Sokan nem értik – vagy nem akarják megérteni –, hogy egy-egy kommunista, posztkommunista család bemutatása, egy-egy portré elkészítése mögött nem a személyeskedés, nem valamiféle „vájkálási láz” dominál, hanem az igazság megismerésének, a teljesebb kép meglátásának a vágya. A Rényi család, a Rényi-klán sem csak önmagáért érdekes, hanem azért, mert túlmutat saját történetén. És ők mindannyian ismert, befolyásos emberek. Rényi Péter a Szabad Nép, majd a Népszabadság vezető propagandistájaként, rettenthetetlen ellenforradalmárként indult, egyik fia a hírhedt Novotrade-et irányította – amúgy beszervezett személyként –, a másik a rendszerváltozás után lett ismert, elsősorban mint Milla-szervező. Az ő gyereke – Rényi unokája – pedig a 444.hu ismert újságírója. Könyvkiadás, külkereskedelem, propaganda, rendszereken és rendszerváltozásokon át.
A hálózat fogalma nehezen körülírható, nehezen megfogható, néha mintha a konteók világába veszne. Ezért is fontos, hogy bemutassuk: semmi ördögi nincsen abban, ahogyan a magyar kominternes vagy sztálinista családokból liberálisok, még inkább neoliberális famíliák lettek. Megvannak ennek a komoly, történelmi okai is.
Ami érdekes: van több olyan befolyásos, jellemzően budapesti klán, amely mind a Rákosi- és Kádár-diktatúrában, mind a rendszerváltozásban, majd azóta is jelentős szerepet játszott, játszik. Van, ahol csak egy-egy generáció lett ismert (például Demszky Gáboréknál), máshol (például Eörsiéknél, Baueréknél, Rajkéknál vagy Apróéknál) szinte mindenki.
Nevetséges lenne a pályafutásuk mögött csak a hálózatot, a kapcsolatrendszert sejteni; zömmel tényleg tehetséges, felkészült emberekről beszélünk, de jól látható, hogy sokszor előnnyel indultak és előnnyel indulnak. És – ahogyan ez amúgy természetes egy tágabb, de mégis zárt közösségen belül – egymást is segítik, támogatják; így építették fel az elmúlt évtizedekben azt a mélyállamot, amellyel szemben – például Schiffer András szerint – 2010 után felépült egy másik „mélyállam”. Természetesen ez egy leegyszerűsített megfogalmazás, de kiindulópontnak számomra, számunkra megfelel.
De kezdjük az elején.
A magyar maffia
Kevesen tudják, hogy a két világháború között létezett egy „magyar maffiának” nevezett társaság, amely kulcsszerepet játszott a kommunista propagandában, a kommunizmus eszméjének terjesztésében.
A kifejezés nem tőlem, hanem az író, egyetemi tanár Stephen Kochtól származik. A találóan maffiának nevezett csoport tagjai a Komintern és a propagandista-vezető Willi Münzenberg alá tartoztak, de tágabb értelemben Moszkva irányította őket. Ezek az ágensek a Tanácsköztársaság bukása után mondhatni szétszóródtak a világban.
A valaha a szocdemekhez beépített, a vörös terror idején már joggal rettegett Pogány József Amerikában bomlasztott „John Pepper” fedőnéven [cikkem itt: A bomlasztó], Alpári Gyula Berlinbe került [cikkem itt: „Julius” története], Louis Gibarti – akinek eredeti neve mai tudásunk szerint Dobos László lehetett – a Távol-Keletre került [cikkem itt: Károlyi Mihály és Sztálin bábjai].
És persze megkerülhetetlen ebből a szempontból Theodore Maly, azaz Mály Tivadar – a temesvári születésű kém a híres, hírhedt „Cambridge-i ötök” mestere volt. Ő már világszerte is ismert.
A sort hosszan folytathatnánk. Jelentős részüket Sztálinék később megölték [a fentiek közül: Pogány], kiszolgáltatták a náciknak [Alpári] vagy furcsa „öngyilkosságot” követtek el [Münzenberg] – a bevált bolsevik taktika szerint.
A Kominternre és a „Világforradalom” mindenre kapható híveire akkor már nem volt szükség. Ez volt az első nemzedék, akik jellemzően mind világforradalmat akartak.
Münzenberg szónokol. Forrás: Wikipedia
Rényi Ervin és a Tanácsköztársaság
Tágabb értelemben hozzájuk sorolható egy ma már ismeretlen vegyészmérnök, akit Rényi Ervinnek neveztek, és akinek első felesége Gyömrői Edit volt – József Attila későbbi pszichoanalitikusa. Rényi Karlsruhében szerezte meg a diplomáját, később is német területen dolgozott, majd bevonult katonának az első világháborúban a Monarchia seregébe.
Nem tudjuk, ott került-e kapcsolatba a marxista vagy bolsevik, kommunista eszmékkel, esetleg később vagy korábban. Az biztos, hogy a Tanácsköztársaság alatt akkori felesége, az említett Gyömrői Edit a közoktatási népbiztosságon dolgozott és Rényi Edit néven forradalmi verseket publikált.
A Tanácsköztársaság bukása után Rényi Edit és Rényi Ervin is elhagyta az országot, de már nem együtt. Rényiék – bár született egy közös fiuk – el is váltak, közös gyermekük 1944-ben meghalt. Rényi Ervin szinte rögtön újraházasodott, a temesvári Schönheim Ilát vette el; híressé vált fia is ott született meg 1920-ban, de nem sokkal később Berlinbe költöztek, majd Hamburgban éltek.
Rényiék a harmincas években költöztek vissza Magyarországra – nyilván az éppen „megszülető” Harmadik Birodalom elől menekültek, de messze nem elképzelhetetlen, hogy visszaköltözésükben a Kominternnek is szerepe volt.
Rényi Ervin a szovjet irodalom és propaganda fordítója volt, olyan anyagoké, mint Mihajlov A Szovjetunió című munkája és hasonló népművelő, kommunista műveké. Fordításait Rákosiék alatt a Szikra Kiadó jelentette meg [van, amit újra kiadott], az a kommunista vállalat, ahol fia, Rényi Péter dolgozott.
Persze a Szikra több volt ennél: Borvendég Zsuzsanna kutatása szerint – lásd a PS-en megjelent sorozat cikkét – ennek elődje volt a Vörös Hadsereg első Magyarországon alapított cége. „1944. november 7-én Szegeden hívták életre, ez volt a későbbi hírhedt Szikra Kiadó, amely ekkor még elsősorban csempészésre és más illegális gazdasági ügyletekre szakosodott. A cég gazdasági- és pénzügyeinek irányításával Vas Zoltánt és a szintén moszkovita későbbi miniszterelnököt, Nagy Imrét bízták meg, a pénztárosi funkciót ideiglenesen Háy László látta el.”
A béke barátai. Plakát a „dicsőséges” idejéből. Forrás: Fortepan.hu; adományozó: Bojár Sándor
Rényi Péter és a Szabad Nép
Rényi Péter a németországi általános iskolában a későbbi kancellár, Helmut Schmidt iskolatársa volt. A második világháború után gyorsan felemelkedett Rákosiék alatt.
A nyomdász végzettségű káder a Párttörténeti Közleményekben megjelent tanulmány szerint 1946 őszétől dolgozott a Szikra Kiadónál. 1948-ban került át „mint nyomdai összekötő” „az MDP propagandaosztálynak állományába”. Ott a bolsevik párt Központi Agitációs Osztályának a munkatársa lett. Később, 1954-től a rettegett Szabad Nép titkárságvezetője volt, hogy a forradalom után komolyabb ismertséget jelentő pozícióba kerüljön: a Népszabadsággá átnevezett pártlap „örökös főszerkesztő-helyettese” lett.
De valójában ő irányított.
Rényi Péter a maga eszközeivel részt vett az ötvenhatot követő megtorlásban, több kemény, sötét cikket írt. Logikus, hogy 1981-ben ő volt a szerkesztője és társszerzője a Népszabadság hírhedt cikksorozatának, az „Ez történt”-nek.
A könyvben is megjelentetett propaganda-kiadvány szerzői [„Pintér István, Sólyom József, Szabó László, Szántó Jenő, Várnai Ferenc, Vértes Imre”] lejáratták, bemocskolták ötvenhatot. Persze korábban is írt az „ellenforradalomról”: „Szabad földről üzenik” című „riportkönyvében” a disszidensek lejáratásával foglalkozott.
Ez történt. Vagyis dehogy ez. A Népszabadság hírhedt sorozata. Forrás: Arcanum
Máskor egy „túlságosan puha” kiállításon háborgott: „A Népszabadság május 5-i számában Rényi Péter joggal hiányolta az októberi ellenforradalmi események nyomát a Tavaszi Tárlaton kiállított művekben. A nyoma persze jelen van, abban az értelemben, ami valóban hiányként jelentkezik.
Hiányzik a pártos állásfoglalás, az ellenforradalom szocializmus-ellenes jellegének aktív leleplezése”
– írták 1957-ben.
Rényi Péter. A dátum ismeretlen. Fotó: MTI
Ezzel a komoly háttérrel természetesen a BM nem szervezte be Rényit; erre nem is volt szükség, a katonai hírszerzésnek nevezett MNVK-2-höz sorolták.
Ő is azok közé az állambiztonsági-hálózati fogaskerekek közé tartozott, akiket 1971-ben rá kívántak állítani egy nyugatnémet tanácsosra, Peter Scholzra. Az ügyről magam is írtam – bemutatva és rekonstruálva a különböző ügynököket, MNVK-2-eseket, akik szinte mind ismert újságírók, tévések voltak. De részt vett egy korábbi állambiztonsági akcióban is – ennek célpontja egy másik német diplomata, Hans Joachim Vergau volt. Annak az állambiztonsági játszmának a komolyságára jellemző, hogy Kerényi Máriát, a Magyar Rádió Külföldi Adások Főszerkesztőségének munkatársát le is tartóztatták.
A balkormányos nyugati autó
Ezért is volt kifejezetten érdekes az az interjú, amelyet Nagy Péter készített Vergau-val [megjelent a Betekintőben]. Főleg, mert Rényiről is mesélt.
„Ismeri Rényi Péter történetét? – kérdezett vissza a tanácsos a vele készült interjúban. –
Balkormányos nyugati autója volt, egy Ford, de nem vagyok benne biztos, lehet, hogy Audi volt, de azt hiszem, inkább mégis Ford.
Először is érdeklődött a német történelem iránt, és szeretett volna új könyveket kapni Bismarckról. Csak Bécsből tudtam hozni neki, ez volt az első dolog, amit onnan hoztam neki, aztán nem is tudom. […]
Egyszer Rényinek szüksége volt alkatrészekre az autójához, amiket lehetetlen volt Magyarországon beszerezni. Nekem csak időbe tellett, semmi másba, kimentem Bécsbe a Ford ügynökséghez, megvettem és elhoztam.”
A hírhedt Nem babra megy a játék
Ez nem a népnek tanított „krumplis tésztát faló” és lakótelepi kommunisták világa.
Ennél is érdekesebb, amire Rényi 1982-ben vállalkozott, amikor kiderült, hogy nem igazán érezte meg az idők változását. Az év decemberében „Nem babra megy a játék” címen a Népszabadság hirdette meg a „honvédő harcot az emberi jogok védői ellen”, akik sajtószabadságot és alkotmányosságot követeltek.
Párizs, 1984, bizalmi újságírók, a Hálózat emberei: Hajdú János (világos kabátban – MNVK-2.), mellette Pálfy József újságíró, a Magyarország főszerkesztője, Rényi Péter újságíró és Kovács István tudósító. Fotó: MTI
Nekitámadt a liberális ellenzéknek
Rényi, a főszerkesztő-helyettes ezt írta: „Valamit ideje volna tisztázni a szocializmus belső ellenzékével kapcsolatban, elsősorban a »státusukat« illetően. […]
Óriási arzenál, rendkívüli hatalom sorakozik mögéjük: gazdasági és politikai, katonai és propagandaapparátusával a Nyugat minden szocializmusellenes, antikommunista potenciálja és tartaléka. Az imperialista központok régen stratégiává emelték, hogy a szocializmuson belül különféle módon támogatni kell az eróziós, bomlasztó elemeket, az ellenzéki csoportokat és szervezeteket.
[…] Ezt kereken ki kell egyszer mondani, hogy világos legyen: nem babra megy a játék.”
A csavar az egészben, hogy Rényinek tulajdonképpen részben igaza volt.
Mégsem volt időszerű már ez a dörgedelem. Ezért lett ez a cikke a leghírhedtebb, hiszen a későbbi liberális elitet támadta meg.
Ezzel együtt természetesen könnyedén, sértetlenül túlélte a rendszerváltozást, 1988-ban nyugdíjazták, majd újonnan alakított kiadóknak dolgozott. A kisebbik fiával együtt. De folytassuk a nagyobbikkal, Rényi Gáborral.
Rényi Gábor és a Novotrade
Rényi Gábor az említett bolsevik-kommunista hálózat harmadik generációjához tartozik.
Ő már az üzletemberek, a külkeresek elitvilágának tagja volt. Rényi Gábor ma már talán visszavonult, de gazdag és befolyásos ember, akkor lett ismert, amikor a Novotrade vezérigazgatója lett. S közben „Kékesi Péter” fedőnéven bedolgozott az állambiztonságnak is.
Rényi Gábor nyilván az apja kapcsolatrendszerének is köszönhetően lett az első 1950 után alapított magyar részvénytársaság vezetője a nyolcvanas években, de azért természetesen az állambiztonsági háttér is kellett ahhoz, hogy elvégezhesse a munkát.
A Novotrade és Rényi történetét Borvendég Zsuzsanna kutatásaiból és könyvéből, Az impexek korából ismerjük; tény, hogy a cég hihetetlen iramban száguldott felfelé, és első kelet-európai vállalatként megjelent a bécsi értéktőzsdén.
Kevéssé szívderítő, hogy az első tőzsdebotrány is az övéké volt.
Novotrade – szigorúan behálózott vállalatok. Forrás: Fortepan.hu
Rényit konkrétan bűnsegédként tiltott értékpapír-kereskedelemmel vádolták. A Pesti Központi Kerületi Bíróság első fokon bűnösnek találta őt és a már teljesen ismeretlen Jákó Béla Pétert. Rényit ekkor még tizennégy hónap fogházbüntetésre ítélték – felfüggesztve.
Apja korábbi lapja, a Népszabadság ezt írta:
„A bíróság nem fogadta el azt a védekezést, amely szerint a Rényi lakásán talált és a részvény-mozgásról szóló feljegyzések az ügylet lebonyolítása után keletkeztek volna. Bizonyítottnak látta, hogy a manővereket a másodrendű vádlott tervezte meg és rögzítette írásban a jegyzetei között.”
Később a Fővárosi Bíróság is elmarasztalta őket, igaz, mérsékelte a büntetést.
Rényiék végül hat hónap felfüggesztett fogházi elzárást és csekély pénzbüntetést kaptak. Ugyanakkor – és ez a lényeg – mentesítették őket a büntetett előélet jogi következményei alól. Az is sokatmondó, hogy Rényi Gábort első fokon még felbujtóként, másodfokon már csak bűnsegédként nevesítették.
Rényi Gábor a Figyelőben. Forrás: Figyelő
Rényi András és a Milla
Rényi Péter másik fia, Rényi Gábor öccse, Rényi András is ismert közéleti személy. Befolyásos művészettörténész, esztéta és újabban elszánt kultúrharcos, aki politikai szempontból a Fidesz első kétharmados győzelme után lépett ki igazán a fényre.
Ennek felemlítése nem véletlen – ez a politikai váltás rengette meg anyagilag először azt a hálózatot (és azon belül a narratívát addig meghatározó belső értelmiséget) annyira, hogy ez már válaszlépéseket igényelt. Rényi András addig afféle háttérember volt – a posztkommunista-liberális kulturális hálózat a nagyközönség előtt jórészt ismeretlen arca.
A 2010-es választás viszont elindított valamit: szervezője volt a mára már régen kipukkadt, egykor nagyon megfuttatott, „Egymillióan a magyar sajtószabadságért” nevű csoportnak, azaz a Millának, amely az Orbán-kormány megbuktatására jött létre. Az ő fia Rényi Pál Dániel, a 444.hu ismert újságírója. De mivel túlléptünk a még befogadható terjedelmen – következő cikkünkben folytatjuk.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS