Hatvanhat év alatt hányszor akarták a kommunisták meggyalázni, kisemmizni, átírni, végül magukénak vallani az 1956-os forradalmat és szabadságharcot?
Mi már akkor, tizenhárom évesen, hetedik osztályos tanulóként tudtuk, hogy Budapest utcáin a függetlenségért, a szabadságért harcolnak a munkások, az egyetemisták, az értelmiség, a pesti- és budai srácok és a felkelők mellé álló magyar katonák a megszálló szovjet hadsereg, az ávéhások és a pufajkások ellen. Nem volt kérdés, sem a fővárosban, sem vidéken, hogy mi és kik ellen fogott fegyvert a nép.
Az a dicsőséges két hét, amikor a magyarok megverték a világ legnagyobb szárazföldi hadseregét, aztán azok a hónapok, amikor a munkástanácsok, Rácz Sándorral az élen meghátrálásra kényszerítették a szovjetek által nyakunkba ültetett, Kádár-féle kommunista bábkormányt, kivívta a világ tiszteletét.
A forradalom leverése, a véres megtorlás, amely több mint egy évtizedig tartott, végigkísérte az a MSZMP által irányított sajtópropaganda. El akarták hitetni, Magyarországon és külföldön egyaránt, hogy 1956 egy fasiszta lázadás volt, amely vissza akarta állítani a Horthy-rendszert. A kivégzésekkel, az internálásokkal, a bebörtönzésekkel egy időben a forradalmat ellenforradalomnak minősítették, és e a bélyeget 1989-ig használták. A rendszerváltás előtti utolsó évben már ötvenhatot sajnálatos eseménynek nevezték, Pozsgay Imre népfelkelésnek, de Berecz János, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja 1986-ban, a harmincéves évfordulón, az Ellenforradalom tollal és fegyverrel című könyvében újra és újra világossá tette, hogy e tiszta forradalmunk csupán a néphatalom elleni lázadás és ellenforradalom volt.
A Magyar Szocialista Munkáspártnak sarkalatos alapvetése volt, hogy 1956 nem a sztálinista, rákosista, bolsevista véres diktatúra, a szovjet katonai megszállás elleni felkelés volt, hanem a börtönből kiszabadult, fosztogatni akaró fasiszta elemek és megtévesztett munkások fegyveres harca a fennálló népköztársaság rendje ellen.
Németh Miklós, az utolsó kommunista miniszterelnök még 1989-ben is úgy fogalmazott egyik beszédében, hogy 1956 eleje forradalom volt, a vége ellenforradalom. Ez a gondolat a későbbi a kommunista-szocialista ideológusoknál is beragadt: rendre csak Nagy Imréről és mártírtársairól beszéltek, de nem szóltak az egyetemistákról, a munkásságról, az utca népéről, a harcoló pesti- és budai srácokról, akik ezrével áldozták fel az életüket. Bár az első szabadon választott parlament 1990-ben törvényt is alkotott arról, hogy 1956 forradalom- és szabadságharc volt, ez nem zavarta az akkori és későbbi balliberális politikusokat, és nem zavarja a mai napig sem.
A legnagyobb felháborodást a parlamentben a szocialista országgyűlési képviselő Havas Szófia (Horn Gyula unokahúga) váltotta ki, aki 1956 kapcsán nyíltan ellenforradalomról beszélt, antiszemita lázadásról, zsidóüldözésről. Semmiben sem különbözött Kádár János, Marosán György, Biszku Béla, Apró Antal megtorlást végrehajtó, vérengző eszmetársaitól. Jellemzően ez a beszéde Gyurcsány pártelnöki és miniszterelnöki megbízatása idején hangzott el, és nem sokkal maga Gyurcsány Ferenc is megtette a magáét 2006. október 23-án. Amikor Gergényi Péter Budapest rendőrfőkapitányával – tízezrek vonultak az utcákra a szocialista-szabaddemokrata kormány hazugságai miatt – a valódi demokráciát követelőkbe gumilövedékkel lövetett, könnygázzal, vízágyúval, viperával, lovasrohammal, kardlapozással oszlatta fel a tömeget.
Ötvenhat ötvenedik évfordulóján ezzel fogadták Gyurcsányék a békésen sétáló embereket.
Akkor, a parancsot kapott, jelvény nélküli, rohamsisakos rendőrség sokak szerint még éles lőfegyvert is bevetett volna, ha tovább eszkalálódnak a tüntetések. Közben az álságos Gyurcsány Ferenc Nagy Imre szobránál színészkedett, a szoborhoz fordult emigyen: „Imre Te mit tettél volna?” Nagy Imre ugye az első napokban a forradalmárokat statáriális bíróság elé akarta állítani, azonnali kivégzéssel fenyegetőzve, ha a felkelők nem teszik le a fegyvert. Gyurcsány nem távolodott el ezen a napon az olyan kommunista elődeitől, mint Gerő Ernő, Münnich Ferenc, Földes László, Marosán György, Gyurkó Lajos, Házi Sándor vagy Apró Antal, akik lelkiismeret-furdalás nélkül rendelték el a sortüzeket 1956-ban.
Ezek a kommunisták nem változtak 1919, a véres Tanácsköztársaság ideje óta. Ha nem kaparinthatják meg a hatalmat a „szabadság” bajnokai, akkor mindjárt akasztani akarják a nemzetieket, jobboldalon állókat. De ez mivel csak az álmuk, így jobb híján 32 éve járatják le, jelentik fel külföldön Magyarországot.
Ötvenhatban nem ezekért az emberekért harcoltak a forradalmárok, hanem a szabad Magyarországért.
Egyet azért figyelmükbe ajánlok. A mai napig ez a külföldről pénzelt komcsi, balliberális erő, a dollárellenzék minden megmozdulását a nemzeti ünnepünk évfordulójára időzíti. Az előző eseteket nem ismétlem, de emlékeztetnék mindenkit, hogy 1990. október 25-én robbantották ki a Taxisblokádot titkosszolgálati eszközökkel. Mögöttük ott álltak az SZDSZ és az MSZP kulcsemberei. Kihasználva Antall József miniszterelnök kórházi kezelését, a benzináremelés elleni tiltakozás ürügyén, néhány napig a megtévesztett emberek megbénították az egész országot. Göncz Árpád szabaddemokrata köztársasági elnök azonnal a taxisok pártjára állt, mentességet, büntetlenséget ígért nekik, és a hadsereg főparancsnokaként megtiltotta, hogy a katonák békésen tisztítsák meg az utakat. A volt pártállami-szocialista Barna Sándor, Budapest rendőrfőkapitánya a kormány utasításait nem volt hajlandó végrehajtani, a rendőröket visszarendelte.
Pedig nem történt más – Balsay István egykori igazságügyminiszter szerint sem –, mint kísérletet tettek a rendszerváltás utáni első szabadon választott kormány megbuktatására. Törvénytelen eszközökkel.
‘S lám, a bolsik most 2022-ben, október 23-án is be akarják szennyezni szent és tiszta forradalmunkat. Az a személy hívja az utcára az embereket (Gyurcsányné Dobrev Klára), akinek nagyapja, Apró Antal (a Katonai Bizottság elnöke) utasítására sortűzzel lőtték halomra az embereket a parlament előtt, a Kossuth téren. A megtorlás idején Apró Antal, Biszkuval, Marosánnal együtt követelték a sortüzeket, a még több akasztást.
Mit akar ez a nőszemély, a DK árnyékkormányának miniszterelnöke 1956 emlékével?
Ilyen pedigrével hogyan meri azt üzenni, hogy október 23-án
„vegyük birtokba az utcákat, tereket. Aki tud tüntessen, akinek ez nem lehetséges menjen ki az utcára sétálni -eljött az ideje annak-tette hozzá-, hogy október 23-án „mindannyian tiltakozzunk”.
Mit kell még 1956-nak eltűrnie?
Az Európai Parlamentben azt harsogja Dobrev, hogy nálunk nincs jogállam, ‘s lám, szabadon lázíthat a kétharmaddal megválasztott kormány ellen. Ők még mindig ötvenhat eszmeiségének, a magyar nemzet fennmaradásának legfőbb ellenségei. Szeretnék rabul ejteni ötvenhatot, de ez soha nem fog sikerülni. Azt egyetlen magyar sem fogja elfelejteni – már aki magyarnak vallja magát –, hogy a szovjet hadsereg segítségével, az áruló kommunista pufajkások, karhatalmisták által levert forradalom után csaknem kétszázezer magyar menekült Nyugatra. Sok magasan kvalifikált embert vesztettünk el, s több mint húszezren börtönbe kerültek. Százezreket megfigyeltek, a megtalált adatok szerint ötszáznál is több forradalmárt végeztek ki koncepciós perekben, előzőleg megkínozták őket, majd a hatvannál is több sortűz során (Salgótarján, Mosonmagyaróvár, Eger…) ezreket némítottak el végleg. Ezek az elvtársak egy tőről fakadnak, s egymásnak adják a staféta… azaz a gumibotot.
Szerencsés voltam, hogy csaknem háromszáz ötvenhatossal tudtam beszélni huszonöt év alatt, és három könyvben is, így a 2016-ban megjelent, Ötvenhat lövészárkai című összefoglaló kötetben emléket állíthattam nemes harcukról. Csak szemezgetve néhányuk alapgondolataiból.
- Vanek Béla életfogytiglanra ítélt: „Kilenc évig jártam papokhoz, de a Miatyánkból is kihagyom azt a mondatot, hogy megbocsátok az ellenem vétkezőknek. Én nem bocsátok meg. Nem az lényeg, amit ellenem tettek, hanem az, hogy a kommunisták tönkretették az országot.”
- Hrozova Erzsébet dupla nullás életfogytiglanra elítélt: „Nem bántam meg, hogy részt vettem. Az ember a sorsát el nem kerülheti. Igaz, hogy az életemből egy jó darabot otthagytam, de mi nem azért harcoltunk, ami most van Magyarországon.”
- Hegedűs László a mentős, életfogytos: „Göncz Árpáddal jó barátságban voltam, de amit most tesz, azt elítélem. Nemzetellenes politikát folytat.”
- Végvári Vazul, ferences szerzetes, a barna pópa, emigrált: „Kitüntető dolog, hogy részt vehettem a szabadságharcban, hogy tehettem valamit nemzetemért a Budai Vár katonai parancsnokaként. Aki magában hordozza ötvenhatot, az nem tud belenyugodni abba, hogy az áldozatok hiábavalóak voltak.”
- Rácz Sándor, a Központi Munkástanács elnöke, életfogytiglanra elítélt: „A hazáért, a szabadságért harcoltunk. A munkástanácsok fő jelszava továbbra is a -Ruszkik haza!- maradt.”
- Dénes János, a Kőbányai Gyógyszergyár Munkástanácsának elnöke, volt MDF-es országgyűlési képviselő, 15 évre elítélt: „A taxisblokáddal meggyalázták 1956-ot. A taxisblokád idején még a napok is úgy estek, mint 1956 októberében. Mese, hogy a benzináremelés ellen vonultak ki a taxisok. Nézze meg, hogy azóta milyen őrületes módon emelik a benzin árát.”
- Fónay Jenő, a Széna tér parancsnok-helyettese, halálra ítélt: „…öltek, lőttek, agyonvertek a Gyorskocsi utcában, a Markóban, a Tolnai Lajos utcában, a Gyűjtőben, fővárosban-vidéken egyaránt, ma sem tudni hányat és csak részben kiket.”
- Pongrátz Gergely, a Corvin-köz főparancsnoka, emigrációból hazatért: „Nem engedem eladni a forradalmat. Addig, amíg Marispusztán itt van az 56-os múzeum és kápolna, a márványtáblákon a nevek, a 338 felakasztott hős neve, addig nem lehet letagadni az igazságot…Örülök, hogy részt vehettem a forradalomban és képes voltam ezt végigvinni.”
- Wittner Mária az 52A559. sz rab, halálra- majd életfogytiglanra ítélt. Corvin-közi, Práter-és Vajdahunyad utcai harcos: „Az áldozatok erőt adnak nekünk, mert ezt az üzenetet csak mi értjük, mi, akik sem szívet, sem Hazát nem cserélünk, mert ezt a Hazát megtartani csak azok tudják, akik annyira szeretik, hogy még áldozni is képesek érte, ha kell, az életüket is.”
Ezek a vallomások üzenetek számunkra, az utódoknak, a mindig utánunk jövőknek, hogy az igazi ötvenhatosok, akár az életükkel vagy emlékükkel, soha nem fogják megengedni, hogy elrabolják tőlünk azt a forradalmat-és szabadságharcot, amely először rengette meg a szovjet birodalmat és léket ütött a kommunizmus bástyáján. A magyarok, ez a kis nép bátorságával, szabadságszeretetével példát mutatott a világnak.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS