Remény, béke, bátorság – I. Bartolomaiosz konstantinápolyi pátriárka látogatásának üzenete

A XXI. század első évtizedeire az ökumenizmus, illetve a különböző keresztény felekezeteknek egy – sajnálatos és szégyenletes okból – új területe nyílt meg a közeledésre és a testvéri közösségre: ez pedig a keresztényüldözés. Ez a vértanúság-ökumenizmus járja át napjainkban a katolikus és ortodox egyházak együttműködését, a szükséghelyzet miatt – talán megkockáztathatom – soha eddig nem látott testvéri egymásrautaltságban és kölcsönös segítségnyújtásban – többek között erről beszélt portálunknak adott interjújában Kiss Bertalan vallástörténész, aki I. Bartolomaiosz konstantinápolyi pátriárka magyarországi látogatásának jelentőségét elemezte. Mint kiemelte, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szervezői a kölcsönös segítségnyújtásra is nagy hangsúlyt fektettek ezen az együtt töltött imádságos héten, és ezért várható kelet és nyugat kapcsolatának még szorosabbra fordulása.

Mint arról korábban beszámoltunk, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmával hazánkba érkezett I. Bertalan (I. Bartolomaiosz) konstantinápolyi pátriárka, az ortodox kereszténység legfontosabb alakja. A Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus más néven Konstantinápolyi Ökumenikus Patriarchátus az öt eredeti patriarchátus egyike, ilyen minőségében tiszteletbeli elsőséget élvez az ortodox egyházak között. A konstantinápolyi pátriárka ezért a keleti kereszténység legfontosabb alakja. Külön kiemelendő, I. Bertalan pátriárka nevéhez fűződik, hogy 2000-ben, az 1054-ben bekövetkezett egyházszakadást követően, Szent István királyt beemelte a keleti szentek közösségébe, ezzel államalapító királyunk ismét az egyházszakadás előtti egyház közös szentjévé vált. Arról Erdő Péter bíboros, esztergomi érsek beszélt nemrégiben sajtótájékoztatóján, I. Bertalan gesztusát csakhamar követte a moszkvai egyház hasonló gesztusa is, így teljessé vált az ortodox egyházban Szent István tisztelete. A pátriárka szombaton, a Kossuth téren tart beszédet, majd részt vesz a körmenetet megelőző misén. Látogatásáról Kiss Bertalan vallástörténészt kérdeztük.

Kiss Bertalan.

Még a katolikusok körében is kevésbé ismert a keleti egyházak felépítése. Mekkora súlyú egy ortodox elöljáró megjelenése az 52. Nemzetközi Eucharisztikus kongresszuson?
Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus több szempontból is figyelemreméltó esemény, nem csak szűkebb pátriánk tekintetében, hanem nemzetközi kitekintésben is. Keleti és nyugati egyházi vezetők ilyen szinten és ilyen számban általában ritkán, és jellemzően a Vatikánban találkoznak. A kongresszuson érseki szinten képviselteti magát mind az Orosz Ortodox mind a Szír Ortodox illetve az Örmény Katolikus egyházak, pátriárkai – tehát legmagasabb egyházi vezetői – szinten pedig a Melkita Katolikus, a Maronita Katolikus, a Káld Katolikus, valamint természetesen nem utolsó sorban a görög ortodoxia részéről maga a konstantinápolyi ökumenikus pátriárka I. Bartholomaiosz (Bertalan). Az a tény, hogy a keleti és a nyugati egyházakat kivételesen nem egy nemzetközi diplomáciai esemény, vagy egy társadalmi igazságosságot előmozdító találkozó konferencia hoz össze, hanem a hagyományos keresztény felekezetek tanításának központjában lévő eucharisztia, önmagában figyelemreméltó. A közös hit abban, hogy Jézus Krisztus valóságosan jelen van testében lelkében emberségében és istenségében a szentmisén átváltoztatott kenyér és bor színe alatt hangsúlyozottan húzza alá, hogy kisebb-nagyobb történelmi vagy teológiai nézeteltérések esetleg félreértések ellenére, a tanítás szíve azonos, és az ebből fakadó evangelizáció, továbbá az üldöztetésekkel való együtt szenvedés (conpassio) is azonos.

A budapesti alkalom mennyiben tekinthető a keleti és nyugati kereszténység közeledésének? Mit várhatunk a kölcsönös gesztusoktól?
A kongresszuson felszólaló afrikai és közel-keleti, valamint ázsiai püspökök, érsekek, bíborosok és pátriárkák nagy része olyan vidékről származik, ahol ők maguk és közösségük is a történelem során soha nem látott üldöztetésnek vannak kitéve. A huszadik század végéig kezdve a VI. Pál történelmi gesztusától, amikor is az akkori konstantinápolyi pátriárkával találkozott, és az 1054-ben történt kölcsönös kiközösítéseket visszavonták minden lehetséges gesztus megtörtént minden fél részéről. Azonban a 21. század első évtizedeire az ökumenizmus illetve a különböző keresztény felekezeteknek egy – ugyan sajnálatos és szégyenletes okból – új területe nyílt meg a közeledésre, és a testvéri közösségre: ez pedig a fent említett keresztényüldözés. Az üldözők ugyanis nem kérnek keresztlevelet, nem érdekli őket, ki melyik sok-sok századdal ezelőtti egyetemes zsinat alkalmával szakadtak le, őket csak az érdekli, hogy keresztények, tehát elpusztítható, sőt elpusztítandó ellenség. Ez a vértanúság-ökumenizmus járja át napjainkban a katolikus és ortodox egyházak együttműködését, a szükséghelyzet miatt – talán megkockáztathatom – soha eddig nem látott testvéri egymásrautaltságban és kölcsönös segítségnyújtásban. A kongresszus szervezői felismerve ezt a jelenséget, éppen erre is fektették ennek az együtt töltött imádságos hétnek a hangsúlyát, és ezért várható kelet és nyugat kapcsolatának még szorosabbra fordulása.

Mennyiben jelent sajátos helyzetet Magyarország földrajzi elhelyezkedése és történelmi öröksége, kezdve onnan, hogy Szent István még a keleti és a nyugati egyház közös szentje?
Szent István királyunk az ortodox kanonizált szentek közé emelése éppen a 20. század egyik nagy lépése volt. Azon túl, hogy látszólag egy szép gesztus, hatalmas egyháztörténeti jelentősége is van, továbbá világosan kijelöli a magyarok szerepét az egyház egységének munkálásában, és a kereszténység –ha úgy tetszik keresztény civilizáció – megmentésében is. Hazánk történelmének első pillanatától a keleti és nyugati egyház találkozási pontja volt, itt nálunk természetes, hogy keleti és nyugati keresztények együtt, testvéri közösségben – olykor még a vértanúság közösségében is – egy úton járnak. A Kongresszus szervezői prófétai érzékkel ragadták meg a jelentőségét annak, hogy Ferenc pápa választása Cebuban a következő kongresszus helyszínéül éppen Budapestre esett. Az egyházi résztvevők, akikkel eddig találkoztam, akár keletiek akár nyugatiak, ösztönösen felismerték ezt a lehetőséget, ehhez pedig valóban mintegy megkoronázásképpen, még Szent Péter utódja, Ferenc pápa is részt vesz a kongresszuson, és annak záró miséjét celebrálja, ami önmagában is ritkaságszámba megy (ti. hogy pápa jelen legyen Eucharisztikus Kongresszuson).

Mit sugall napjaink kihívásaiban az egyházak közös részvétele? 
Elsősorban reményt. Reményt arra, hogy az az élet, amelyet Közép-Európában hagyományként minden elnyomó diktatúra törekvései ellen szívünkben megőriztünk, az tovább adható, és utánunk még sok-sok generációnak jelenthet sziklát, és biztos fundamentumot. Békét sugall, amelyre különösen is nagy szükség van a tömegkommunikáció zaja által kaotikus hangzavarba taszított világba, ahol már-már olyan sok információ zúdul az emberekre, hogy éppen az igazságot nem engedi tündökölni. Ami pedig talán mindennél is fontosabb, bátorságot meríthetünk abból, hogy a világ szemében botrányos és már-már nevetség tanításáról – miszerint Jézus Krisztus valóságos teste és valóságos vére van jelen a legméltóságosabb oltáriszentségben – ennyi ember, a világ minden tájáról, minden üldöztetés ellenére tanúságot tesz.

A hétköznap embere számára milyen üzenete lehet I. Bertalan részvételének? 
Mindenekelőtt nagy reményem, hogy felkelti az érdeklődésüket keleti testvéreink évszázados hagyományai iránt. Egy olyan arca ismerhető meg a kereszténységnek, amely egy gyakran vele ellenséges tengerben mégis képes volt évezredeken keresztül megmaradni, köszönhetően annak, hogy szokásaikhoz hagyományaikhoz féltékenyen ragaszkodtak, és gondoskodtak azok sértetlen átadásáról, miközben evangelizációs kötelességüket sosem adták fel. Bízom benne, hogy ennek a keleti hagyománytiszteletnek a megismerése a nyugati kereszténység, a püspököktől egészen a hívekig inspiráló lesz, és így mi itt a nyugaton is mindinkább megszívleljük saját hagyományainkat, adott esetben újra felfedezzük őket, egy egyre ellenségesebb bálványimádó szekularizált kultúrában.

Vezetőkép: MTI