Forró drót
Halász János az ÁSZ-hoz fordult a baloldal külföldi finanszírozása ügyében
Halász János, a Fidesz frakcióvezető-helyettese közérdekű bejelentéssel fordult az Állami Számvevőszékhez (ÁSZ) a "baloldal külföldi finanszírozása" ügyében. A tiltott pártfinanszírozás alapos gyanúja merült ugyanis fel.KSH: novemberben 22,5 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos hónapjához képest
Novemberben a fogyasztói árak átlagosan 22,5 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).Fél óráig bírták a diákok az ülősztrájkot a Blaha Lujza téren
A mai napra országos ülősztrájkot hirdettek meg a diákok az Egységes Diákfront vezénylésével, miután a múlt héten nyolc pedagógust bocsátottak el az állásából polgári engedetlenség miatt. Túl nagy érdeklődés nem övezte a megmozdulást, ugyanis csak körülbelül ötven fő vett részt a Blaha Lujza téri ülősztrájkon, ami nem sokkal hét óra után vette kezdetét, de már fél nyolckor véget is ért. A tiltakozók közül páran a Sándor-palotához és a Karmelita kolostorhoz vonultak, és papírrepülőket próbálnak bejuttatni az épületbe, amin a követeléseik szerepelnek.Tragédia egy bagi hotelben: ciszternába esett egy nyolcéves menekült kislány és meghalt
Meghalt az a kislány, aki a Pest megyei Bagon található egyik hotel vízzel teli ciszternájába esett. A kislány a szüleivel az Ukrajnában kitört háború elől menekült Magyarországra. A szálláson a többi gyerekkel bújócskázhatott és a ciszternát választotta búvóhelynek. Csak akkor szembesült vele, hogy a tározóban víz van, amikor annak a tetejét leemelte. A tragédiát a biztonsági kamera rögzítette.A Politico szerint Orbán Viktor csak Európa második "legbomlasztóbb" embere, mert Giorgia Meloni az első!
Természetesen Európa legmeghatározóbb emberei közé választotta a Politico a magyar miniszterelnököt, szerintük ugyanis az olasz kormányfő után, ő a második legbomlasztóbb ember a kontinensen. Vlagyimir Putyin például az álmodozók kategóriájába került, míg az év embere pedig nem meglepő módon Volodimir Zelenszkij lett, mint mindenütt másutt is.Az Axióma legújabb videójában lerántja a leplet a tényellenőrökről
Manapság már nem olvashatjuk át a híreket anélkül, hogy az úgynevezett tényellenőrök eldöntenék helyettünk, hogy mi igaz és mi hamis -hívja fel a figyelmet az Axióma a legújabb videójában, melyben kitérnek arra is, hogy nemcsak nagy nyugati orgánumok tekintik mérvadónak a tényellenőröket, de már a Facebook, a Twitter és a YouTube is az ő segítségükkel dönti el, hogy mi álhír és mi nem az.Meleg és átlagosan csapadékos volt az ősz
Az ősz nagy hőmérsékleti kilengések nélkül, de hosszú indián nyárral telt, és három nagyon száraz évszak után, 2022 őszén országosan átlagos mennyiségű csapadék hullott - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat elemzésében.82 milliárd forint osztalékot talicskázott ki 1998 óta a külföldi befektető a Fővárosi Csatornázási Művekből
82 milliárd forint osztalékot talicskázott ki 1998 óta a külföldi befektető a Fővárosi Csatornázási Művekből, miután a baloldali, Demszky-féle városvezetés privatizálta azt. Ennek a pénznek lett volna helye Budapesten is! - írja a közösségi oldalán a budapesti Fidesz. A helyzet pikantériája, hogy az az Atkári János vezényli le a visszavásárlást, aki annak idején maga erőltette a csatornázási művek kiárusítását. A Fidesz szerint ennek fényében át kellene gondolni, hogy legyen-e Demszky Gábor a főváros díszpolgára.December 15-ig lehet kitölteni a nemzeti konzultációt
Meghossszabbítja a kormány a nemzeti konzultáció kitöltésének határidejét -jelentette be Szentkirályi Alexandra a magyar kormány közösségi oldalán.Elhunyt Tonhauser László
Életének 80. évében, december 6-án este elhunyt Tonhauser László nyugalmazott rendőr ezredes – értesült az Index. A legendás nyomozó a nyolcvanas években a Kék Fény című tévés bűnügyi magazin állandó szakértőjeként vált országosan ismertté.Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a gyermekek jogait és érdekeit figyelembe véve arányos a pedagógusok sztrájkjogának korlátozása
Elutasította az Alkotmánybíróság (Ab) azt az ellenzéki képviselők által benyújtott indítványt, amely a pedagógussztrájkhoz kapcsolódó, még elégséges szolgáltatás mértékének utólagos normakontrolljára irányult – derül ki a testület honlapjára szerdán feltöltött közleményből és az ott nyilvánosságra hozott határozatból.Nagy Márton: a kormány a 11 pontos akciótervvel és az új hitelprogramokkal kerülné el a recessziót
A kormány 11 pontos akciótervének intézkedései és az új hitelprogramok (gyármentő garancia- és hitelprogram) biztosíthatják a recesszió elkerülését Magyarországon a teljes foglalkoztatottság megőrzése és a családok megvédése mellett; hosszú távon azonban új gazdaságstratégiai modellre is szükség van - hangsúlyozta a gazdaságfejlesztési miniszter szerdán, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. fennállásának 30. évfordulója alkalmából tartott rendezvényen.A kilencedik - Az EU újabb szankciós csomagot javasolt Oroszországgal szemben
Mivel háborújával Oroszország továbbra is halált és pusztítást okoz Ukrajnában, az Európai Bizottság egy újabb szankciós csomaggal fokozni kívánja a nyomást Moszkvára - jelentette be Ursula von der Leyen, az uniós bizottság elnöke szerdán.Fox News: Soros titkos szervezete a benzin betiltását pedzegeti a Biden-adminisztrációnak készített feljegyzésében
A Fox News Digital cikke szerint a Fehér Házhoz köthető, Soros György által támogatott csoport a színfalak mögött háborút folytat a benzin ellen – írja a Tűzfal Csoport. Mint hozzáteszik, a Governing for Impact (GFI) egy olyan titkos, Soros György által finanszírozott csoport, amely a Biden-kormányzatnak adott tanácsokat, többek közt arról, hogyan tilthatják be a benzin használatát az amerikai környezetvédelmi hatóságon (EPA) keresztül.Az apa férfi, a benzinár nő - Ilyen, amikor Karácsony Gergely vicces
Az apa férfi, a benzinár nő, a vonaljegy marad 350 forint - kommentálta a baloldal által korábban sok kritikával illetett benzinársapka kényszerű eltörlését Budapest főpolgármestere.Néhány napon belül aláírhatják a partnerségi megállapodást az EU-val
A kormány várakozásai szerint néhány napon belül alá tudják írni a partnerségi megállapodást a Magyarországnak járó 9700 milliárd forintnyi uniós forrásról – közölte a területfejlesztési miniszter államtitkára a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara szerdai konferenciáján.Gulyás Gergely: a cselekvőképes kormányzást becsülik meg a választók
“A 2010-es kormányváltástól a koronavírus kitöréséig tartó évtized Magyarország elmúlt évszázadának legjobb tíz éve volt” - fogalmazott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az Alapjogokért Központ Magyarország 2022-2023 c. rendezvényén.A németek kétharmada elégedetlen a szocdem-zöld-liberális kormánnyal
A német választók kétharmada elégedetlen a szövetségi kormány munkájával - mutatta ki egy szerdán ismertetett felmérés, amelyet a Scholz-kormány hivatalba lépésének első évfordulójára készítettek.Moszkva több gazdasági válaszcsapás közt mérlegel az uniós olajárplafon miatt
Moszkva különböző válaszlehetőségeket mérlegel a Nyugat által bevezetett olajárplafonnal kapcsolatban - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerdán újságíróknak. "Amint a döntés megszületik, nyilvánosságra hozzuk" - mondta a szóvivő, aki nem kívánt részletekbe bocsátkozni.A jegybankelnök "keringőre hívta a spekulánsokat” - Feljelenti az MSZP Matolcsyt a forint árfolyamának rontása miatt
Feljelenti a Magyar Nemzeti Bank elnökét az MSZP a forint árfolyamának rontása miatt - mondta el a párt társelnöke szerdai online sajtótájékoztatóján.Már drónokkal is figyeli a szabálytalanul közlekedőket a rendőrség - El is kaptak párat (VIDEÓ)
A napokban a 83-as főutat vették górcső alá az egyenruhások és az akció teljes körű végrehajtásához drónt is alkalmaztak – írja a police.hu. A légtérből rövid időn belül több olyan sofőrt is észleltek, akik előzési szabályokat szegtek meg, illetve záróvonalat léptek át autójukkal. A szabálytalankodókkal szemben a járőrök bírságot szabtak ki, illetve szabálysértési eljárást kezdeményeztek az általuk elkövetett cselekményekért.Hollandia lángokba borult a Marokkó-Spanyolország vb-meccs után
A holland rendőrség összesen ötvenhét embert tartóztatott le több városban a kedd este rendbontásba torkolló ünneplések során, miután Marokkó 11-esekkel legyőzte Spanyolországot a katari labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjében.Katzenbach-gyilkosság: még mindig tagadja Curtis testvére, hogy köze lenne az ismert futballista megöléséhez
Golyóálló mellényes bv-kommandósok jelenlétében folytatódott az ismert rapper, Curtis gyilkossággal gyanúsított testvérének, Sz. Lajosnak és társainak a büntetőpere a Fővárosi Törvényszéken. A Blikk tudósítása szerint Curtis testvérét, Sz. Lajost és társait azzal gyanúsítják, hogy ők ölték meg és ásták el még 2009-ben az MTK egykori labdarúgóját, Katzenbach Imrét. A sportolót sokáig eltűntként keresték, majd tavaly bombaként robbant a hír: földi maradványait megtalálták egy baranyajenői birtokon. Az ügyről részletesen írt és közölt exkluzív részleteket a PestiSrácok.hu, amiről itt és itt olvashatnak. A gyilkossággal először Katzenbach jóbarátját, nejének későbbi párját, H. Attilát gyanúsították meg, aki azonban a kihallgatásakor azt állította a nyomozóknak, az emberölést valójában Sz. Lajosék követték el. A rendőrök hittek neki, így került rács mögé a rapper testvére és társai.Kína jelentős árengedménnyel vásárol orosz kőolajat, és nem törődik a nyugati árplafonnal
Kína a gyenge kereslet és a kis finomítói árrés miatt olyan mélyen diszkontált áron vásárolja az ESPO típusú orosz könnyű nyersolajat, amilyenre hónapok óta nem volt példa, és bár a finomítók által fizetett ár meghaladhatja a nyugati országok által bevezetett árplafont, nem törődik vele, a korábbi üzletmenetet folytatja Oroszországgal - jelentette szerdán a Reuters iparági szakértőkre hivatkozva.Ajánljuk még

































