Forró drót
Dömötör Csaba: kevesebb drága szankciót, több beleszólást az embereknek
A brüsszeli szankciókról szóló nemzeti konzultáció üzenete egyértelmű: kevesebb drága szankciót, és több beleszólást az embereknek – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. Dömötör Csaba beszélt továbbá arról: egyre nyilvánvalóbb, hogy az EU tévutas politikát folytat, ezért egyre nagyobb az igény az irányváltásra. Az Erasmus-ügyet érintve pedig a politikus elmondta, hogy az oktatás szabályozásában az EU-nak nincs jogköre.Orosz fenyegetettségre hivatkozva állapodik meg Brüsszellel a lengyel kormány
Lengyelország az év második felében kaphatja meg az uniós források első részét – nyilatkozta szombaton Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök azzal kapcsolatban, hogy előző nap a lengyel parlament alsóháza, a szejm elfogadta az uniós források felszabadítását lehetővé tevő, az Európai Bizottság által megkövetelt törvényjavaslatot. Tíz napon belül fizetési kérelmet nyújtunk be – jelentette ki Morawiecki. A kormánypárti média háborog, a kormány pedig az oroszokra mutogat, hogy miattuk kell félretenni az ellenérzéseiket Brüsszellel szemben.Feltehetően már ma börtönbe szállítják az újbudai rendőrgyilkost
Akár már ma büntetés-végrehajtási intézetbe kerülhet a csütörtök esti újbudai rendőrgyilkosság gyanúsítottja. A férfi jelenleg is őrizetben van. Az ügyészség a szökés és a bűnismétlés veszélye miatt kérte a letartóztatását. Azóta kiderült, hogy a 35 éves támadó büntetett előéletű, korábban is erőszakos bűncselekmények miatt ítélték el, és amikor a gyanú szerint agyonszúrta a rendőrt, akkor is éppen próbaidőn volt egy másik ügy miatt – hangzott el az M1 Híradójában.Lezuhant egy utasszállító repülőgép Nepálban
Lezuhant egy belföldi utasszállító repülőgép vasárnap Nepál középső részén, fedélzetén 72 emberrel. A tragédiában legkevesebb 67 ember meghalt.Biden jóváhagyta a katasztrófahelyzet kihirdetését Kalifornia államban
Hivatalosan is súlyos katasztrófának minősítette Joe Biden amerikai elnök szombaton a Kalifornia államot az utóbbi hetekben sújtó, halálos áldozatokat is követelő heves esőzéseket és áradásokat.Három településen tartanak ma időközi önkormányzati választást
Három településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Kőröstetétlenben polgármestert, míg Jászberényben és Iregszemcsén a képviselő-testület feloszlása miatt a településvezetőn kívül képviselőket is választanak.Többen sérültek meg a londoni lövöldözésben, mint ahogyan azt korábban hitték
A szombat esti végleges adatok szerint hatan sérültek meg a London központjában történt lövöldözésben. A sérültek között két gyerek is van, egyikük állapota életveszélyes. A tettesek egyelőre ismeretlenek, ahogyan az indítékuk is.Joe Biden ügyvédje öt újabb titkosított dokumentumot talált az elnök delaware-i otthonában
Öt újabb bizalmas minősítésű jelzéssel ellátott oldal került elő Joe Biden amerikai elnöknek a delaware-i Wilmingtonban lévő otthonából – közölte szombaton az elnök ügyvédje, hozzátéve, hogy az iratokat azonnal átadták az igazságügyi minisztérium illetékeseinek.A Déli Körvasút bővítése ellen tiltakoztak újbudai civilek
Újbudai civilek tiltakoztak a Déli Körvasút bővítése ellen szombat délután. A demonstrálók azért szerveztek fáklyás felvonulást, mert szerintük a beruházás a természetre, az ott élők mindennapjaira és az ingatlanok értékére is negatív hatást gyakorolna.Deutsch Tamás: Ujhelyi Magyarországot gyalázó „konferenciát” is szervezett Eva Kailival
Ujhelyi István nemrégen oltári nagy hazugsággal állt elő, amikor azt állította, hogy semmilyen kapcsolatban nem volt az EU történelmi korrupciós botrányának szereplőivel. A probléma csupán az, hogy az állítást nemcsak fényképek cáfolják, de mint ahogy Deutsch Tamás felhívta rá a figyelmet, a baloldali politikus közös konferenciát is szervezett a botrány egyik főszereplőjével, amelyen természetesen Magyarország „megleckéztetése” volt a téma.Egy gyerek is megsebesült egy londoni lövöldözésben
Négyen megsebesültek szombaton Londonban, miután egy autóból egyelőre ismeretlen tettesek lövéseket adtak le. A Scotland Yard tájékoztatása szerint három nő és egy hétéves kislány szenvedett lőtt sérüléseket.A török elnöki szóvivő szerint fogy az idő Svédország és Finnország NATO-csatlakozásának török ratifikálására
A török elnök szóvivője szombaton arra figyelmeztetett, hogy Törökország hamarosan kifut az időből, hogy ratifikálja Svédország és Finnország NATO-tagságát a májusi török parlamenti és elnökválasztások előtt.Babiš és Pavel jutott a cseh elnökválasztás második fordulójába
Nem sikerült megválasztani az új cseh államfőt a közvetlen elnökválasztás szombaton befejeződött kétnapos első fordulójában. A második forduló Andrej Babiš és Petr Pavel között dől majd el.Schiffer az Európai Bizottságról: "Úgy alkalmatlan az egész társaság, ahogy van!"
Schiffer András és Vona Gábor voltak a Spirit FM Bennfentesek című műsorának vendégei. A beszélgetés során szóba került a jogállamisági mechanizmus és a napokban kirobbant Erasmus-botrány is. Az LMP alapítója az interjú során meglehetősen negatív képet festett az Európai Bizottságról, amely szerinte arra próbálja használni a jogállamisági mechanizmust, hogy "megneveljenek" országokat.Izraeli katonák egy rajtaütésben két palesztint agyonlőttek Ciszjordániában
Izraeli katonák szombat reggel egy rajtütés során agyonlőttek két palesztint a megszállt Ciszjordániában, egy harmadik palesztin pedig belehalt sebesülésébe, amelyet csaknem két héttel korábban egy másik izraeli rajtaütés során szerzett.Kubatov Gábor szerint mérhetetlenül riasztó a baloldali polgármesterek teljesítménye
Budapest vezetését csak a belváros érdekli, emiatt a főváros több részre szakadását is elképzelhetőnek tartja Kubatov Gábor. A hirado.hu-n szombaton megjelent interjújában a Fidesz pártigazgatója úgy fogalmazott: a hétvégi jászberényi választáson a szavazók arról is dönthetnek, hogy egy helyben elismert, közösségépítő jelöltet vagy egy "külföldről finanszírozott konfliktusgenerátort" akarnak a város élén.Esküvőjére készült a meggyilkolt rendőr
Egy életet elvett, számtalan másikat tönkretett a csütörtöki rendőrgyilkosság elkövetője. Az áldozat családja szerint az áldozat esküvőjére készült. Az elkövető közben mosolyogva mutatta sebesülését az őt megkereső újságíróknak, és azt mondta, "általában tiszta a lelkiismerete".A DK az Országgyűlés kulturális bizottságának összehívását kezdeményezi az Erasmus-ügy miatt
A DK az Országgyűlés kulturális bizottságának összehívását kezdeményezi az Erasmus-ügy miatt. Kálmán Olga, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szombati online sajtótájékoztatóján azt mondta: a héten derült ki, hogy az Orbán-kormány miatt a magyar egyetemek jelentős része nem vehet részt a nemzetközi felsőoktatási programban.Ne egy kvótanő legyen a hadügyminiszter – ezt követelik a német kancellártól
A német védelmi miniszter távozása gyakorlatilag eldöntött tény – írja a Mandiner. Olaf Scholz kancellár szociáldemokrata párttársa képtelen volt megbirkózni az ukrajnai háború okozta legalapvetőbb kihívásokkal is, nem beszélve arról a védelempolitikai fordulatról, amelyet Zeitenwende néven emleget a világ, és Németország katonai szerepének brutális megerősítését foglalja magában.A nemzeti konzultáció kitöltőinek 97 százaléka elutasítja a szankciókat
A kormány összesítette a nemzeti konzultáció eredményeit, és ezek egyértelműek: a magyarok 97 százaléka elutasítja a súlyos károkat okozó szankciókat – jelentette be szombaton, a magyar kormány hivatalos Facebook-oldalán Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. Közölte: az Ukrajna megtámadása miatt Oroszországra kivetett szankciók a háborút nem állították meg, Európának viszont rendkívüli gazdasági nehézségeket okoztak és okoznak.Bordélyházak üzemeltetésével gyanúsítják a Kékfény egyik riporterét
A rendőrség letartóztatott egy 44 éves pétervásárai férfit Budapesten, aki nagyjából másfél éve bordélyházakat üzemeltet. A nyomozás adatai szerint 2021 augusztusa óta 13 lakást bérelt országszerte, azért, hogy ott prostituáltak végezhessenek szexmunkát. Az RTL információi szerint a férfi az állami televízió bűnüldöző műsorának, a Kékfénynek az egyik riportere.Az ügyészség indítványozta a rendőrgyilkos letartóztatását
Az ügyészség indítványozta a csütörtök éjjel Újbudán egy rendőrt halálra késelő és két másikat megsebesítő férfi letartóztatását – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szombaton.„Ha Vlagyimir Putyint eltávolítják a Kremlből, az azonnal összeomlik” – állítja egy orosz ellenzéki politikus
Igor Jakovenko orosz ellenzéki politikus, szociológus és újságíró úgy véli, hogy ha Vlagyimir Putyint eltávolítják a Kremlből, az azonnal összeomlik és az úgynevezett „különleges művelet” azonnal véget ér – olvasható az Unian cikkében. A politikus biztos benne, hogy ha magát Putyint ki lehet emelni ebből az egész struktúrából, akkor a rendszer nem tudja magát fenntartani.A tavalyi a történelmi aszály éve volt
Tavaly történelmi aszály volt: az őszi és a nyári növények terméshozamai egyaránt elmaradtak a korábbi évek átlagaitól, de az állattenyésztés is megsínylette a szárazságot – írta a 2022-es év agrometeorológiai áttekintésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.Ajánljuk még

































