Forró drót
A Fidesz szerint az ellenzék bevándorláspárti polgármester-jelöltjei nagy veszélyt jelentenek a településekre
Az ellenzék bevándorláspárti polgármester-jelöltjei nagy veszélyt jelentenek a településekre – jelentette ki a Fidesz-frakció szóvivője keddi, budapesti sajtótájékoztatóján. Magyarország elkötelezett a klímaváltozás elleni küzdelemben
„A klímaváltozás elleni küzdelem nemcsak az EU-n múlik, hiszen az a világ üvegházhatásúgáz-kibocsátásának alig 10%-át adja. Ez a globális kihívás csak úgy kezelhető, ha valamennyi állam az EU-hoz hasonló ambíciót vállal” – hívta fel a figyelmet Tóth Edina fideszes EP-képviselő a mai plenáris vitában a New York-i éghajlat-politikai csúcstalálkozó és a fenntartható fejlődési célokkal foglalkozó csúcstalálkozó előkészítése kapcsán. Súlyos törvénysértéseket tárt fel az ÁSZ vizsgálata két, közfeladatokat ellátó kamara gazdálkodásában
Nem vezette a tagdíjbefizetéseket és nem is intézkedett annak beszedéséről, de több évi költségvetési támogatásának felhasználását sem tudta a törvényben előrítaknak megfelelően igazolni a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara, valamint a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara – jelentette be sajtótájékoztatón az Állami Számvevőszék alelnöke. Vizsgálatuk kimutatta, hogy a két, egyébként kiemelt közfeladatot, sőt, hatósági feladatokat is ellátó kamara gazdálkodása és közpénzfelhasználása a 2015. és 2017. közötti időszakban nemcsak, hogy nem volt átlátható, hanem többszörösen megszegték a jogszabályokat. Ezért a javaslatok megtétele mellett az ügyészséghez és az adóhatósághoz is továbbították az ügyet. Vizsgálatot indít Tarlós István a patkánymentesítés közbeszerzési eljárása ügyében
Belső vizsgálatot indít a fővárosi patkánymentesítés közbeszerzési eljárása ügyében Tarlós István főpolgármester – tudatta Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes annak kapcsán, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság érintett határozatát hatályon kívül helyezte a bíróság. A vizsgálat keretében – tekintettel arra, hogy az ügy érdemében a Fővárosi Közgyűlés Közbeszerzési Bizottsága rendelkezett hatáskörrel – "meg kell hallgatni majd Karácsony Gergelyt is, aki a döntéshozó bizottság tagja, és aki az RNBH nyertességére szavazott fenntartás nélkül a Bábolna Bio Kft. ellenében" – áll a hivatal közleményében. Akár 4 és fél millió forint támogatást is kaphatnak a fiatal, kezdő vállalkozók a Nyugat-Dunántúlon
Mintegy 633 millió forintos uniós támogatásból álláskeresők és fiatalok vállalkozóvá válását segítik a nyugat-dunántúli régióban; a cél, hogy a vállalkozás indítását tervező, alkalmas szemlélettel rendelkező álláskeresőket és fiatalokat felkészítsék saját vállalkozásuk indítására – közölte a Kisalföldi Vállalkozásfejlesztési Alapítvány. Sportcsarnokból és sátortáborból költöztettek ki csaknem ezer migránst a franciák
Legalább 900 migránst költöztetett ki a francia rendőrség egy sportcsarnokból és egy sátortáborból a La Manche-csatorna közelében biztonsági és higiéniai aggályokra hivatkozva kedden.
Jövőre is lesz munkalehetőség a hajléktalanoknak – Milliárdokat költ a célra a kormány
A jövő évben is folytatni tervezik a hajléktalanok társadalmi integrációját segítő közfoglalkoztatási programot, amelyben az elmúlt években mintegy négyezren vettek részt – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára kedden, budapesti sajtótájékoztatóján. Engedély nélküli munkavégzés miatt omlott le egy támfal Budán
Szabálytalan és engedély nélküli építési munka vezetett a budai Logodi utcában történt támfalomláshoz – erről számolt be kedden, a helyszínen a kerület polgármestere. Három hónappal meghosszabbították a Viking ukrán kapitányának letartóztatását
Az ügyészség eredményesen fellebbezett az ukrán kapitány letartóztatásának három hónappal történő meghosszabbítása érdekében. A másodfokú bíróság az ügyészi fellebbezés alapján a gyanúsított letartóztatását egy helyett három hónappal hosszabbította meg – közölte a PestiSrácokkal a Fővárosi Főügyészség. Indonézia Magyarország fontos gazdasági és politikai partnere lehet
Indonézia fontos gazdasági és politikai partnere Magyarországnak, hiszen abban a délkelet-ázsiai térségben helyezkedik el, amelyik ma a világgazdaság legdinamikusabban növekvő régiója – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten, miután indonéz kollégájával, Retno Marsudival egyeztetett. Így érveltek a migránsok befogadása mellett baloldali polgármester-jelöltek
Bár a baloldali pártok most épp rendre tagadják, hogy szívük szerint lebontanák a kerítést és migránsokkal árasztanák el hazánkat, számtalan olyan polgármester-jelöltjük áll rajthoz egy hónap múlva az önkormányzati választáson, akik nemegyszer tettek hitet a migránselosztás, a kötelező kvóta és a migránsok befogadása mellett. Az Origo összegyűjtötte őket és a nyilatkozataikat. Sajtóklub: Tarlós férfiasan, ad acta helyre rakta Karácsony szájszagú Sancho Panzáját (videó)
Ha hétfő, akkor Sajtóklub a Hír TV-n! A tegnapi adás vendégei kitárgyalták: a Brehm Nagy Állathatározójában kétségtelenül a gerinctelen hazaárulók törzséhez tartozik Dobrev Klára és Fekete-Győr András. Hiszen miközben Gyurcsányné avval szállt be az önkormányzati kampányba, hogy eléri: Brüsszel ne fizesse ki a határőrizet árának a felét, addig Fekete-Győr tegnap már azzal kampányolt Karácsony Gergely mellett, hogy ki fogják harcolni: Magyarország fizessen büntetőadót, amiért elutasítja a migránsok kényszerbetelepítését. Bayer Zsolt felvetésére Bencsik András, Huth Gergely és Szentesi Zöldi László arra jutottak: ezek az emberek ennyire nem lehetnek hülyék; sokkal valószínűbb, hogy előre elkötelezték magukat a migrációpárti nemzetközi erőközpontban. Ugyanez történhetett az új olasz kormánnyal is, amelynek mindennél fontosabb, legelső intézkedése, hogy engedélyezze a migránsimportáló hajók kikötését. A Sajtóklubban kielemezték azt is, hogy Tordai Bence miként égette magát szénné Tarlós István és a választók előtt.
"Hazudtunk reggel, éjjel meg este" – 13 éve tudtuk meg, milyen böszmeségekre volt képes a Gyurcsány-kormány
Ma pontosan tizenhárom éve annak, hogy kiszivárgott az őszödi beszéd, ami Gyurcsány Ferencnek és a kormányának a bukását, majd a hazai baloldal azóta is tartó válságát eredményezte. Az évforduló kapcsán Kiszelly Zoltán politológus a Magyar Nemzetben jelentetett meg összegző, múltidéző jegyzetet. A politológus szerint az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése megmagyarázta, hogy a Gyurcsány-kormány miért csinált teljesen mást, mint amit ígért. Az utána következő önkormányzati választás pedig lehetőséget kínált a csalódott embereknek arra, hogy politikai úton, demokratikus eszközökkel mondhassanak véleményt a történtekről. Gyurcsány pártja szerint a Fidesz tehet róla, hogy eltörött egy vonat áramszedője és emberek késtek el a munkahelyükről
A MÁV korán reggel adott ki közleményt, miszerint műszaki hiba miatt 20-30 percet késnek a Budapest-Újszász-Szolnok vonalon a vonatok. Annyi történt, hogy a Nagykátáról a Keleti pályaudvarra tartó vonat mozdonyának áramszedője eltörött útközben, aminek ugyebár számtalan oka lehet. Gyurcsányék szerint persze erről is a kormány és a Fidesz tehet. Követelik, hogy váltsák le a MÁV szerintük teljesen alkalmatlan szakmai vezetését, a Fidesz pedig fejezze be a vasúti közlekedés megújításáról szóló "hurráoptimista hazugságokat". Az olasz külügyminiszter Magyarországot hibáztatja, amiért migrációs vészhelyzetben van Olaszország
Elutasította a magyar kormány fenntartásait Róma migrációs döntéseiről Luigi Di Maio olasz külügyminiszter, a kormánypárt Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetője hétfő este kiadott közleményében. Luigi Di Maio "kifogásnak" nevezte a magyar kormány véleményét. Öt hónap után ma újra szavazóurnákhoz várják a választókat Izraelben
Az áprilisi patthelyzet megismétlődésétől tartva rendeznek általános választásokat kedden Izraelben. Azért kellett öt hónappal az áprilisi választások után ismét szavazóurnákhoz szólítani az izraelieket, mert a kormányalakításra felkért Benjámin Netanjahu miniszterelnöknek a meghatározott időtartamon belül nem sikerült megalakítania egy új kabinetet, de nem is adta vissza felhatalmazását Reuven Rivlin államelnöknek, hogy ő mást nevezhessen meg kormányfőjelöltnek, hanem megszavaztatta a parlament (kneszet) feloszlatását és új választások kiírását. A kormányzati külpolitika minden területén a legfontosabb a magyar érdek képviselete
"A magyar emberek világszinten is kiemelkedően teljesítenek! Sokkal több beruházás érkezett Magyarországra a beruházás-ösztönzési rendszeren keresztül tavaly, mint a Gyurcsány-Bajnai-korszak utolsó évében, 2009-ben. Ez magyar családok biztos megélhetését jelenti" – erről beszélt Facebook-videójában a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára. Menczer Tamás úgy fogalmazott: "külpolitikánk minden területén a legfontosabb a magyar érdek képviselete". Hozzátette, hogy így van ez a külgazdasággal kapcsolatos munka során is. Fordulat Új-Mexikóban: a spanyolajkúak már Trumpot éltetik
Donald Trump amerikai elnök további falak építését ígérte az Egyesült Államok déli határain, és a sajtót, valamint a demokrata párti politikusokat ostorozta új-mexikói kampányrendezvényén hétfőn este. Szakad az olasz baloldal: a Demokrata Párt 20 képviselője és 10 szenátora máris új frakciót alakít
Matteo Renzi, az olasz balközép Demokrata Párt (PD) volt főtitkára, volt miniszterelnök kilép pártjából, és önálló parlamenti frakciót alakít – jelentette a La Repubblica című olasz napilap hétfő éjjel. A balközép újság értesülései szerint Matteo Renzi ezt telefonon jelentette be Giuseppe Conte olasz miniszterelnöknek. Fel kell gyorsítani az aláírásgyűjtést, ha a nemzeti kisebbségek több forrást szeretnének Brüsszeltől
Magyarországon és Romániában szép számban gyűlnek a támogató aláírások, de a többi érintett uniós tagállamban ősszel rá kell kapcsolni ahhoz, hogy sikeres legyen az európai polgári kezdeményezés, amely több uniós pénzt juttatna azoknak a tagállamoknak, ahol nagy számban élnek nemzeti kisebbségek – mondta a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója a Magyar Hírlapnak. Négy hónap alatt összesen 20 ezren írták alá a kezdeményezést, pedig egy év alatt hét uniós tagállamból egymillió támogatót kellene hozzá szerezni. Hidvéghi: A magyar kormány élen jár az erdőtelepítésekben
A magyar kormány élen jár az erdőtelepítésekben – tudatta Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében. A képviselő Strasbourgban, az uniós erdők helyzetéről tartott plenáris vitán kijelentette: rohanó világunkban nagy kincs az az alázat és gondolkodásmód, amivel az erdészek bírnak. Miközben ők gondozzák a faji sokféleség fenntartásának egyik zálogát jelentő erdőinket, a világ többségével ellentétben nem egy-két, hanem húsz-harminc év távlatában gondolkoznak. Szili: A Csemadok az összefogás megjelenítője a Felvidéken
A Csemadok az összefogás megjelenítője a Felvidéken – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki megbízott hétfőn, Pozsonyban, a felvidéki magyarság legnagyobb közéleti-kulturális szervezete megalakulásának hetvenedik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen. Kovács Zoltán szerint a Magyarország elleni hadjárat nem tükrözi az EU-tagállamok többségének akaratát
A bevándorláspártiak bosszúhadjáratot vezetnek Magyarország ellen, mert hazánk kiállt a migrációs politika ellen – jelentette ki Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár az M1 aktuális csatornán hétfőn, miután Varga Judit igazságügyi minisztert hétfőn Brüsszelben hallgatta meg az általános ügyek tanácsa a Magyarországgal szemben indított, 7. cikk szerinti eljárásról. Gulyás a Brexitről: Magyarország megvétózza az EU-költségvetést, ha az előterjesztés jelenlegi formája nem változik
Magyarország megvétózná az Európai Unió következő költségvetését, ha azt a jelenlegi formájában fogadják el – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn, a Reuters hírügynökségnek. Gulyás Gergely kijelentette: Magyarország kész elfogadni, hogy a többi tagállammal együtt arányos többletterhet vállalva nagyobb mértékben járuljon hozzá a büdzséhez a brit kilépés miatt és után; ezt ma a többség elutasítja. Ha viszont a Brexit folytán a költségvetés főösszege csökken, akkor Magyarország csak ezzel arányos forráscsökkenést tud elfogadni. Ajánljuk még
És akkor utolsó beszédében kazánb@szóknak nevezte párttársait Annalena Baerbock
Nem ez volt az első nyelvbotlása a leköszönő német külügyminiszternek. Belső lázadás Ukrajnában, begőzölt Zelenszkij
Az ukrán kormány folyamatosan botrányokba keveredik, lassan minden miniszterről kiderül, hogy sáros. Az Európai Parlament és a Tisza Párt még az esővizet is ki akarja fizettetni velünk
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban
Valójában az a lényeg, hogy megmutatták magukat teljes valóságukban, a természetes közegükben azok, akik meg akarják mondani a gyerekes, családos, dolgozó, adófizető, a nemzetért aggódó többségnek, hogy hogyan kellene élnie, miben kellene hinnie és mit kellene tolerálnia.