogy továbbra is erősen ellenzi az azonos neműek házasságát.

– jelentette ki. Vlagyimir Putyin hangsúlyozta, hogy a változtatások csakis akkor fognak hatályba lépni, ha az állampolgárok jóváhagyják azokat egy megerősítő népszavazáson. Az orosz elnök által január 15-én előterjesztett, az alaptörvény huszonkét cikkét érintő csomag az orosz alkotmány nemzetközivel szembeni prioritásának meghirdetése mellett konkrét állami szociális kötelezettségvállalási elemeket, valamint a hatalmi ágak egymáshoz való viszonyát megváltoztató kezdeményezéseket is tartalmaz. Számos szakértő szerint a kezdeményezések egy jelentős része azt célozza, hogy 2024-ben lejáró elnöki mandátumát követően is valamilyen formában megőrizhesse hatalmát.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: PS

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?