Pesti Srácok

Forró drót

Tarlós: Mindenkinek szembe kell néznie a múlttal

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 18.
"Az egykori bűnök nyílt elismerése nem a társadalmi, közösségi vagy egyéni gyengeség jele, hanem éppen ellenkezőleg, a feldolgozás és a megbocsátás lehetősége, lehetőség örök érvényű tanulságok levonására" - mondta Tarlós István budapesti főpolgármester, a fővárosi gettó felszabadulásának 73. évfordulóján tartott megemlékezésen, a Dohány utcai zsinagógában.

"Mindent elkövetünk a migrációs kiskapuk eltűnéséért"

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 18.
A kormány mindent elkövet, hogy fizikai és jogi értelemben egyaránt eltűnjenek az illegális bevándorlók által kihasznált kiskapuk, ezt a célt is szolgálja a "Stop Soros" törvénycsomag - jelentette ki a kormányszóvivő a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtökön. Kovács Zoltán azt mondta, Soros György hálózata azon dolgozik, hogy minél több ember érje el Európát, mert ebben látják a kontinens jövőjét.

Sokba kerülhet Gulyás Marciék nyilvános hobbija: a milliós nagyságrendet is elérheti a számvevőszék épületét ért kár

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 18.
Az első becslések szerint több százezer forintra tehető, de akár a milliós nagyságrendet is elérheti az Állami Számvevőszék (ÁSZ) fővárosi központját ért kár – közölte az ÁSZ csütörtökön az MTI-vel. Horváth Bálint, az ÁSZ kommunikációs vezetője a közleményében azt írta, hogy a Közös Ország Mozgalom aktivistái szerdán narancssárga festékkel festették le az ÁSZ Apáczai Csere János utcai központjának épületét. A számvevőszék műemlékvédelmi szakvéleményeket kért a károk felmérésére.

Az atomrészegen rendőrökkel emberkedő britet egy évre kitiltották az országból

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 18.
A Budapesti Nyomozó Ügyészség gyorsított eljárásban állított bíróság elé egy 35 éves brit férfit, aki két héttel ezelőtt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren jogszerű eljárásukban erőszakkal akadályozta, illetve bántalmazta a vele szemben intézkedő rendőröket. A tényállás szerint 2018. január 05-én reggel az egyik sértett rendőr, a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság beosztottja, szolgálati feladatokat látott el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Feladatai teljesítése közben segítséget kértek tőle, mert egy brit állampolgár az egyik reptéri ruhaüzlet előtt ittasan agresszív magatartást tanúsított.

Nézőpont: A budapestiek elégedettek a Tarlós-féle városmenedzsmenttel

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 18.
A fővárosiak többsége (56%) szerint jó irányba haladt Budapest az elmúlt hét évben, ráadásul hasonló arányban (55%) elégedettek Tarlós István munkájával – derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából. A felmérés arra is rámutat, hogy a budapestiek körében Tarlós Istvánt lényegesen többen tartják jobb főpolgármesternek (53%), mint Demszky Gábort (17%). Egy most vasárnapi főpolgármester-választás esetén Tarlós István Karácsony Gergelyt és Horváth Csabát is nagy fölénnyel győzné le.

A szocik kivonulnak Baranyából

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 18.
A még be nem töltött képviselőjelölti helyekről is tárgyaltak tegnap a szocia­listák Molnár Gyula pártelnök távollétében megtartott elnökségi ülésén – értesült a Magyar Idők. Forrásaik szerint eldőlt, hogy Baranya megyében nem indul MSZP-s politikus, miután véglegessé vált, hogy az Együtt favoritját, Mellár Tamás közgazdászt támogatják az 1-es választókerületben, a 4-esben pedig Vass Pétert, Szigetvár független polgármesterét.

Kósa: A magyar vidéki városoknak fel kell zárkózniuk a nyugat-európai vidék életszínvonalához

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 18.
A közlekedési projektek a legfontosabbak a Modern városok programban; szeretnék fejleszteni a települések belső közlekedését, valamint minden megyei jogú várost bekötnének az ország gyorsforgalmi úthálózatába - mondta a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

A "titkos befogadás" mítosza egyszerű hazugság

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 18.
Eltorzította Altusz Kristófnak, a külügyminisztérium helyettes államtitkárának a szavait az a máltai újság, amelynek – a közölt formában tehát félrevezető – híradását arra használja a balliberális sajtó és az ellenzék egy része, hogy hazugságkampányt indítson a kormány ellen. A lap azt írta: a politikus titokban befogadott migránsokról beszélt az interjú alatt, egy, a Hír TV birtokába jutott felvétel szerint azonban nem esett szó titokról, Altusz csupán annyit mondott, hogy nem álltak ki a nyilvánosság elé az 1294 emberrel. A nyíltan kormányellenes, a Jobbikot deklaráltan támogató Simicska Lajos médiabirodalmába tartozó csatorna persze ebbe is azt próbálta belemagyarázni, hogy a kormány hazudott a tömeges bevándorlást elutasító választóknak - írja a Magyar Idők.

Trump "Fake News-díjakat" osztott ki a Demokrata Párthoz közel álló, a Donald-szkeptikus propagandamédiumoknak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 18.
Donald Trump amerikai elnök Hamis Hírek Díjat adott sok médiumnak, közte a CNN hírtelevíziónak, a The New York Times, vagy a The Washington Post című lapok munkatársainak szerdán. Az elnök Twitter-üzenetben közölte: "és a Hamis Hírek győztesei..." és e mondathoz egy, a Republikánus Országos Bizottság (a republikánus párt vezetése) internetes honlapjához vezető linket csatolt.

"Megmondom a tutit, mi ötmillióra gondoltunk" - Rongyos millióékért adják-veszik csecsemőiket az emberkereskedő szülők

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 18.
"...mi lenne ha megtartanánk és eladnánk?" - magyarázta egy férfi a Fókusz riporterének azt, hogyan jött az ötlet, hogy a párjával áruba bocsássák a újszülöttjüket. A beszámoló szerint: az országban 20 ezer gyerek vár örökbefogadásra, de az állam évente csak 900-ra bólint rá, holott ezrek igényelnének gyereket. Gyakran 3-4 évig is várnak arra, hogy örökbe fogadhassanak valakit, többek között, a megkérdezett szakértő szerint ez is oka lehet annak, hogy az utóbbi években elszaporodtak azok az esetek, amikor a szülő aprópénzre váltaná gyermekét.

Lehetetlennek tűnik a megállókban dohányzást tiltó törvény betartatása

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 18.
Lehetetlennek tűnik annak a törvénynek a betartatása, amely hat éve tiltja a dohányzást a tömegközlekedési eszközök megállóiban; Budapesten a tisztiorvosi szolgálat, majd 2017 áprilisától a szervezet feladatait részben ellátó Fővárosi Kormányhivatal ellenőrei öt év alatt csupán ötszáz alkalommal bírságoltak dohányzás miatt - írta a Magyar Idők csütörtökön.

A vád szerint bekokszozva halálra gázolt egy idős férfit, majd továbbhajtott műszempillát csináltatni

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 18.
Megkezdődött a Pesti Központi Kerületi Bíróságon szerdán annak a nőnek a pere, aki a vád szerint kokain hatása alatt 2016 őszén halálra gázolt egy idős embert Zuglóban, majd ott hagyta, és tovább hajtott egy kozmetikai kezelésre. Az ügyészség T. Klára Petrát bódult állapotban elkövetett járművezetés vétségével, halált okozó, bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntettével, valamint segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével vádolja, és végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta. A nő szabadlábon védekezhetett.

A Helsinki Bizottság is cáfolja az 1300 menekült kvóta szerinti, titkos befogadását

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 17.
Odáig jutottunk az 1300 menekült befogadásával kapcsolatban, hogy már a Soros-György-féle Helsinki Bizottság is cáfolja az ellenzéket: szerintük senkit nem fogadott be a kormány, senki nem kap Magyarországon letelepedési lehetőséget, és nem változtatták meg a jogszabályokat, hogy mindenkinek el kell hagynia Magyarországot. A Helsinki Bizottság szerint ez azt mutatja, hogy valójában senkit nem fogadott be Magyarország.
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.