A Budapest TV egykori sztárja, Puzsér Róbert ma mindenkit megbélyegez, aki nem a 444 narratíváját szolgálja ki. Moszkovita, oroszbarát, fasiszta, Európa árulója stb. Könnyen repül a jelző, noha ő volna az első, aki rögtön putyinistává avanzsálna, ha Orbán Viktor egy nap fejet hajtana a fegyverlobbinak. Ugyanakkor a nemzet morgója eljutott addig a pontig, hogy már a Bite nevű szörnyeteget sem szabad kritizálni, hiszen az, aki ma elítéli a megrontókat, szerinte Orbán Viktor „fasiszta” kormányát támogatja.
Ábrahám Róbert és Lukács Adorján az orosz–ukrán háború évfordulójára általuk szervezett békepárti tüntetés utózöngéit is elemezték. Az első beszámolók semlegesek voltak, a második körben enyhe rosszindulattal találkoztak, vasárnap pedig már az antiszemita vád is előkerült a 444-ben. Ehhez azért nekik is volt pár szavuk. Tanmese arról, hogyan hamisít Ács Dániel, a vonatkozó pixelhalmaz propagandistája, ha le akar járatni valakit.
Facebook hozzászólás
Csaba
2023-03-06 at 12:45
Puzsér egy igazi bértolnok, akinek az újságírás és tájékoztatás egyenlő a trolkodással. Amúgy egy senki… A történelmi tudása tényleg szegényes.
Sas
2023-03-06 at 12:31
Az teljesen világos, hogy a faszi filozófikus fogalmakkal elemez olyan eseményeket, amelyeket pénzügyi kategoriákkal kellene értelmezni.Látszólag fogalma sincs arról, miként működik a pénzvilág-ehelyett iskolás szintű történelmi-és vulgárfilozófia fogalmakkal írja le a politikai-geopolitikai eseményeket.Olyan ez, amikor pl. pénzügyi konfliktust, vallásháborúként interpretálnak.
Sas
2023-03-06 at 11:11
Egy átverési kísérlet ez az ember.Bizonyos előadásai-pl. a posztmodernről, stb.színvonalasak-a feminizmusról, az LMBTQ-ról, etc.Ezzel eléri, hogy normálisnak tűnjön-de a játék vége mindig az, hogy pusztuljon a Fidesz-és amerika a legjobb.Hazai vonatkozásban is ez a taktika-szépen, okosan elmondja, hogy egy retardált rettenet az ellenzék-de a játék vége itt az , hogy vesszen a Fidesz.Az elképzelhető, hogy mentálisan beteg, és nem irányítják.De logikai koherenciát nem mutat.
Sas
2023-03-06 at 10:28
P R anno elítélte az iraki háborút-teljes joggal-W Busht, Rumsfeldet, stb.Most az orosz-amerikai ügyben amerikát élteti.Azt hazudozza, hogy az orosz eljönne Berlinig.Legitim orosz biztonsági-geopolitikai érdeket nem ismer el-A pénzvilág háborúját értékek közötti konfliktusnak tűnteti fel-a nyugatot tönkretevő globális pénzvilágot támogatja-.Mindezt itt megteheti-ennek ellenére azt szidja-OV- aki ezt lehetővé teszi neki, és a hozzá hasonlóknak.Ebben a parttalan demokráciában.
Alcapi
2023-03-05 at 21:34
Puzsér nem CIA ügynök, hanem egyszerűen csak egy kivert f*sz!
Győző
2023-03-05 at 19:44
Patriot 2023-03-05 at 11:4!
Te köpködsz rám, én köpködök rád.
Jól megélünk belőle.
Aztán a romkocsmanegyedben sörözünk egy jót, és jól összeröhögünk.
Netta
2023-03-05 at 19:42
Látom, a PS is bulvárododik.
odu
2023-03-05 at 18:59
MZ/P után bármi előfordulhat, sőt még az ellentéte is.
Tibimama
2023-03-05 at 17:56
Money talks
CIA ügynök
2023-03-05 at 14:45
AJVÉ !!!
Patriot
2023-03-05 at 14:43
moliere
2023-03-05 at 13:39
Naná ,hogy előkerül! Nem is akárhonnan.
A két fülemmel hallottam, ahogy a Heiszler rabbi egy(bezárt) rádió műsorban a kitörés nap utáni adásban beszámolt, hogy szélső jobboldaliak támadtak zsidó embetekre. Az emberek név nélkül állitották, mert félnek ugye. Ami erthető is,allapították meg a beszélgetésben! Valamint őt ,a rabbit, már pénteken figyelmeztették a biztonságiak, hogy haza felé a zsinagógából ne viseljen kipát,mert szélsőjobboldaliak garázdákodhatnak a környéken. A botoskriszti halálbrigád mit művelt, az nem került szóba.
Nahát
2023-03-05 at 14:05
Meghallgattam a beszélgetést, és leesett az állam. Nekem nincsen TV-m, csodálkoztam is, hogy az interneten nem találkoztam a békedemonstrációról szóló tudósítással. Most tudtam meg, hogy sem a magyar állami TV-nek, sem a Hír TV-nek nem volt érdekes az esemény. Nem mentek oda, nem tudósítottak. Mi van ebben az országban?
Joris
2023-03-05 at 13:44
Puzsérból hiányzik az igazi mélység és az eredetiség. Gurgulázva és torokhangon előadott agyalmányai sohasem tudtak megérinteni. Csak a tetszetős felszínt karcolgatja. A valóság rejtve marad előtte.
Tipikusan a “fecseg a felszin, hallgat a mély” esete. (József A: A Dunánál)
Rilkével szólva: nála is a tények eltakarják a valóságot. Tizenkettő belőlük egy tucat.
moliere
2023-03-05 at 13:39
Persze, hogy előkerült az antiszemita vád. Abból élnek. Ha nincs, mesélnek.
Már lassan éheznek az antibizniszmenek, annyira nincs antiszemitizmus Magyarországon. Valahonnan hozatni akarnak, NDK-ból, Közel-Keletről, usából (!) mert dolgozni bazsevás, ajvékolással összesírt pénzből jobban ízlik a gúnárnyak. Dániel… az ács. 😀
gyurcsányiviktor
2023-03-05 at 13:36
A politikai prostituált és a kopasz lelki prostituált, egy akolba valók !
Jövendölöm, hogy a párkapcsolatuk nem lesz hosszú életű …
moliere
2023-03-05 at 13:34
De te többet érdemelsz! És egyre tisztábban látom, hogy eljön a nap, amikor mind meg is kapjátok ezt a kis többletet. Szarevő szemét hazaáruló!
Nahát
2023-03-05 at 13:18
Nem hallgatom Puzsért, nagyon mesterkélt. A szakmája művehemens prostituáltja.
Patriot
2023-03-05 at 13:11
Viszont a puzsér kártevevől ellentétben milyen okos emberekről is lehet cikket írni arra itt egy példa. Aki ráer vasárnap délután, legyen szíves olvassa el. Élvezet olvasni!
https://moszkvater.com/valora-valik-lyndon-larouche-alma/
Ungarn über alles !
2023-03-05 at 12:45
szarér-hugyér Juszt is Puzsér – ebből a többi meg már egyenesen következik
apro_marosan_petergabor
2023-03-05 at 12:44
Puzsér egy egyszerű bérgyilkos (bértollnok). Amellett az ördög ügyvédjének az ördög ügyvédje.
Mivel jelen esetben jobban el tudja adni cikkeit a bolsevik-libero piacon, azért bolsevik-libero szájízű cikkeket ír.
Másik ismérve, hogy 10 sorban ő tudja leírni a legtöbb baromságot – gátlás nélkül – úgy, mintha megdönthetetlen fizkai törvények lennének. Majd a következő héten az ellenkezőjét.
Egy lényeg, szó legyen róla, forgalomban legyen. A csendet, a bölcsességet nem bírja(akkor éhen hal).
Politikai mozgásán is látszik – ahol persze szép pofonokat kapott.
Ő az, aki a lakásában térdig a vízban állva – kezében egy csőkulccsal – hasznos tanácsokkal látja el a kihívott profi viízszerelőt.
Összegezve, egy egyszerű, túlfizetett média bohóc.
moliere
2023-03-05 at 12:33
Nem is CIA ügynök, mert ahhoz túl direkt. Egyszerűen egy hasznos hülye.
Ugyanis akármilyen “okos” megközelítései is vannak, vagy voltak, például a művészet, zene, filmek tekintetében (ezeket is gondosan őrült tempóban adta elő…), az ő világnézete, vérmérséklete, nyelvezete, stílusa, őrülete, toleranciája olyan szinten taszító a magyar populáció 90%-a számára, és ezen belül az entellektüel sima többsége számára is, hogy minden kormánytámadó akciója eleve erősíti a kormány álláspontját. Így nem lehet politizálni, így csak átkozódni lehet. TGM után ő a következő “szent bolondunk”. A stílus süllyedésével és a témák gyakorlatiasodásával Puzsér szinte szükségszerűen jelent meg. Pontosabban egy puzsér ma valahol kell is. Néha jól szól. De azt is elkúrja a szent harag. 🙂
Patriot
2023-03-05 at 12:09
Az életem legnagyobb tévedése az volt, amikor fiatalon az első választason az szdsz nevű ügynök bandára szavaztam!
Azóta ha meglátok ilyen szdsz fajtájút “észt” osztani, igencsak dühbe jövök!
mutant pig
2023-03-05 at 11:48
Régebben néztem a műsorait, de sajnos nagyon sokszor nem üti meg az elvárt színvonalat.
A terjedelmes, szóvirágokkal teletűzdelt ironizálás és gúnyolódás nem pótolja a konkrét érvek és a mondanivaló hiányát.
Patriot
2023-03-05 at 11:48
Aki megnézi mit óbégat az elmebeteg, hozzajárul a görény eltartásához! Ezek ebből élnek, nézettséget generálnak a piszkoskodásaikkal aztán zsebre teszik a reklám jutalékot. A csőcselék eltartottjai.
🤮🤮🤮🤮
szemet szemért
2023-03-05 at 11:40
Jó nagy barom vagy .Eszed annyi mint egy porcelánmalacnak.