Forró drót
Orbán Viktor: A baloldal be akarja hozni a migránsokat
Magyarország készen áll, hogy ahol tud, ott segítséget nyújtson Olaszországnak, így ha végre elszánja magát, hogy a határokat megvédi, segítünk, és abban is, hogy az itt lévő migránsokat hazavigyék - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) párttalálkozóján, szombaton, Rómában. Orbán Viktor szerint a baloldal be akarja hozni a migránsokat. Erőszakos tüntetések és rendőri agresszió Párizsban
Ismét tüntetnek a sárgamellényesek Párizsban – közel egy év óta ez a 45. tüntetésük. De tüntetnek nem sárgamellényesek is, ők a nyugdíjtörvény ellen, és ezen kívül még van egy klímatüntetés is. Macron szociálisan érzéketlen gazdaságpolitikája miatt ismét rendkívül feszült a helyzet Franciaországban. A rendőri erőszak ma sem maradt el: Párizsban könnygázzal oszlatták a tüntető tömeget, 120 embert pedig bevittek. A tömegben a Figaro észrevette a nagy francia színészt, Lambert Wilsont. Ugyanakkor a szélsőbaloldali anarchisták is készülnek, azaz arra lehet számítani, hogy ismét autókat fognak felgyújtani és üzleteket semmisítenek meg. Délután kiderült: nem volt alaptalan a feltételezés, két üzletet is felgyújtottak – a klímatüntetők pedig egy bankot. Scarlett Johansson meglátogatta Tarlós Istvánt
A Budapesten forgató világsztárt, Scarlett Johanssont fogadta hivatalában Tarlós István főpolgármester és helyettese, Szalay-Bobrovniczky Alexandra. Orbán Balázs: A szabadság a nemzet közös kincse
Az egykori recski rabok és hozzátartozóik, barátaik létükkel tesznek tanúságot arról, hogy a szabadság a nemzet közös kincse – jelentette ki a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a Recski Nemzeti Emlékparkban szombaton tartott megemlékezésen. Fidelitas: Az ellenzék alkalmatlan és megbízhatatlan jelölteket állított csatasorba
Az ellenzék olyan alkalmatlan és megbízhatatlan jelölteket állított csatasorba az önkormányzati választáson, akiknek nem a településük érdeke az első, hanem céljuk a kormánnyal szembeni hídfőállások kiépítése és a bevándorláspárti erők hatalomba segítése – közölte a Fidelitas szombaton, az MTI-vel. Rendészeti egyeztető fórumot tartott a Budapesti Polgárőr Szövetség
Polgárőrök a fővárosért, főváros a polgárőrökért címmel tartotta rendészeti egyeztető fórumát idén a Budapesti Polgárőr Szövetség – közölte a szervezet szombaton az MTI-vel.
Berki Krisztián közös drogtesztre hívta Puzsért
Folytatódik az ellenzéki cirkusz, az összecsapás a két alkalmatlan jelölt között. Most épp drogtesztre hívta Berki Krisztián a szintén főpolgármesterségről álmodozó humorista Puzsér Róbertet, amiért utóbbi kokainozással vádolta meg Berkit – írja a Ripost. Troll: A Karácsonyt támogató apparátus épp olyan balfék, mint maga Karácsony Gergely
A Hír TV Troll című vitaműsorában M. Dobos Marianne és vendégei a magyar közélet mindennapi furcsaságait tárták fel a nézőknek. Témáik között szerepelt, hogy ismét feltűnt Kálmán Olga, ezúttal Karácsony Gergely mellett, aki előbb metrót ígért az újpestieknek, aztán ugyanoda fákat meg futópályát. Lehet, megint eltéved: vele az ilyesmi sűrűn előfordul Budapesten. A 444 a keresztény szabadság kapcsán már új Jézusnak hívja Orbán Viktort. Azt is megbeszélték, hogy a HVG sírt egy kört, amiért Tarlós István megafonnal kommunikált Tordai Bencével: könnyen meglehet, már elfelejtették, mi volt fél éve a parlamentben. De az adásban hoztak elég példát a kettős mércére, a vágyvezérelt újságírás meghökkentő állításai sem maradtak kommentárok nélkül, és a stúdióba invitáltak szabadon beszéltek mindenről, ami kimaradt a balliberális gödörből. Erősödik a kampány, ami témát szolgáltatott Szarvas Szilveszternek, a PestiSrácok.hu főszerkesztő-helyettesének, Pindroch Tamásnak, a Figyelő rovatvezetőjének és Kacsoh Dánielnek, a Magyar Hírlap lapszerkesztőjének. Századvég: Kötelező kvótarendszert próbálnak ráerőltetni az országokra
Az illegális bevándorlók kötelező kvóta szerinti elosztását akarják ráerőltetni olyan országokra, ahol a lakosság többsége elutasítja azt – emelte ki Berzi Gergely, a Századvég külügyi igazgatója az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában. Saját kerületében tévedt el Karácsony Gergely
Hazai pályán, Zuglóban tévedt el ezúttal a kerület polgármestere, az ellenzéki pártok reménysége, Karácsony Gergely. Ezúttal arról nem volt fogalma, hogy a kerület egyik főtere a zuglói polgármesteri hivatal tulajdona. Új erőre kaptak az NGO-k
Ismét 218 bevándorlóval a fedélzetén köröz a Földközi-tengeren az Ocean Viking, arra várva, hogy egy uniós országtól megkapja a partraszállási engedélyt – írja a Magyar Nemzet. A lap szerint a baloldali fordulatot vett olasz kormány hatalomra kerülése óta ismét egyre több migráns vág neki a veszélyes útnak: csak szeptemberben több, mint ezren szálltak partra Olaszországban. Harmincnyolc illegális bevándorlót tartóztattak fel a rendőrök Bács-Kiskun megyében
Harmincnyolc illegális bevándorlót tartóztattak fel a rendőrök szombat hajnalban a Bács-Kiskun megyei Kelebia vasúti határátkelőhelyén, egy Szerbia felől érkező tehervonatban – tájékoztatott a rendőrség a honlapján.
Informátor: Siófokon is lepaktált egymással az ellenzék
Gruber Attila, a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltje több példával is szemléltette a Hír TV Informátor c. műsorában, hogy a Lengyel Róbert vezette Siófok mellett hogyan mennek el a komoly pénzek, és hogy miért maradt le a versenyben a Balaton fővárosa. Tele vannak a magyarországi gáztárolók
Szinte csordultig teltek a magyarországi gáztárolók: a legfrissebben regisztrált készletszint 6,139 milliárd köbméter, amely közel 97 százalékos töltöttséget jelent a 6,33 milliárd köbméteres kapacitást tekintve – írta a Magyar Nemzet szombaton. Bakondi: Magyarország maga dönt a migrációs politikájáról
Magyarországnak sem Brüsszelből, sem más központokból nem mondhatják meg, hány migránst kell befogadnia – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatornán pénteken este. Palkovics: Magyarország meghatározóvá válik a járműipari fejlesztések területén
Az állami beruházással megvalósuló ZalaZone járműipari tesztpálya és a környezetében, magántőkéből épült ZalaZone Kutatási és Technológiai Központ hosszútávon meghatározó szereplővé teszi Magyarországot a járműipari fejlesztések területén – közölte az innovációs és technológiai miniszter pénteken, Zalaegerszegen, a központ avatóünnepségén. Migránsokat telepítene be Budapestre Karácsony Gergely
Hollik István kormányszóvivő szerint Karácsony Gergely Budapest főpolgármestereként folytatná migránsbarát politikáját, és bevándorlókat telepítene a fővárosba is. Ismert: Zugló polgármestere és pártja, a Párbeszéd a migránsválság csúcspontján laktanyákat nyitott volna meg a bevándorlók előtt, míg a déli, határvédelmi kerítés felépítését szükségtelennek és drágának tartották. Hazudik, mint a vízfolyás – Így foglalta össze Tarlós István Karácsony eddigi teljesítményét
Karácsony úgy hazudik, mint a vízfolyás - mondta Tarlós István az atv.hu-nak adott interjújában. A főpolgármestert hossszú interjúban faggatta a portál riportere egy Karácsony Gergellyel való esetleges vitaest körülményeiről és kettejük kampányának eddigi mozzanatairól, ennek során pedig Tarlós kitálalt Karácsony „Szélkakas” Gergely naponta változó követeléseiről és a Zugló vezetésével kapcsolatos hazugságairól. Tovább emelkedett a Fidesz népszerűsége, az ellenzék vezető ereje a DK
Alig mozdulnak a pártpreferenciák: az önkormányzati választás kampánya nem térítette el a szavazókat korábbi pártjaiktól; ez alól a Fidesz látszik kivételnek: júliusban harminckettő, augusztusban harmincnégy százalék támogatta, ami szeptemberre harmincöt százalékra emelkedett. Változatlan a Demokratikus Koalíció táborának mérete: a párt kilenc százalékon áll. A Jobbik az előző hónapban hét százalékot ért el, most hat százalékos. Az MSZP tábora nem módosult, hat százalékos volt és maradt. A Momentum továbbra is öt százalékos, a Mi Hazánk Mozgalom, az LMP és a Kétfarkú Kutyapárt két-két százalékon állt augusztusban és szeptemberben is. A Párbeszéd egy százalékos, a pártnélküliek aránya harmincegy százalék – írta a ZRI Závecz Research Intézet kutatására hivatkozva az atv.hu. Giorgia Meloni: Orbán Viktor Magyarországa megmutatja, hogyan lehet felemelt fővel európainak lenni
Példaképnek nevezte a visegrádi országokat, kiemelten Magyarországot Giorgia Meloni, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke a párt pénteken kezdődött rendezvényén Rómában, amelyen szombaton Orbán Viktor magyar miniszterelnök is felszólal. Giorgia Meloni az MTI-nek nyilatkozva elmondta: azért hívta meg a magyar kormányfőt, mivel modellnek tartja a visegrádi országokat, és közöttük mindenekelőtt Magyarországot. Két ember súlyosan megsérült a Kőbányai úti piacon bekövetkezett gázrobbanás miatt
Gázrobbanás volt Budapesten, a VIII. kerületi Kőbányai úti piacon péntek délután – tájékoztatta a katasztrófavédelem az MTI-t. A mentők két férfit súlyos égési sérülésekkel vittek kórházba. Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta: a csarnoképület egyik helyiségében belobbant a gáz, ami kisebb robbanást okozott. Egy vasajtó kiszakadt a helyéről, a gáz ömlött, majd begyulladt. World War Z – Csaknem másfélmillióan tüntettek Németországban a klímaváltozás ellen
Németországban 1,4 millióan tüntettek a klímaváltozás ellen pénteken – közölte a szervező, a Fridays for Future (Péntekenként a jövőért) elnevezésű nemzetközi mozgalom helyi szervezete. Tájékoztatásuk szerint Berlinben tartották a legnagyobb, kétszázhetvenezer fős megmozdulást. Hamburgban százezren, Kölnben hetvenezren vonultak az utcákra, és számos kisebb városban, köztük Münsterben és Freiburgban is több tízezer ember tüntetett. A rendőrségi becslések rendre alacsonyabb létszámról szólnak; a hatóságok tájékoztatása szerint Hamburgban például legfeljebb hetvenezren lehettek a klímavédelmi mozgalom demonstrációján. Százhat évesen elhunyt a holokauszt legidősebb osztrák túlélője
Százhat éves korában elhunyt a holokauszt legidősebb osztrák túlélője, a salzburgi Marko Feingold – jelentette be pénteken a helyi zsidó közösség. A hat év alatt négy haláltábort megjárt férfi tüdőgyulladásban halt meg csütörtökön. Orbán Balázs: A magyar vidék fejlesztése a kormány kiemelt célja
A magyar vidék fejlesztése a kormány kiemelt célja, hiszen a kis- és középvárosok kezében van az ország jövője – hangoztatta Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára pénteken, Kőszegen, a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (FTI) által szervezett, Kreatív város - Fenntartható Vidék (KRAFT) címet viselő konferencia megnyitóján.