Pesti Srácok

Rémhírterjesztéssel gyanúsíthatják meg a Gyurcsány-párt Facebookon tajtékzó parlamenti képviselőjét

Rémhírterjesztéssel gyanúsíthatják meg a Gyurcsány-párt Facebookon tajtékzó parlamenti képviselőjét

Rémhírterjesztés bűntettének gyanúja miatt folytat nyomozást a mentelmi joggal védett személyek ügyében is eljáró Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselőjének egy hónappal ezelőtti Facebook-kirohanásával összefüggésben – tudta meg a PestiSrácok.hu. A szexbotrányba belebukó Gréczy Zsolt utódja, Varga Zoltán elszabadult indulatokról árulkodó posztot tett ki még márciusban a Facebook-oldalára a koronavírus-járvány kapcsán. A közösségi portálon többek között azt írta, hogy az „életéért fut az ország”, akár tízezer beteg is lehet, a kormány és az operatív törzs, meg amúgy mindenki hazudik, és meglepő, hogy az emberek nem ragadnak vasvillát és nem kergetik őket üvöltve a Dunának.

Varga Zoltán még márciusban azzal riogatott a közösségi oldalán, hogy “az életéért fut az ország”, és “a kórházak pincéiben a szervizesek leselejtezett intenzív lélegeztetőket próbálnak legalább halovány működésre bírni, miközben úgy teszünk, mintha valami őrült szabin lennénk mind”. Hozzátette, hogy mindeközben “hallgatjuk az operatív törzs éppen esedékes hazugságait”. Szerinte a közreadott betegszámokkal a szemünkbe hazudtak, és megállapította, hogy több ezer, akár tízezer beteg is lehet már (márciusban) az országban. Azt is állította, hogy a védőfelszerelés, a működő egészségügy és a lélegeztetőgépek ezrei azok, amik most segítenének, de ezek nincsenek. Éppen ezért szerinte az a meglepő, hogy az operatív törzs tagjait - meg nyilván a kormánytagokat - az emberek nem kergetik vasvillákkal a Dunának.

– írta Varga, aki azon is felháborodott, hogy eközben a miniszterelnök aggódott, hogy működött-e, működik-e a határzár. Az persze nem kérdés, hogy a vírus veszélyes, ráadásul a szakemberek és a kormány - mint az nemrég nyilvánosságra került – számolnak, számoltak vészforgatókönyvvel, de a képviselő Facebook-kirohanása a járványhelyzeten semmit nem segített, adott esetben inkább a pánikot fokozhatta volna. Nyilván erre ő is rájött, hiszen később törölte a posztját.

PestiSracok facebook image
Varga később törölte posztját.

A debreceni politológus - aki Gréczy Zsolt szexbotránya miatti lemondását követően került az Országgyűlésbe – bejegyzése miatt Tényi István tett bejelentést a Budapesti Rendőr-főkapitányságnál (BRFK), ahol rémhírterjesztés gyanújával indítottak nyomozást, ám az ügy a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) alárendeltségébe tartozó, a mentelmi joggal védett személyek ügyében is eljáró Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészséghez került – tudtuk meg a KNYF helyettes szóvivőjétől, Kovács Katalintól. Feltételezhető, hogy Varga személye miatt vette át az ügyészség a nyomozást, hiszen ő parlamenti képviselő, mentelmi joga van, így ellene csak az ügyészség arra hivatott szervei nyomozhatnak.

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.