Alpári “Julius” Gyula, a Komintern ügynöke, akit Sztálin végül a Gestaponak adott

Bemutatom a “magyar maffia” újabb tagját: Alpári “Julius” Gyulát. Alpári azon internacionalista, kozmopolita kominternesek közé tartozott, akik a Tanácsköztársaságban, később több nyugati országban elvégezték a feladatukat. Kun Béla jobbkezeként kezdte, majd Lenin megbízásából ő szerkesztette a bolsevik propaganda fő eszközét, az Inprekorrt, később Franciaországban és Amerikában végzett titkos munkákat. A harmincas évekre a többi kominternessel ő is feleslegessé vált, Sztálinék odadobták a Gestaponak, akik megölték.

„Nyíregyháza fideszes vezetésű önkormányzata 2013-ban elhatározta, hogy tizenegy >gyanús csengésű< utcanevet megváltoztat, de a kérdés végül lekerült napirendről, amiben szerepe lehetett a lakossági tiltakozásnak. A városvezetés meg akart szabadulni többek között Alpári Gyulától, Károlyi Mihálytól, Zalka Mátétól, Rajk Lászlótól, Darvas Józseftől, Ságvári Endrétől, és az ártatlannak tűnő Úttörő utcától is” – írt némileg felháborodottan Kácsor Zsolt még 2013-ban a Népszabadságban (azóta a Népszavánál van) arról, hogyan próbáltak Nyíregyházán megszabadulni a kommunista múlt egy szeletétől. Alpári emlékezete persze nem csak számára volt fontos, N. Kósa Judit ugyancsak az egykori Szabad Népben emlegette (már 2015-ben) a kommunista propaganda egyik „hősét”:

„Annyit azért elárulok: a sachsenhauseni koncentrációs táborban kivégzett, korábban kommünár Alpári Gyulának nem lehet utcája Magyarországon”

– jegyezte meg szomorkásan. Fájdalom, de végül ezt a harcot is elbukták, amikor most rákerestem Alpári nevére, mindössze két települést villantott fel a kereső: Déget és Nagykátát. Pedig kár lenne a Komintern egyik ügynökéről, a „magyar maffia” egyik legismertebb tagjáról megfeledkezni. (Korábbi írásaim erről a magyar maffiáról, illetve a korszak kommunista ügynökeiről itt, itt és itt).

Alpári Gyula, a kozmopolita világforradalmár

Alpári Gyula Adler Mózesként született 1882-ben Dunaföldváron, de a Kominternben – és a kommunista mozgalomban – a Julius nevet használta.

Pályafutása hasonlóan indult a hozzá hasonlóan kozmopolita (így valójában se nem zsidónak, se nem magyarnak nem tekinthető) Pogány Józsefhez, aki Schwartz Józsefként született, de John Pepperként ölték meg a Szovjetunióban. Mindketten szociáldemokrataként indultak, a Népszavában dolgoztak és minden erejükkel részt vettek pártjuk bomlasztásában.

Alpárit a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) 1910-ben tartott XVII. kongresszusán zárta ki a soraiból, mivel „rágalmazó cikkeket írt a Német Szociáldemokrata Párt baloldali szárnyának különböző sajtóorgánumaiban”. Tehát végezte a feladatát. A pofon nem törte meg, a szerencsétlen, megtévesztett munkások még pénzt ís gyűjtöttek arra, hogy kimehessen Koppenhágába, a II. Internacionálé kongresszusára. A Kádár-korszakban megjelent számtalan méltatás egyikében (Aranyossi Magda: Ki volt Julius?) ezt írták: „Ott a döntőbíróságban megoszlottak a vélemények, az opportunista többség megerősítette az SZDP kizáró határozatát. De a forradalmi kisebbség, amelynek legismertebb tagjai Lenin, Zetkin, Luxemburg voltak, Alpári mellé állott.”

BME_TermeszetTarsadalomTechnika_1954__pages520-520
ParttortenetiKozlemenyek_1960_3__pages170-170 (1)

A fiatal agitátor Leninék támogatásával tért haza, 1911 tavaszán már új munkáspárt alapítását kezdeményezte és elindította a Szociáldemokrata című lapot. Az első világháborúban tüzérként szolgált húsz hónapot, majd hazajött és újságíróként folytatta. „Egy kispolgári és munkásrétegek számára szerkesztett budapesti németnyelvű polgári lapnál, a Neues Politisches Volksblattnál helyezkedett el – írta Aranyossi. –

Alpári tudása, ragaszkodása marxista meggyőződéséhez, hamarosan tekintélyt szerzett neki a lapnál, ahol rövidesen » bolseviki«-nek nevezték el.”

Kun Béla a Komintern 1935-ös kongresszusán. Nem sokkal később kivégezték / Forrás: Tortenelemportal.hu

Kun Béla jobbkeze lett

Rászolgált. Nagy pillanata természetesen a Tanácsköztársaság idején jött el, Kun Béla bizalmi embere lett. Méltatásában ezt írták: „A Tanácsköztársaság létrejötte után Alpári Gyulát Kun Béla mellé nevezték ki a külügyi népbiztosságba. Mivel a külügyi népbiztos Kun Béla volt, Alpári ezirányú gyakorlati tevékenységéről nem alkothatunk tiszta képet. […] Külpolitikai tevékenységén kívül Alpári hatalmas nevelő, oktató munkát fejtett ki. Járta Budapest kerületeit, az ország városait, iskoláit, a Vörös Hadsereg egységeit, és mindenütt, kis- és nagygyűléseken magyarázta a proletár-forradalom világtörténeti jelentőségét.

A mindennapi munka nem térítette el a legnagyobb feladattól, a proletárdiktatúra védelmétől. Június 14-én, a pártkongresszuson, amikor a párt elnevezéséről folyt a vita, Rákosi Mátyás mellett ő harcolt leghevesebben a szociáldemokrata és trockiista mesterkedések ellen.”

Ez a hőskölteménynek szánt részlet ma már vádiratnak is tekinthető. Sajnos nem tudjuk pontosan, mit is tett „proletárdiktatúra védelmében”.

Tény, hogy a korabeli sajtó Kun Béla helyetteseként írta le Alpárit, akit az 1920-tól megjelent visszaemlékezések kegyetlen, mindenre elszánt bolsevikként írtak le. Nem véletlen az sem, hogy a budapesti királyi ügyészség elfogatóparancsán Kun mögött ő állt a második helyen.

A bukás után Alpári Reichbergbe menekült, ahol elvtársaitól lakást kapott (!), majd részt vett a csehszlovák kommunista párt megalakításában és a helyi szociáldemokraták elleni akciókban. Egykori elvtársa, Fritz Runge visszaemlékezése a Párttörténeti Közleményekben jelent meg (1960), ebből kiderül, mennyire felháborította Alpárit, hogy felkerült Horthyék körözvényére: „Egyszer, midőn Alpári szerkesztőségünkben felkeresett, éppen a >Wiener Arbeiterzeitung< egyik cikkét olvastam, amelyben közölték a Magyar Tanácsköztársaság azon vezetőinek névsorát, akiknek elfogatása esetére a Horthy-fasiszták vérdíjat tűztek ki. Alpári, akinek a cikket megmutattam, fel volt háborodva a vérszomjas Horthy-banda fejvadászata miatt.

Az ő neve is ott volt a listán, fejére – ha jól emlékszem – 50 000 korona volt kitűzve. Így tudtam meg, hogy az az elvtárs, akit eddig Marmorstein neven ismertem, tulajdonképpen Alpári, Kun Béla jobbkeze volt.”

Marmorstein – egy újabb álnév. „Alpári reichenbergi tartózkodása idején Berlinen át kapcsolatban volt a Kominternnel, ami nagy hasznára vált mozgalmunknak. Ő maga többször utazott Berlinbe, hogy különböző kérdéseket megoldjon.” Hasznos munkát végezhetett, mert 1921-ben Moszkvába települt át, ahol magától Lenintől kapott komoly feladatot.

Alpári lett a Komintern legfontosabb propagandaeszközének, a később több nyelven megjelenő Inprekor(r)nak a vezetője, amely ellátta a nemzetközi pártlapokat és újságokat a hivatalos anyagokkal.

„Alpárira az összes kiadások főszerkesztői és felelős szerkesztői munkája hárult. E feladatnak különleges képességein kívül csak azért tudott megfelelni, mert párját ritkító nyelvtudása segítségével állandóan, elmélyülten tanulmányozta a marxizmust-leninizmust, a Kommunista Internacionále elméleti és gyakorlati működését. […] Mind e sokoldalú munkássága köziben, 1926-ban továbbfejlesztette az Imprakort. Külön távirati ügynökséget szervezett, amely nagyon értékes segítséget nyújtott a nemzetközi pártsajtónak. Az ügynökség naponta német, francia és angol nyelvű jelentéseket adott ki.”

Ebből is világos, hogy a kommunisták főpropagandistája, Willi Münzenberg egyik, ha nem a legfontosabb embere volt. „Bár Julius alapjában véve nyugodt életre vágyott, valójában mindig is a forró fazék körül buzgálkodott – írta róla Stephen Koch Kettős szerepben című művében. – Berlinben a húszas évek elején ő szerkeszti az Imprecor-t, a Komintern és a forradalom egyfajta kongresszusi jegyzőkönyvét, egyben a kommunizmus történetének felbecsülhetetlen értékű dokumentumát.”

A Komintern párizsi titkosszolgálatának vezetésében

Később – Hitlerék hatalomra jutásával – már lehetetlen volt német földön maradnia, előbb Svájcba ment, majd Moszkva Franciaországba küldte, ahol Koch kutatásai szerint 1935-ban már ő „volt a Komintern párizsi titkosszolgálatának egyik legmagasabb rangú funkcionáriusa” és Münzenberg párizsi összekötője.

Ekkor már tagja volt annak a tehetséges, de mindenre elszánt „magyar maffiának”, amelynek rajta kívül John Pepper (Pogány József), Louis Gibarti (Dobos László) és Theodore Maly (Mály Tivadar) volt az ismert, ismertebb alakja. Mind megfordultak az Egyesült Államokban is, ahol ők vezették Whittaker Chambers beszervezését, de legismertebb „ügyfelükké” a szuperkém, a brit Kim Philby vált.

Miután Alpáriáék elvégezték a feladataikat, haszontalanná, majd veszélyessé, felesleges kockázattá váltak. Ő is ugyanannak a hatalmi harcnak lett az áldozata, amely a régi gárda (a kominternesek, az internacionalisták) és Sztálin között zajlott. Koch bizonyítékai szerint a Szovjetunió egyszerűen odaadta a Gestaponak, hogy végezzék el helyettük a piszkos munkát. „Mi történt Juliusszal? – kérdezte cikkében elvtársa, Fritz Runge. – Alpárinak egy elvtárs segítségével sikerült kapcsolatba kerülnie a párttal. Azon a napon, amelyen találkozója lett volna, őt es a francia elvtársát letartoztatták. A francia elvtársat, aki szokni próbált, a Gestapo azonnal agyonlőtte; Alpárit egy németországi koncentrációs táborba hurcoltak és ott a nácik szigorú magánzárkában tartották, s végül meggyilkolták.”

ParttortenetiKozlemenyek_1960_3__pages170-170 (1)

Sztálin nem először és nem utoljára nyúlt ehhez az eszközhöz, Koch könyvében több példát is felsorol arra, amikor bonyolult játszmák során odadobták a régi elvtársakat a náciknak, hogy ne mindig ők végezzék el a piszkos munkát, és – ez a fontosabb: mártírokat gyártsanak az eltüntetésre kiszemelt elvtársakból.

Bár a kommunisták és utódaik időről-időre megpróbálják Alpárit “rehabilitálni”, ő is csak egy újabb példa arra, hogy – ahogyan Danilo Kiš elbeszélésének címe mondja – a kommunizmus „Az emse, amely felfalja tulajdon gyermekeit”.

Folytatom.