Kié Grönland? - Mette baloldala lebénulhat
Vészesen közeleg a szerdai amerikai–dán külügyminiszteri találkozó Washingtonban Grönland jövőjéről, amiben az egyik fél magabiztosabban, a másik erőtől némiképp megfosztva várhatja a diplomáciai partit. Dánia igyekszik a szokásos kettős játékkal előrukkolni, de NATO-tagsága és fegyverei révén erősen függ Donald Trumpéktól, így aligha tudná Grönlandot megvédeni egy amerikai támadástól. Helyzetét nehezíti, hogy Mette Frederiksenék népszerűsége és az Európai Unióban betöltött szerepe kis túlzással a béka feneke alatt van, ráadásul a dán szociáldemokraták akkorát bukhatnak, hogy megszakadhat egy évszázada tartó hegemóniájuk. Elemzésünk ötödik része következik.
„Bátorítjuk a jelenlegi [grönlandi] kormányzatot, hogy folytasson párbeszédet az Egyesült Államok kormányával, Dánia nélkül. Mert Dánia csak maga ellen hangolja mind Grönlandot, mind az Egyesült Államokat a közvetítésével” – ezt mondta Pele Broberg, a legnagyobb ellenzéki erő, a Naleraq vezetője a Reutersnak. A nyilatkozat arra adott válasz volt, hogy Koppenhága azt mondta Donald Trump katonai beavatkozásának pedzegetésére, „a hadseregünk parancs nélkül is tüzet nyithat Grönland esetleges megszállóira.”
Hogy mennyire kell az efféle dán nyilatkozatokat komolyan venni? A rövid válasz az lenne, hogy semennyire, azonban árnyalja a képet, hogy az elmúlt két évben a dán kormány Mette Frederiksen vezetésével a meglévő költségvetés mellett további 40,5 milliárd dán koronát, nagyjából 2147 milliárd forintot költ „védelmi kiadásokra” a következő öt évben, és 155 milliárd dán koronát (8157 milliárd forintot) vállalt a következő tíz évre vonatkozóan.
Ehhez jön hozzá az a tavaly decemberi bejelentés, miszerint nem adnak a jövőben több pénzt Ukrajnának. A felszínen ugyanis felkészültek egy esetleges amerikai támadásra.
Ismét jön a kettős játék
A valóságban viszont egyértelmű, hogy nem lesz amerikai támadás. Ám ha lenne is, Dánia katonai ereje önmagában nem alkalmas arra, hogy megtámadjon egy nagyhatalmat, legfeljebb akkor, ha a NATO is beszállna a „grönlandi buliba”. Az az atlanti szövetség, ami nem mellesleg még mindig amerikai érdekeket szolgál, hiába Dánia az egyik alapító tagja.
A katonai beavatkozás ígérete egyébként is a szokásos koppenhágai kettős játékhoz tartozik, amelyet már bemutattunk cikksorozatunk NEGYEDIK részében. (Az ELSŐ, MÁSODIK, valamint a HARMADIK rész a linkekre kattintva érhetők el.)
Ugyanis miközben Washingtont fenyegeti „hadüzenettel”, mindezt azokkal a fegyverekkel teszi, amelyeket éppen az Egyesült Államoktól vett meg zsákszámra. Az egyik legismertebb katonai magazin, az angol Janes egy sor cikket közölt, mi minden származik az Egyesült Államokból, ami a dán hadsereget és a Dán Királyi Légierőt szolgálja.
- Három darab Lockheed Martin TPY-4 típusú légtérfigyelő radarrendszert telepítenek Dánia-szerte Skagenben, Bornholmban és a Feröer-szigeteken.
Az erről szóló védelmi minisztériumi közlemény szerint a nagy amerikai repülőgépipari és védelmi vállalat lehetőséget biztosított egy negyedik radar Grönlandra történő telepítésre is.
Nem holmi „leselejtezett” eszközök van szó: maximális hatótávolsága megálló/bámuló üzemmódban ezer kilométer, forgó üzemmódban pedig 555 kilométer. Képes légi megfigyelésre, alacsony profilú pilóta nélküli légi járművek (UAV) felderítésére, ballisztikus rakéták kutatására és nyomon követésére, tengeri megfigyelésre és műholdas nyomon követés végrehajtására. A védelmi miniszter, Troels Lund Poulsen még egy nyilatkozatot is adott erről a lépésről.
„A jelenlegi biztonságpolitikai helyzet megköveteli, hogy jelentősen megerősítsük a [dán katonai] jelenlétet és együttműködést az Északi-sarkvidéken és az Atlanti-óceán északi részén.”
Vagyis úgy fest, amerikai engedéllyel telepíthetnek eszközöket többek közt Grönlandra.
Amit aztán Koppenhága arra használna fel, hogy megtámadja vele az Egyesült Államokat? Nehéz lenne elhinni.
- Ráadásul arra is engedélyt kapott az amerikaiaktól a Forsvarsministeriet, hogy külföldi országnak értékesítsék tovább az Excalibur lövedékeket. A 339 darab M982A1 Excalibur taktikai lövedék és a hozzá tartozó alkatrészek értéke eléri a 121 millió dollárt.
- De nem olyan rég Amerika legnagyobb szövetségesétől, Izraeltől is vásárolt ATMOS típusú önjáró tarackokat, számuk eléri az ötven darabot is, amelyeket több részletben szállítanak le a dánoknak.
A nagy költekezés ellenére – még ha Koppenhága annyira elmebeteg is lenne, hogy amerikai fegyverekkel támadnának amerikai katonákra – a Forsvarsministeriet még a nemrég bevezetett sorkatonai szolgálattal együtt is legfeljebb 25-30 ezer hivatásos katonát lenne képes mozgósítani a 65 ezer önkéntes mellett. Ez a szám még akkor is eltörpül az amerikai hadsereg erejével szemben, ha hozzávesszük a legfrissebb bejelentést is, miszerint Dánia 88 milliárd dán koronát (nagyjából 4,5 ezer milliárd forintot) fordít Grönland újrafegyverzésére.
Donald Trump nem véletlenül mondta, hogy „Grönland védelmét jelenleg két kutyaszáncsapat jelenti, ami nevetségesen kevés egy ilyen stratégiai terület esetében”, utalva a dán hadsereg készenlétbe helyezésére.
Kritikán aluli Frederiksen támogatottsága
A haderő még hagyján, de a fentiekhez társul még Mette-ék egzisztenciális politikai kudarca is. A múlt hónapban lezajlott önkormányzat választáson a kormányzó Szociáldemokrata Párt öt százalékot veszített az előző megméretéshez képest, és a szavazatok 23 százalékát sikerült csak begyűjtenie. Frederiksenéknek azonban nem ez a legrosszabb: a Brussels Signal elemzése szerint a párt szavazói hónapok óta a nacionalista és „populista” Dansk Folkeparti párthoz igazolnak át, mivel elégedetlenek a jelenlegi bevándorlási politikával és az emelkedő megélhetési költségekkel. Ráadásul az új közvélemény-kutatások a választók támogatottságának további csökkenését mutatják.
„Valójában minden fronton védekező álláspontra helyezkednek. Kicsit nehéz belátni, hogy mik lehetnek a megoldások”
– mondta a portálnak Kasper Møller Hansen, a dán választások szakértője és a Koppenhágai Egyetem professzora.
Ugyanilyen passzivitásra szorultak akkor is, amikor egy nemrég elfogadott törvény miatt szembekerültek az Európai Bírósággal. A friss jogszabály ugyanis lehetőséget ad lényegében a kormányzatnak, hogy közvetlen beavatkozás nélkül áttelepítse a "nem nyugati állampolgárokat” a problémás városrészekből. Az albérlő ugyanis bármikor, indoklás nélkül felmondhatja a szerződést olyan városrészekben, ahol magas a migránsok aránya. Ezt Strasbourg diszkriminatívnak ítélte, és könnyen lehet, hogy vissza kell vonnia a törvényt – amely viszont újabb szavazatvesztéssel járhat.
Ezen felül nagy kérdés, hogy a következő megméretésre összekapják-e magukat a szociáldemokraták, Dánia ugyanis idén októberben választ új kormányt, és a mostani állás szerint azt aligha fogják ismét Frederiksen-kabinetnek hívni, így az 1920-as évekre visszanyúló, a liberálisokkal alkotott szociáldemokrata-hegemónia is veszélybe kerülhet.
Ráadásul Dánia egy kevésbé jól sikerült soros elnökségen van túl. Időszaka alatt nem tudtak érvényre jutni az uniós tagállamok az ukrajnai finanszírozás kérdésében, amelyet vagy Belgium vagy Magyarország vétózta meg, de még a Mercosur-megállapodásokat sem sikerült tető alá hozni (csak a napokban, amikor már nem a dánok gyakorolják az elnökséget).
Mindezek pedig azelőtt történnek, hogy helyi idő szerint szerdán Washingtonban ejt meg az amerikai és a dán külügyminiszter egy találkozót Grönland sorsáról. Így kissé döcögőssé vált a tárgyalási pozíciója az Egyesült Államokkal szemben. Kizárólag a nuuki kormányzat „javított” nyilatkozata menti meg valamelyest Koppenhága bőrét, amelyben végül Dánia mellett foglal állást. Még akkor is számít valamennyit egy ilyen helyzetben, ha mindenki tudja, hogy ez egy kikényszerített nyilatkozat eredménye.
Koppenhágai szempontból öröm az ürömben, hogy január 1-jétől Dánia és a Feröer-szigetek hivatalosan is átvette a rajtuk kívül még öt észak-európai országból (Dánia, Svédország, Norvégia, Finnország, Izland) álló Északi Minisztertanács 2026-os elnökségét, vagyis Mette-éknek lehetősége van javítani, és utolsó esélyként bebizonyítani, hogy képes középhatalomhoz híven irányítani. Nem véletlen, hogy Feröerrel együtt olyan témákat választottak ki a fél évre, mint a társadalmi biztonság és az ellátásbiztonság, a határokon átnyúló bűnözés, a régió általános versenyképessége, valamint a gyermekek és fiatalok védelme a digitális korban.
Apropó Feröer. Kevesen tudják, de Dánia nemcsak egy, hanem két „gyarmatot” is tart fenn, Grönland mellett ugyanis Feröer-szigetek is a Dán Királyság része. Csakhogy az Izland és az Egyesült Királyság között félúton elhelyezkedő állam – annak ellenére is, hogy nem tartja magát Dánia részének – relatív gyümölcsöző a kapcsolata az „anyaországgal.”
Ebben semmi meglepetés nincs: Tórshavn ugyanis nemcsak saját önkormányzattal, parlamenttel, miniszterelnökkel vagy kormánnyal rendelkeznek, hanem önálló külpolitikája és diplomáciai képviseletei is vannak olyan országokban, mint az Egyesült Királyság, Izrael vagy az Egyesült Államok. Vagyis Feröer-szigetek elvan, mint a befőtt, még akkor is, ha Dánia a gyakorlatban – például az említett diplomácia terén – ugyanúgy alárendeli „partnerországát.” Vele Koppenhágának – egyelőre – különösebben nincs gondja, ellentétben Grönlanddal.
Mi a célja Dániának most Grönlandon?
Frederiksen és a dán parlament fejével ugyan nehéz lenne gondolkodni, az viszont egyre valószínűbb, hogy Mette-ék a túlélésre játszanak: időt nyernek azzal, hogy Trumpékat a NATO „felbomlásával” zsarolja, ha megtámadja Grönlandot, amit „maga az amerikai elnök sem akarhat,” maga mellé igyekszik állítani – egyelőre úgy tűnik, sikeresen – az európai nagyhatalmakat az észak-atlanti szövetség égisze alatt, illetve minél kevésbé rosszabb eredményt elérni dán szempontból a washingtoni tárgyaláson. Azonban talán a dán parlament is tudja: grönlandi Dánia-párti nyilatkozat vagy NATO-kiállás ide vagy oda, köti őt az 1951-es alku az Egyesült Államokkal (amelynek értelmében az amerikai katonák szabadon mozoghatnak korlátlanul, feltételek nélkül a szigeten), sőt, Grönlandnak is előbb vagy utóbb több engedményt kell adnia, ha továbbra is fennhatóságot gyakorolna felette.
Kiemelt kép: Mette Frederiksen. MTI/EPA/Ritzau/Mads Claus Rasmussen
