Forró drót
Dobrev eltévedt Kecskeméten: nem tudta, férfi vagy nő a polgármestere a városnak, ahol fórumozott
Kínosat bakizott Dobrev Klára Kecskeméten: a DK miniszterelnök-jelöltje nem tudta, hogy női polgármestere van a hírös városnak. Tévedésére az utcán megtartott fórum résztvevői figyelmeztették. Most a buszok légkondicionálásán spórol a főváros vezetése
A Budapesten közlekedőknek nem elég, hogy a felújítások miatt hosszabb menetidővel kell számolniuk több buszjáraton, előfordulhat, hogy ezeken légkondicionálás nélkül kell utazniuk. A BKK szerint a légkondicionáló berendezéseknek is sok már ez a meleg. Erősödik az európai jobboldal az olasz sajtó szerint
Egyre szorosabbá válik az európai jobboldali erők szövetsége. A kontinens jövőjéről írtak alá közös nyilatkozatot, amelyben elutasítják az európai szuperállamot és kiállnak a nemzetállamok szabadsága mellett. Egyetemisták tiltakoztak az ELTE bölcsészeinek érzékenyítő kampánya ellen
A LMBTQ-lobbi és a genderpropaganda immár nemcsak Nyugaton, de nálunk is leuralta a felsőoktatást, azonban vannak még józan hallgatók, akik szembe mernek szállni a fősodorral. Az Egyetemi Ellenállás Budapesten és Szombathelyen akciózott az agymosással szemben. Varga Judit: a jobbközép politikai közösségek nem hagyják elveszni a szabad Európa eszméjét
Olasz, francia, spanyol, dán, észt, litván, finn, bolgár, osztrák és holland pártok is csatlakoztak a magyar kormánypártok mellett ahhoz a lengyel nyilatkozathoz, amely egységesen lép fel a nemzeteket felszámoló európai szuperállam koncepciójával szemben. Résen kell lennünk és erősen kell tartanunk védvonalainkat, hogy az Európa jövőjéről szóló konferencia-sorozat ne essen át a ló túloldalára. Meg kell akadályoznunk az alapszerződések újraértelmezését és az integráció káros továbbmélyítését, hogy elkerüljük az újabb válságokat – írta pénteken este közzétett Facebook-bejegyzésében Varga Judit. Az igazságügyi miniszter megjegyezte: jó látni, hogy mennyien vagyunk Európa-szerte, akik a józan ész mentén képzelik el kontinensünk jövőjét, akik készek megvédeni a nemzeti értékeket, a családokat és a keresztény hagyományokat. Nem sikerült az újabb helvét bravúr, Oyarzabal nem hibázott a végén – Svájc–Spanyolország 1–1 (büntetők után: 1–3)
Célegyenesbe fordult a labdarúgó Európa-bajnokság, hiszen immár a legjobb négy közé kerülésért mérkőznek a csapatok. A mai első negyeddöntőn Spanyolország és Svájc csapott össze. A vezetés gyors megszerzése után a spanyolok egy kicsit talán ráültek az eredményre, így Svájc nem csupán egyenlíteni tudott, de kiharcolta a hosszabbítást és a büntetőpárbajt is. Az újabb nagy bravúr azonban már nem sikerült, Spanyolország jobban bírta az idegek harcát és bejutott az Európa-bajnokság legjobb négy csapata közé.
Nem alkalmazható a jogállamisági mechanizmus a gyermekvédelmi törvény kapcsán (Videó!)
Nem alkalmazhatja a jogállamisági mechanizmust Magyarország ellen az Európai Bizottság a "melegellenes" törvénymódosítások miatt – írja a Euronews Věra Jourová EB-alelnök nyilatkozatára hivatkozva. A Bizottság alelnöke szerint a Bizottság már feltette kérdéseit a magyar kormánynak, és válaszokat vár a jogszabállyal kapcsolatban. Dzsihadistákat támogathatott Mark Rutte kormánya
Érdekes dolgokat fedezett fel a V4NA hírügynökség a holland kormánnyal kapcsolatban. A nemzetközi hírügynökség értesülései szerint ugyanis dzsihadistákat és az alapvető emberi jogokat megsértő csoportokat is támogatott a Mark Rutte vezette holland kormány 2015 és 2018 között. A miniszterelnök, amikor fény derült a finanszírozási problémákra, személyesen kezdte el akadályozni a nyomozást, amely így 2018 helyett csak 2021 februárjában indulhatott el. Újabb botrány: a franciák két futballsztárja trágár módon szidja az ázsiaiakat (felvétel!)
Napok óta a világbajnoki címvédő francia válogatott körüli balhéktól hangos a sajtó. Először jöttek a Svájc elleni kiesésre adott kifogások, majd a játékosok hozzátartozóinak nézőtéri konfliktusa, végül a budapesti Marriott szidalmazása – írja az Index. Rendkívüli: Jakab Pétert agyon akarják ütni Tapolcán, megjelent a Betyársereg néhány tagja – Felsorakozott a rendőrség!
Jakab Péter Jobbik-elnök Tapolcára látogatott, agyon akarják ütni, felsorakozott a rendőrség – tudósít a Vadhajtások. Meghosszabbították a terrorcselekmény előkészületével gyanúsított kecskeméti iszlamista letartóztatását
Meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság három hónappal annak a férfinak a letartóztatását, aki terrorcselekmények elkövetésére készült Magyarországon a megalapozott gyanú szerint – közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel. A kormány elfogadta a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs első javaslatait
Elértük az öt és fél millió beoltottat, azonban a küzdelem ezzel még nem ért véget; a gazdaság újraindításáért felelős operatív törzs azon dolgozik, hogy a járvány utáni helyreállítás minél egyszerűbben működjön. A csoport munkája kapcsán Szijjártó Péter keddi ülésükön úgy fogalmazott: Európa leggyorsabb gazdasági újraindulása a feladat, annak érdekében, hogy az ország ki tudja aknázni azt a másfél–két hónapnyi előnyt, amelyet a sikeres oltási program gyorsaságával elért. Ennek érdekében a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs letette az első javaslatait a kormány asztalára, amelyek közül hatot már el is fogadtak.
Szijjártó: az oltóanyagok ügye nem ideológiai kérdés
Magyarország és a Seychelle Köztársaság is sikeres oltási programot hajtott végre, aminek az a kulcsa, hogy egyik országban sem tekintették ideológiai kérdésnek az oltóanyagok ügyét – fogalmazott Szijjártó Péter. Megvan az öt és fél millió beoltott
A kormány járványkezelése meghozta az eredményét, elértük az öt és fél millió beoltottat. Erről a kormány hivatalos Facebook-oldalán adtak tájékoztatást. Orbán Viktor ma reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában vázolta fel, milyen enyhítésekre kerül sor a bűvös szám átlépésével. A Fidesz is csatlakozik az Európa jövőjéért indított lengyel kezdeményezéshez (Videó!)
Az Európai Unió (EU) tagországai tíz pártjának, köztük a Fidesznek és a lengyel Jog és Igazságosságnak (PiS) vezetői pénteken, fővárosaikban egy időben Európa jövőjéről írtak alá közös nyilatkozatot, amelyben kiállnak az EU eszméje mellett, de elutasítják az európai szuperállamot. Az aláírás kapcsán Orbán Viktor a Fidesz közösségi oldalán tett közzé videobejegyzést. Pokol Béla: a Chávez-féle alkotmánypuccsot koppinthatja le a magyar baloldal
Az egykori marxista venezuelai elnök, Hugo Chávez alkotmánypuccs-receptjét követné a baloldal, amikor azt hirdetik, hogy kormányra kerülésük esetén kétharmados többség hiányában is átírnák az alaptörvényt – derül ki Pokol Béla alkotmánybíró tavaly megjelent tanulmánykötetéből, ahol arra is rámutatott, hogy a törvénytelen eljárás rossz precedenst teremtett Latin-Amerikában, és Európában is hasonlóra lehetne számítani. A szerző az alkotmányos garanciáknak az alaptörvénybe történő belefoglalását javasolja. Szlovéniában is szigorúbban büntetnék a pedofilokat
A jelenleg érvényes jogszabályok nem eléggé szigorúak, ami lehetővé teszi a legvisszataszítóbb bűncselekmények, a gyerekekkel szembeni visszaélések számának növekedését – jelentette ki Aleš Hojs szlovén belügyminiszter pénteken, Ljubljanában, külföldi újságíróknak nyilatkozva. Nézők nélkül rendezhetik meg az olimpiát
Szuga Josihide japán miniszterelnök csütörtökön vetette fel a nézőmentes olimpia lehetőségét. A miniszterelnök szerint a japánok biztonsága a fő prioritás. „A nép fia” találkozott a valósággal – Építkezési dolgozó tette helyre Jakab Pétert
Jakab Pétert képen vágta a valóság. Történt ugyanis, hogy ismét el akarta játszani „a nép gyermekét” és egy építkezésen készített videót, amelyben ismét elmonda, hogy „Orbán lop, de ők majd visszaadják”. Azonban a forgatás kis híján balesetbe torkollott, hála Jakab asszisztensének, aki a legkevésbé sem adott a munkavédelmi szabályokra. Láng Zsolt: Nekünk Budapest az első! – A baloldal nélkül is építkezni szeretnénk (videó!)
Láng Zsolt, a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője a Budapesti Fidesz közösségi oldalán megosztott videóban elmondja, hogy nekik a baloldallal ellentétben nem a háborúzás, hanem az építkezés a céljuk. Hozzátette: aki csatlakozni szeretne ehhez a munkához – mert neki is Budapest az első –, az vegye fel velük a kapcsolatot. Orbán Viktor: Együttérzünk Ausztriával, a migrációt meg kell állítani! (Videó!)
Orbán Viktor közösségi oldalán közzétett videobejegyzésében fejezte ki együttérzését az ausztriai események kapcsán. Amint arról mi is beszámoltunk, Ausztriában bevándorlók gyilkoltak meg egy tizenhárom éves kislányt. A kormányfő kitért arra is, mennyire rossz előjel, hogy az elkövetők afgánok voltak, hiszen az USA afganisztáni kivonulását követően az ország állapota várhatóan csak még rosszabb lesz. Parizert prédikál és steaket eszik – A Pesti TV riportere elcsípte Jakab Péter tízmilliós autóját (Videó!)
Bohár Dániel leplezte le Jakab Péter képmutatását a politikus legutóbbi fórumán. Bár a Jobbik elnöke elkerülte a válaszadást a riporter kérdéseire, azonban mégis lebukott: a kampány során egy régebbi, kissé kopott kocsival játssza a nép gyermekét, Bohárnak sikerült elcsípnie, ahogy a kampányhoz használt egyszerű autó mögött ott parkol Jakab saját kocsija, méghozzá személyi sofőrrel. Gyurcsány nagy fába vágta a fejszéjét – Most a kormány családpolitikáját támadja
Gyurcsány Ferenc újabban a kormány családpolitikáját kezdte bírálni. Azt a családpolitikát, ami éppen a 2010 előtti kormányzatok kártékony tevékenységét igyekszik rendbe hozni, és amit nemzetközileg is elismernek, sőt, példaként tekintenek rá. Nehéz terepre tévedt tehát, mivel 2010 óta soha nem látott lehetőségek nyíltak meg a családok előtt. A holland tévében feliratozták a "náci himnuszt"
Érdekes "bakit" követett el az NPO holland közszolgálati televízió. Mint arról a Focus című német hetilap online oldala is beszámolt, a meccs elején, Németország nemzeti himnusza idején a televízió képernyőjén a német himnusz első versszakának szövege (Deutschland, Deutschland über alles) futott a képernyőn. Ez az a szövegváltozat, amelyet a nemzeti szocialista időszakra utalva "náci himnusznak" is nevez az európai közbeszéd. Ajánljuk még
Lukács Dániel lett a rangadó hőse – Üllői úti győzelmével élre állt a Puskás Akadémia
Lukács Dániel két góljával a Puskás Akadmémia némi meglepetésre legyőzte a Ferencvárost az NB I 4. fordulójának rangadóján. Hősies győri védekezés, harmatgyenge svéd akciók - az ETO jutott tovább a Konferencia Ligában
Hatalmas, kilencven percen át tartó küzdelem után továbbjutott a Győri ETO az AIK Stockholm ellen. Közel 4 milliárdot kaszált a balos önkormányzatoktól és a BKM-től a fenyvesi üdülőügyletben megbukó cég, amelyik Trippon házát is felújította
A BKM - vagyis a fővárosi önkormányzat százszázalékos tulajdonában lévő közműszolgáltató holding és elődje, a Főtáv Zrt. több közbeszerzésében mindkét kivitelező cég indult azok közül, amelyekről korábbi cikkünkben megírtuk, úgy újították fel a balatonfenyvesi FŐTÁV üdülőt, hogy több szereplőből álló cégláncolaton folyatták végig a pénzt, majd a kivitelezést ténylegesen elvégző kisvállalkozást nem fizették ki. A Szin-Ker Kft. 2006 óta hasít a közbeszerzéseken, a fenyvesi projektben maga alá alvállalkozóként bevont Norton Vision Kft még kezdő ezen a terepen. A fókuszunkba került cégek rendre indultak el ugyanazokon a fővárosi közműcégek által kiírt tendereken, ezeket egy kivételével a Szin-Ker nyerte. Tényfeltáró riportsorozatunk mostani részében bemutatjuk, hogy a Szin-Ker jóval több mint Mártha Imréék kedvenc építőipari cége. 2019 óta a BKM-től és baloldali vezetésű fővárosi önkormányzatoktól közel milliárd forintot kaszáltak a közbeszerzéseken. Ez idő alatt a nettó árbevételük elérte a 10 milliárd forintot, amiből most kapaszkodjanak meg, addig sakkoztak, míg 50 millió forint adózási kötelezettség sem keletkezett. Itt érdemes felidézni, hogy éppen a minap derült ki egy másik építőipari cég vezetőjének nyomozóhatóság előtt tett vallomásából, hogy Újpesten például a SZIN-KER Kft-nek azért cserébe, hogy több száz millió forint értékben munkát kapjon, ingyen fel kellett újítani Trippon Norbert házát. Ezt úgy oldották meg, hogy egy másik cégtől teljesítés nélküli fiktív számlákat kértek - ezzel fedték le a körübelül 200 millió forint értékű családi ház átépítési munkáit. A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.