Pesti Srácok

Rabhalál a Kozma utcában: már nem nyomoz a börtönőrök ellen az ügyészség

Rabhalál a Kozma utcában: már nem nyomoz a börtönőrök ellen az ügyészség

Lezárta a nyomozást az ügyészség annak a három börtönőrnek az ügyében, akik a gyanú szerint tavaly novemberben összevertek egy rabot a Kozma utcai börtönben. A férfi nem sokkal a bántalmazás után életét vesztette. Szakértői vélemények szerint ugyan az elítélt halálát gyógyszer-túladagolás okozta, ám a brutális verés miatt a fegyőröket így is életveszélyt okozó testi sértéssel gyanúsítják.

Befejezte a nyomozást a Kozma utcai börtönhalál ügyébena Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t Costopulos Orestis, a főügyészség helyettes szóvivője. A Kozma utcai börtön három munkatársát társtettesként elkövetett, életveszélyt okozó testi sértéssel és hivatalos eljárásban, csoportosan elkövetett bántalmazással gyanúsítják. Az ügy ezzel a vádelőkészítési szakba lépett, az ügyészségnek pedig összesen kilencven napja van arra, hogy döntsön a vádemelésről, vagy az eljárás esetleges megszüntetéséről.

Nem volt könnyű eset

Az áldozat, Cs. Sándor 2011 óta volt a Kozma utcai börtön lakója, miután rablásért kilenc évet kapott. Az M1 Kékfény című műsorának stábja korábban több vele együtt ülő, azóta már szabadult bűnözőtől azt hallotta, hogy a sértettet igazi csibésznek tartották odabent is. Okosan üzletelgetett, amivel csak tudott. A férfi nem ijedt meg a saját árnyékától, az őröknek is gyakran beszólt. Könnyen lehet, hogy végül ez lett a veszte: tavaly november 12-én Cs. Sándor állítólag őrjöngeni kezdett a zárkájában, a felügyelet pedig ezek után lépett fel ellene. Dulakodás alakult ki, testi kényszert alkalmaztak vele szemben. Sajtóhírek szerint földre teperték, bántalmazták és az elkülönítőbe vonszolták. Az őrök még megpróbálták újraéleszteni, de már nem tudtak rajta segíteni, sem ők, sem pedig a kiérkező mentősök. Később a férfi nyakán és fején bakancsnyomokat, és több tucat ütést azonosítottak.

PestiSracok facebook image
Egy fogvatartottat motoz az egyik fegyőr a Budapesti Fegyház és Börtön Kozma utcai épületében. Fotó: Beliczay László/MTI

Több hónapig voltak előzetesben

A haláleset után először hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás miatt indított nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség. (KNYF), amely néhány héttel később több helyszínen is házkutatást tartott, majd a büntetés-végrehajtási intézet dolgozói közül három személyt társtettesként elkövetett, halált okozó testi sértés, valamint hivatalos eljárásban, csoportosan elkövetett bántalmazás bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A börtönőröket őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat. Az őrök több hónapig voltak elzárva, ma már szabadlábon védekeznek.

Gyógyszer-túladagolás miatt halt meg a rab

Nem hivatalos információk szerint ennek az esetnek köszönhető, hogy Pintér Sándor belügyminiszter a történtek után indoklás nélkül – két másik börtönparancsnokkal együtt – felmentettea Budapesti Fegyház és Börtön vezetőjét. Azóta azonban megírtuk, hogy Cs. Sándor halálát gyógyszer-túladagolás okozta.

-nyilatkozta pár hete a Tényeknek Kálnási Ágnes, az egyik gyanúsított ügyvédje. A főügyészség az új adatok alapján halált okozó testi sértésről életveszélyt okozó testi sértésre módosította a gyanúsítást.

Vezető kép: lokal.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.