Forró drót
Hajnal óta gyülekezik a tömeg a Szent Péter téren
Hajnal óta gyülekezik a tömeg a római Szent Péter téren, hogy részt vegyen XVI. Benedek nyugalmazott pápa fél 10-kor kezdődő temetésén.Az afgán biztonsági erők az Iszlám Állam több fegyveresét megölték Kabulban
Az afgán biztonsági erők az Iszlám Állam terrorszervezettel kapcsolatban álló fegyveresek rejtekhelyein ütöttek rajta szerdán este Kabulban, legalább hét embert megöltek és további hetet letartóztattak – közölte a Twitteren csütörtökön Zabihullah Mudzsáhid tálib kormányszóvivő.A románoknak sem tetszik az ukrán kisebbségi törvény
A román államfő telefonon tárgyalt Volodimir Zelenszkijjel. Mint a beszélgetést követő közleményből kiderült, a románoknak sem tetszik a Kijev által elfogadott jogkorlátozó rendelkezés.Irán következményekkel fenyegetett a Charlie Hebdo Hameneit kifigurázó rajza miatt
A teheráni külügyminisztérium szerdán állásfoglalásában sértőnek és illetlennek nevezte Irán legfőbb vallási és politikai vezetőjének kifigurázását. A szatirikus hetilapot ezért az Iszlám Köztársaságban már szankciós listára helyezték.Csütörtökön temetik XVI. Benedek pápát
Pápának kijáró ceremóniával, de a hagyományos szertartáshoz képest kisebb változtatásokkal ma temetik Rómában XVI. Benedek nyugalmazott pápát.Állítólag nem sikerült a Momentum adatigénylése, ezért a neten fenyegetőznek
Végrehajtókat küldene a Külgazdasági és Külügyminisztériumra a Momentum Mozgalom, hogy megtudja, mennyibe kerültek a koronavírus alatt életet mentő lélegeztetőgépek. Hogy ezt pontosan miképpen tennék, az rejtély, ugyanis ha le is jár a törvényben biztosított határidő, akkor is értelmezhetetlen a behajtói eljárás.A negyedik fordulóban sem tudták megválasztani az amerikai képviselőház elnökét
Az Egyesült Államok képviselőházának elnökét a szerdai negyedik szavazási fordulóban sem tudták megválasztani, mert a többségben lévő republikánus párti képviselők megosztottsága miatt egyetlen jelölt sem kapta meg a voksok abszolút többségét.Peking és Manila vállalta, hogy barátságosan rendezik dél-kínai-tengeri területi vitáikat
Kína és a Fülöp-szigetek vállalta, hogy "baráti konzultációk útján" rendezik dél-kínai-tengeri területi vitáikat – közölte a CCTV kínai televízió szerdán, Ferdinand Marcos Fülöp-szigeteki elnök pekingi látogatásával kapcsolatban.Vaddisznó miatt zárták le a Margit-szigetet
Kivételesen nem Karácsony Gergely miatt zárták le a főváros egyik részét. Az intézkedésre ezúttal egy másik "nagyvad", nevezetesen egy vaddisznó miatt került sor, aki azonban a késő délutáni órákban már el is úszott a Duna vizén.Baerbock is német birodalmat akar – A német külügy szerint az EU-nak joga van a tagállamok fölött dönteni
Annalena Baerbock német külügyminiszter szerdán egy portugáliai tanácskozáson hangoztatta: nem ért egyet azzal, hogy az Európai Unióban adott esetben akár egyetlen tagállam megakadályozhat közös döntéseket. Csupán annyit tennénk hozzá, hogy voltak már német vezetők, akik így gondolkoztak az európai egységről, és valahogy soha nem lett jó vége.Svédországban elítéltek egy iszlamistát, aki emberi testekkel pózolt fényképeken Szíriában
Svédországban négy hónap börtönre ítéltek egy iszlamistát, aki holttestekkel vagy súlyos sebesültekkel pózolt fényképeken és videofelvételeken 2012-ben, Szíriában, egy szélsőséges csoport tagjaként.Eltűnt két férfi a Tiszában, két napja keresik őket
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerdai közleménye eltűnt két férfi hétfőn a Tiszában. A rendőrök nagy erőkkel, vízen és szárazföldön is keresik a folyó tiszaburai szakaszán elmerült férfiakat.Megváltoztak a honvédségi alakulatok megnevezései
A Honvédség szerdai közleménye szerint megváltoztak a Magyar Honvédség alakulatainak megnevezései a HM (honvédelmi miniszteri) utasítás értelmében.Tízezrek juthatnak hozzá az új, közel egymillió forintos adókedvezményhez
A családbarát kormányzás újabb fontos lépése volt a családi adórendszer új elemének december 28-i bejelentése. A fiatal édesanyák megsegítésére tett intézkedésnek köszönhetően több tízezer család fejenként közel egymillió forintos adókedvezményben részesülhet.Romániában szemétgyűjtő gátakat szerelnek fel a határ menti folyókon
Szemétgyűjtő gátakat szerelnek fel több romániai folyón a román–magyar határ mentén, hogy megakadályozzák az úszó hulladék átjutását Magyarországra.Sima győzelmet aratna a Fidesz, ha most lennének a választások – Hibahatár környékén az MSZP és a Párbeszéd támogatottsága
A biztos szavazók körében 50 százalékos a Fidesz támogatottsága, ezzel abszolút többséget szereznének, ha most hétvégén tartanák az országgyűlési választásokat – derült ki a Medián felméréséből, amelyet a HVG megrendelésére készítettek.Fényes nappal szúrtak nyakon egy férfit az Örs vezér téren
Karácsony Budapestjén továbbra is dívik a közbiztonság leépítése. Persze, tudjuk, hogy a "legjobb példák" elve szerint át kell venni a nyugati nagyvárosok példáit, de jobban örülnénk, ha a késeléseket még nem honosítanánk meg. Igaz, az Örs vezér terén nem is kés került elő, csak egy törött sörösüveg.Deutsch Tamás: az önsorsrontó brüsszeli szankciós politikát meg kell változtatni
A brüsszeli szankciós politika elhibázott, önsorsrontó, ezért azt meg kell változtatni, a szankciókat el kell törölni, a brüsszeli korrupciós gépezetet pedig fel kell számolni – jelentette ki Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti (EP) képviselőcsoportjának vezetője szerdán. A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Deutsch Tamás hangsúlyozta: az Európai Parlamentben továbbra is az elhibázott, önsorsrontó brüsszeli szankciós politika megváltoztatásáért fog kiállni a képviselőcsoport.Újabb szankciókat követel és Magyarországot árulózza Verhofstadt
Ukrajnának nyújtandó további katonai támogatást és szigorúbb szankciókat szorgalmaz, és folyamatosan orbánozva hazánkat támadja Guy Verhofstadt belga EP-képviselő – írja a Mandiner. A balliberális politikust közben már padlóra küldte a valóság és kénytelen volt elismerni, hogy a szankciók nem működnek – emlékeztet a lap.Folyamatosan nő a határsértők száma
Folyamatosan nő a határsértők száma: 2022-ben 269 254 migránst fogtak el a hatóságok, ez napi átlagban 738 embert jelent – közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerdán, Budapesten, újságírók előtt, egy háttérbeszélgetésen.XXI. Század Intézet: Gyurcsány célja, hogy teljesen maga alá gyűrje a balliberális oldalt
Az elmúlt időszak és a jövő év is a DK és a Momentum dominanciaharcáról fog szólni, amelyet minden bizonnyal Gyurcsány Ferenc pártja nyer meg – írja közösségi oldalán a XXI. Század Intézet. Véleményük szerint ezt jelzi, hogy egyre több momentumos politikus ül át a DK-ba, fordított irányba azonban nem nagyon látunk erre példát.Századvég: növekszik az atomenergia társadalmi támogatottsága Európában
Az energiaválság hatására jelentős mértékben csökkent a nukleáris technológiát elutasítók aránya az Európai Unióban. Míg 2021 őszén az európai polgárok 26 százaléka ellenezte az atomenergia felhasználását, 2022 őszére ez az arány 15 százalékra mérséklődött – derül ki a Századvég Alapítvány Európa Projekt-kutatásából.Félmillió forint fölé emelkedett októberben az átlagkereset
510 500 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete októberben, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset pedig 352 000 forint – derül ki a KSH legfrissebb adataiból. A bruttó átlagkereset összesen 18,4 százalékkal, a nettó 19,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.A családok támogatása továbbra is a kormány kiemelt célja
A családok támogatása továbbra is a kormány kiemelt célja – mondta Nagy-Vargha Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, szerdán.Ajánljuk még

































