Tegnap az Indexen megjelent egy cikk, amely a szokásos módon lehúzta a gazdaságvédelmi akcióterv keretein belül megindult kkv védelmi programot. Ezzel sikerült megdönteniük a saját rekordjaikat is, eddig ugyanis ügyeltek arra, hogy a hírtartalomban legalább egy igazságot tartalmazzon egy-egy írásuk. Most ez sem jött össze. Röviden: a „Dühösek a kkv-k: alig csordogál a beígért segítség” címmel megjelent anyagukban egyetlen adat és állítás sem felel meg a valóságnak. Le is kellett venniük a honlapjukról.
A gazdaságvédelmi akcióterv kereteit a kormány tavasszal, az első koronavírus-válság alatt dolgozta ki. Az elképzelés lényege az volt, hogy a kis és középvállalkozások, amelyek a legtöbb munkahelyet biztosítják a gazdaságban, megőrizhessék lehetőségeiket és a munkahelyeket. A PestiSracok.hu a pénzügyminisztériumi forrásától megtudta, hogy a terv előkészítésére nem volt ugyan sok idő, de mégis a korábbi elvek mentén lehetővé vált egy megalapozott terv kidolgozása.
Kevés idő alatt kellett átgondolni a korábbi növekedéshez illesztett pályázati struktúrát, de egyelőre úgy tűnik, be fog válni az elképzelés.
– mondta el forrásunk a PestiSracok.hu-nak.
A gazdaságvédelmi akcióterv keretein belül a kormány olyan programot indított el, amely egyébként alapelveiben nem tartalmaz újdonságot: a magyar kis- és középvállalkozások támogatásán keresztül képzeli el a munkahelyek megvédését a koronavírus válság okozta kihívások kiegyensúlyozására. A komoly kormányzati források megnyitása a gazdaságba ebben a rendkívüli helyzetben ugyanakkor valóban rejt magában kockázatokat: nyilván, ha a terv nem sikeres, akkor a gazdasági szereplők bizalma is meginoghat a kormányzat cselekvőképességében.
A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program gazdaságpolitikai szerepét tekintve a 2014-2020 közötti fejlesztéspolitikai időszakban a legnagyobb súlyú operatív program hazai és európai szinten is. A közel 3000 Mrd Ft keretű Operatív Programból már több mint 2000 Mrd Ft került a gazdaság vérkeringésébe, eddig több mint 23 ezer vállalkozást támogattunk, közel 680 ezer embert ért el munkaerőpiaci és képzési programon keresztül.
– közölte a PM-es forrásunk..
Az Index tehát pontosan ezt a területet szemelte ki. Amennyiben a gazdaságvédelmi akcióterv fontos elemének számító GINOP területén komoly késlekedés mutatkozik, bizonyára nehézzé válna a gazdaság átsegítése a koronavírus-válság hatásain. Az index gazdaságvédelmi akcióterv szolgálatába állított fejlesztési forrásokat lehúzó írásában bátor kijelentést tett, tudniillik azt, hogy a pályázati kiírás után majdnem fél évvel még mindig csak 15-20 a sikeresnek ítélt pályázatok száma.
Valószínűleg nem figyelhettek a tényekre, ugyanis a pénzügyminisztérium közlése szerint két operatív programon keresztül már közel 4000 vállalkozás nyert el több mint 96 milliárd forint fejlesztési forrást. Ez a jelentős fejlesztési lehetőség igen komoly hozzájárulás 117 ezer munkahely megtartásához. 4000 pedig – bár matekban mi sem vagyunk jók – többnek tűnik mint 15-20.
A GINOP forrásaiból idén több mint 420 Mrd Ft-ot csoportosítottunk át a koronavírus gazdasági hatásainak enyhítésére. A keretből – többek között – 100 milliárd forint a vállalati beruházások ösztönzésére, 200 milliárd forint munkahelyvédelemre, és 110 milliárd forint a vállalatok likviditásának biztosítására lett fordítva
– közölte még a PM.
A cikkben a pályázati keretösszeget is elnézték – vagyis, ha jóindulatúak vagyunk, csak az első számot nézték, ami a program kezdetekor jelent meg – 50 milliárd forintos összegről írnak. A Pénzügyminisztérium közlése szerint ez nem így van, a kormány már 2020 júniusában megduplázta a keretösszeget, vagyis 100 milliárdra emelte a forrást.
Egyébként nem lett volna nehéz követni a helyes összegről szóló híreket, hiszen arról beszámolt Varga Mihály pénzügyminiszter, illetve a PM szakterületért felelős államtitkára Rákossy Balázs is.
Ennek a nem túl alapos tájékozódásnak lehet köszönhető az a hiba is a cikkben, hogy „a kormányzat 2000 körüli pályázattal számolt”. A Pénzügyminisztérium szerint ugyanis 4000 cég jelentkezésével számoltak, és ennyi pályázat – tájékoztatásuk szerint – ténylegesen be is érkezett.
Aki egyébként a támogatói döntések előrehaladásáról óhajt tájékozódni, a tökéletes, sohasem tévedő, hazugsággal sosem vádolható Index fals cikke alapján felbuzdulva, az bátran megteheti, az adatok ugyanis természetesen nyilvánosak a palyazat.gov.hu oldalon.
Ezt javasoljuk mi is az Indexnek.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS