Forró drót
Takács Péter: Magyar lezüllesztette a parlamentet
A volt egészségügyi államtitkár, fideszes országgyűlési képviselő szerint ezzel a gyűlölet áradattal ráültek a hülyeség vonatra, amin nincs fék. A tiszás szavazók egyelőre támogatják a demagóg, hazugságra épülő gyűlölet kampány folytatását, de majd akkor döbbennek meg, amikor az 1200 Magyar Péter ígéretből a költségvetésben csak kevés fog megvalósulni - vetítette előre Takács Péter.Ezrek menekültek el a haiti fővárosból az erőszakos cselekmények miatt
Ezrek kényszerültek elmenekülni június eleje óta a haiti fővárost, Port-au-Prince-t sújtó erőszakos cselekmények miatt – közölte szerdán az ENSZ Humanitárius Ügyeket Koordináló Hivatala (OCHA).Végső búcsút vettek Puhl Sándortól
A Szent István-bazilikában végső búcsút vettek Puhl Sándortól, a világ egykori legjobb játékvezetőjétől, az MLSZ Játékvezetői Bizottságának alelnökétől.Karácsony szerint Orbán játszotta el az emberek bizalmát
Karácsony Gergely az Index Kibeszélő című műsorának adott interjújában beszélt többek között miniszterelnök-jelöltségéről, a Fudan Egyetemhez fűződő gondolatairól, de arról is, hogy mennyi ideje van a nyelvtanulásra „számos elfoglaltsága” mellett. Az interjú legizgalmasabb része mégis az volt, amikor kijelentette, hogy „Orbán Viktor mindannyiunkat cserbenhagyott”.A Klubrádió miatt indít újabb kötelezettségszegési eljárást Brüsszel
Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen a Klubrádió ügyében – derült ki a bizottság honlapján szerdán közzétett bejelentésből. Az EB azzal érvel, hogy a rádió esetében az arányosság és diszkriminációmentesség elvei sérültek a magyar médiatörvény alkalmazásakor.Szálljon ki a kocsiból és menjen gyalog – Ezt üzeni Karácsony a budapestieknek
Hát szálljanak ki a kocsiból, és menjenek gyalog – ezt üzente Karácsony Gergely azoknak az autósoknak, akiknek nem tetszik, hogy a koncepció nélküli lezárások miatt lassan lehetetlen kocsival haladni a fővárosban. Egy pillanatra visszatértek a 2010 előtti idők, akkor volt jellemző ez a stílus. Gyurcsány Ferenc stílusa.Ezúttal a Momentum nyolcadik kerületi jelöltje mutatta meg a párt szellemi szintjét
Új csillag ragyog az égen a Momentum égboltján. A párt józsefvárosi országgyűlési képviselő-jelöltje beleállt Kocsis Mátéba azért, mert szerinte a kerület országgyűlési képviselője hiába az egyik legbefolyásosabb kormánypárti politikus, nem intézte el sem Józsefvárosnak, sem Ferencvárosnak, hogy útfelújítási támogatást kapjon. A momentumos jelölt csak azt nem vette figyelembe, hogy útfelújítási támogatást azok a kerületek kaptak, ahol van földút, a VIII. kerületben viszont ilyet keresve sem fog találni.Novák Katalin: a magyarok újra élvezik a szabadságot
A magyar emberek a koronavírus-járvány tetőzése után újra élvezik a szabadságot, az életet – jelentette ki Novák Katalin, a Fidesz alelnöke egy angol nyelvű rádiós beszélgetésben, amelyet a saját Facebook-oldalán tettek közzé szerdán.A Fidelitas Írországba küldené Niedermüller Pétert a foci-Eb idejére
A Fidelitas Írországba küldené Niedermüller Péter VII. kerületi DK-s polgármestert a 2021-es labdarúgó-Európa-bajnokság idejére, hogy ne zavarja a magyar emberek szurkolását – mondta az ifjúsági szervezet kerületi elnöke szerdán, sajtótájékoztatón, Budapesten.Továbbra is a CDU/CSU a legnagyobb támogatottságú politikai erő Németországban
Továbbra is a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetsége a legnagyobb választói támogatottsággal rendelkező politikai erő Németországban – mutatta ki egy szerdán ismertetett felmérés.Szijjártó: Magyarország és Marokkó az oltási kampány élén áll
Magyarország Európában, Marokkó pedig Afrikában a koronavírus elleni oltási kampány élén áll; ennek oka, hogy egyik ország sem volt hajlandó sem ideológiai, sem geopolitikai vonatkozásban megközelíteni az oltások ügyét, Nyugatról és Keletről is vásárolt oltóanyagot – jelentette ki szerdán, a marokkói fővárosban, Rabatban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Nászer Burita marokkói külügyminiszterrel közös sajtótájékoztatóján.Hidvéghi: az Európai Parlament politikai rendőrséget játszik
Az Európai Parlament (EP) baloldali, bevándorláspárti képviselői politikai rendőrséget játszanak, durván támadják azokat a nemzeti kormányokat és országokat, amelyek nemet mondanak az illegális migrációra, az erőltetett gender-ideológiára, és arra, hogy Brüsszelben döntsék el, miről mit lehet gondolni és mondani – jelentette ki Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő szerdán, Strasbourgban.Drogbandát füleltek le Kecskeméten
Tizenkét drogkereskedő letartóztatását rendelte el a Kecskeméti Járásbíróság. A hálózat tagjai a gyanú szerint Kecskeméten, Szolnokon és Jászkarajenőn hosszabb ideje, szervezetten árulták a kábítószert – közölte szerdán a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség sajtószóvivője.Újabb módosítással bővülhet a pedofilellenes törvényjavaslat
A pedofilellenes törvényjavaslat egy, a gyermekek védelmét erősítő módosítással bővülhet, amelynek keretében betilthatják, hogy a tizennyolc éven aluliak szexuális tartalomhoz jussanak.Az Európai Parlament megszavazta az uniós Covid-igazolványt
Július 1-jétől bevezetik az egységes uniós digitális Covid-igazolványokat, amelyeknek használata megkönnyíti az utazást, és segít fokozatosan, összehangoltan feloldani a korlátozásokat is. Az új uniós igazolást az összes tagállam elismeri az Európai Parlament közleménye szerint – írja a Euronews.Fekete-Győr visszahozná az ötvenes éveket
Fekete-Győr András az ATV-ben belengette, hogy egy esetleges baloldali győzelem esetén visszatér az ötvenes évek világa. A politika irányítja majd a bíróságokat és a rendőrséget, valamint visszaállítják a határellenőrzéseket is – írja a Drót.info.Magyarország és Marokkó elismeri egymás védettségi igazolásait
Magyarország és Marokkó megállapodott, hogy kölcsönösen elismeri egymás védettségi igazolásait – jelentette be szerdán a marokkói fővárosban, Rabatban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Nászer Burita marokkói külügyminiszterrel közös sajtótájékoztatóján.Szili Katalin: egy jó szakképesítés felér egy diplomával
Egy jó szakképesítés felér egy diplomával, ezért támogatja a Nemzetpolitikai Államtitkárság a kárpátaljai magyarok szakképesítésének megszerzését – közölte szerdán a határon túli autonómiaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott.Első fokon egy évre tiltották el Sidi Pétert – Lecsúszhat az olimpiáról
A Magyar Sportlövő Szövetség (MSSZ) fegyelmi bizottsága első fokon egy évre eltiltotta Sidi Pétert, aki a márciusi indiai világkupán a vádak szerint jogosulatlanul bement Péni István szobájába. Amennyiben az ítélet jogerőre emelkedik, az olimpiai kvótás Sidi lemarad a tokiói játékokról.A teljes ellenzék kihátrál a Momentum szolnoki jelöltje, Kármán Irén mögül
A teljes ellenzék elutasítja a Momentum jelöltjét Szolnokon. Kármán Irénnek a fenyegetőző, ellentmondást nem tűrő, lekezelő modora miatt gyűlt meg a baja a szivárványkoalíció tagjaival.Leleplezte magát Karácsony Gergely: nincs középfokú nyelvvizsgája
A főpolgármester próbálja bagatellizálni a nyelvvizsgája körüli mizériát, ezért időnként kitesz egy posztot arról közösségi oldalán, amiben azt sugallja, hogy a jobboldali média csak rászállt erre az ügyre, teljesen alaptalanul. Annak érdekében, hogy ezt továbbra is bizonygassa, tegnap is kitett egy bejegyzést a témával kapcsolatban, amelyben megadta az angol nyelvvizsgája megszerzésének időpontját. Csakhogy ebben az időpontban a lektorátusi nyelvvizsgát szerezhette meg, ami csak egy egyetemi vizsga idegen nyelvből, de nem államilag elismert és nem is középfokú szintű.A bátor Karácsony Gergely Tóth Csabát támogatja a zuglói előválasztáson Hadházy Ákossal szemben
Karácsony Gergely nemrégiben bejelentette, hogy Tóth Csabát fogja támogatni a zuglói előválasztáson Hadházy Ákossal szemben. Azt a Tóth Csabát, aki "állítólag" többször is megfenyegette zuglói "karrierje" során a főpolgármestert és annak családját. Úgy tűnik, az "összefogást" az sem zavarja, ha a tagjai néha "el akarják ásni" egymást.Lavrov szerint Washington jelentős tényeket tart vissza a maláj utasszállító ügyében
Kolosszális jelentőségű tényeket titkol el az Egyesült Államok a 2014-ben Délkelet-Ukrajna felett lelőtt maláj utasszállító ügyéről, mert nem adja ki az ebben az időszakban készített műholdas felvételeit – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy szerdai moszkvai tanácskozáson.A rendőrség és a NAV is nyomoz a NAIH által elmarasztalt Szcientológiai Egyház ügyében
Elutasította az Alkotmánybíróság (Ab) a Magyarországi Szcientológia Egyház alkotmányjogi panaszát, amelyben a vallási egyesület a Kúria tavalyi döntését akarta megsemmisíttetni. A legfőbb bírói fórum ítéletében helybenhagyta azt az elsőfokú döntést, amelyben a Fővárosi Törvényszék elutasította az egyesület keresetét. Ebben a szcientológusok a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság (NAIH) őket elmarasztaló határozatát támadták meg. Bár minden követ megmozgattak a szcientológusok, hogy érvénytelenítsék az őket elmarasztaló határozatát, nem jártak sikerrel – derül ki a Mandiner cikkéből.Koronavírus elleni vakcinákat akart tönkretenni egy amerikai gyógyszerész
Három év börtönbüntetésre ítéltek az Egyesült Államokban egy gyógyszerészt, mert megpróbált tönkretenni több száz, koronavírus elleni vakcinát – adta hírül kedden az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma.Ajánljuk még
































