Pesti Srácok

QR-kód kerül a kukákra a főváros több kerületében

QR-kód kerül a kukákra a főváros több kerületében

Kísérleti projekt indul Budapest három kerületében tizenkétezer fogyasztó bevonásával. Ha sikert hoz, digitális segítséggel megújul a lakossági szemétszállítás. A QR-kód bevetésével kiszűrhetők a nem fizető ügyfelek is. A tapasztalatokat megosztják a vidéki hulladékgazdálkodási cégekkel is – tudta meg a Blikk Mártha Imrétől, az FKF elnökétől.

A portál beszámolója szerint a kísérletbe a II., a X. és a XV. kerületek lakóit vonják be; a kukásautók járatútvonalait is szakmai alapon választották ki. A címek kijelölésekor a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. elsődleges szempontja volt, hogy teljes Budapestre reprezentatív legyen a minta, így egyformán szerepelnek kertes- és társasházas övezetben lakó ügyfelek, intézmények és gazdálkodó szervezetek, továbbá pesti és budai kerületek is. Összesen 12 ezer lakossági fogyasztót kérnek arra, hogy kukáikra QR-kóddal ellátott matricát ragasszanak. Ezt a módszert, mármint a hulladékgyűjtő tartályok QR-kódos azonosítását Nyugat-Európa több nagyvárosában, például Bernben, Dortmundban, Drezdában alkalmazzák. A kód beolvasásával azonnal látható, hogy a szolgáltató az adott tartályhoz kapcsolódóan milyen szolgáltatást biztosít.

Az FKF Zrt. számára ugyanakkor ma még számos problémát okoz, hogy a kukák nincsenek ellátva azonosítóval. Pillanatnyilag csak több adatbázisból nyerhetők ki azok az információk, hogy hol, milyen típusú edényekből mekkora mennyiség van kihelyezve az ügyfelekhez. Az egyedi, QR-kódos azonosító bevezetésével a raktárból kikerülő tartályok már az átadás pillanatában az ügyfélhez rendelhetők. Egy mobilapplikáció is készült a projekthez: az ügyfeleknek nem kell hosszas levelezésbe bocsátkozniuk, ha mondjuk nagyobb vagy kisebb kukát, sűrűbb vagy ritkább ürítést rendelnének, hanem másodpercek alatt elérhetik majd a társaság XXI. századi digitalizált szolgáltatásait. A naprakész információk alapján pontosabban tervezhető a kukásautók útvonala.

A FKF Zrt. számára hatékonyabb lehet a járatszervezés, a kevesebb felhasznált üzemanyag egyben kisebb károsanyag-kibocsátással jár. A kukás edények pontosabb nyilvántartása előnyös lesz azért is, mert a pontos beazonosíthatóság nagyobb tudatosságra és odafigyelésre ösztönzi az ügyfeleket. Így remélhetőleg kevesebb hulladékból lesz szemét, ezáltal több papír, fém és műanyag újrahasznosítása válik lehetővé másodlagos nyersanyagként. Az optimálisabb útvonalak egyben kevesebb üzemanyagot és kisebb károsanyag-kibocsátást jelentenek. A QR-kód bevetésével kiszűrhetők a nem fizető ügyfelek is, ami összességében méltányosabb teherviselést eredményez. A nem fizető ügyfelek szolgáltatásba való bevonásával várhatóan csökken az illegálisan kihelyezett hulladék is.

PestiSracok facebook image

Forrás: Blikk; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?